Szerelem a levegőben 59. fejezet

Nos kedves Olvasóim! :)

Eljött ez a nap is, amikor bejelentem nektek, hogy ez az utolsó előtti rész.

Nem tudom, hogy mennyire fogtok ezért utálni, vagy sem, de érzem, hogy ideje befejezni. :)

De remélem nem leszek annyira az utálatok tárgya! :D

Szombaton, ha minden jól megy, hozom az utolsó részt, és még utána egy amolyan elköszönés bejegyzést, abban mindent leírok. :)

Addig is.. Élvezzétek ezt, tekintsétek egyfajta karácsonyi ajándéknak és...

Mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet! ^^
Oh, és még annyit, hogy örülök a +1 új feliratkozómnak! :) Üdv köztünk! :)

59. fejezet

/Patrik/

Fizikára Lilla és Dorina egyszerre esett be az ajtón, és sűrű bocsánatkérések közepette elslisszoltak a helyükre. Miután elhelyezkedtek előttünk, még izgatottan vihorásztak valamin majd elcsendesültek a tanárnő jeges pillantása miatt.
Miután visszajött januárba én vágyakozva meredtem a haján játszadozó téli napsugárra, elgondolva, hogy milyen lehet a haja puhasága, milyen lehet megérinteni. Hiányzott a hangja, a bőre selymessége, illata.
Keringőpróba csak hébe-hóba volt mivelhogy már kész volt a tánc, így azzal is csökkent a vele töltött idő száma.  Utoljára a fellépés után akartam beszélni vele, de akkor megláttam Ákossal enyelegni és végképp elment a kedvem az egésztől vele együtt.
Azóta konkrétan átnéztem rajta. Már nem dobbant meg a szívem amikor megláttam, már nem kerestem az alkalmat a beszélgetésre, vagy hogy elkaphassam a tekintetét.
Már nem.

- Ömm... Patrik- szólalt meg mellettem Dénes miközben elindultunk hazafele.
- Na?
- Hát... Mi van Lillával?- kérdezte, én meg felsóhajtottam.
- Semmi, mi lenne? Ő elszórakozgat Ákossal, én továbbléptem, legalább rajtam sem lóg már Gréta.- vontam vállat.
Gréta januárban teljesen új külsővel állított be a suliba.  Norvég mintás vastag cicanadrág volt rajta, valami strasszos-szegecses borzalommal amit felső néven állított be, plusz még hozzá csöves sapka feelinges feliratos fejfedőt viselt WHATEVER felirattal amit mélyen a homlokára húzott.
Fülében valami kilós lánc lógott felcsíptetve a fül felső részére, és még, mint valami kiegészítő, Chris állt az oldalán flegma mosollyal a fején. Ők egymásra találtak.
- Nem beszéltél... vele?
- Lillával? Haggyjá' már, február közepe óta meg sem látom- legyintettem mérgesen, Dénes meg szomorúan lehajtotta a fejét.
- Mindegy, holnap találkozunk!- intettem a kapunkból és bementem.
Mivel senki nem volt otthon rögvest a szobámba igyekeztem. Becsaptam magam mögött az ajtót és végignéztem a bent uralkodó rumlin.
Elkezdtem feltúrni a hozzá közelebb esőket, mire a negyedik kupac alatt megtaláltam azt, amit kerestem.
Felkászálódtam, kezemben egy CD-vel. Sokáig néztem a ráírt szöveget.
Tőlem, Neked! :)
Ezt a CD-t Lillának csináltam, karácsonyra. Rajta volt az ő dala, és én is írtam még rá egy párat.
Még nézegettem egy kicsit, majd bosszús morgással a kukába vágtam. Már rég eltüntettem minden emléket a szobámból, mindent besöpörtem az ágyam alá, mert ez csak most jutott eszembe.
  Tavaszi szellő lengedezett az évszak minden illatával amikor csütörtök reggel elindultam.
Kedden Dénes nem jött iskolába, fájt a feje. Mondta Dorina...
Természetesen mi sem volt igaz belőle, semmi baja nem volt, otthon feküdt és sorozatokat nézett. A héten már nem lesz, így konkrétan egyedül szenvedem végig az iskolai időmet.
- Patrik!- harsant egy hang mögöttem, de én csak mentem tovább, süketnek tettetve magamat.
- Kérlek állj meg, hallgass meg!- kiáltozott a túl jól ismert hang ami egyre közeledett.- Hallod?- ragadta meg egy kéz a karomat és szembefordított magával.
Egyenesen belemeredtem Lilla szemeibe. Mély megbánást láttam ülni benne, de a jelen pillanatban már nem érdekelt.
- Ugyan, mi újat mondhatnál te nekem?- fordultam meg hideg hangnemmel és tovább indultam.
- Vége van... Megcsalt...- hallottam meg az elhaló hangját mire megtorpantam.
- Hogy?
- Ja... Láttam őket.- próbált közönyös maradni, de láttam és éreztem a fájdalmat.
- Fáj, ugye?- léptem közelebb hozzá, mire elakadt a lélegzete.- Nagyon, nagyon tud fájni. Bár szerintem ezt csak most érzed először. Utánam szerintem nem sírtál- fordultam el.
- De... Csak hogy tudd, sírtam.
- Ugyan... Annyira nem nagyon, hiszen már két nap múlva Ákosoddal mászkáltál- mondtam gúnyos hangon.
- Igen, de vártam hogy keress! Bármi módon!- vágott vissza egyből.
Tudtam! Tudtam, hogy keresnem kellet volna, de ezek a nem normálisok lebeszéltek róla.
- Kérlek!- tártam szét a karjaimat tehetetlenül.- Én nem csak akkor akartam beszélni veled. Hanem folyton, folyamatosan, mindenhol! Beléptem egy terembe és téged kerestelek rögtön.- fakadtam ki.- Még a farsang után is akartam veled, de amikor megláttalak Ákossal, feladtam! Ha neked csak ő kell!- fordultam meg újra és most már végeleges és bementem az épületbe.

Idegesen meredtem a táblára ami előtt Zsoltiék majomkodtak, de minduntalan visszatért a tekintetem a csap mellet álldogáló Lillára. Mérgesített, hogy bár sikerült végre kizárnom őt a szívemből, visszacsempészte magát oda.
... Sírtam.- visszhangzott folyamatosan a fejemben. Én nem akartam azt, nem én tehettem róla.
Részben egy kicsit, de ő lökött, úgymond, az ördög karjaiba.
Hirtelen Dorka lépett be az ajtón, de Lilla megragadta a karját és visszarángatta a folyosóra, onnan meg, gondolom, a lány mosdóba. Mi csak a titokzatos helynek hívjuk a fiúkkal, mint minden más srác.
Ötödiktől nyolcadikig minden fiú szeretne bemenni oda szétnézni, hogy mi a különleges ennyire benne, természetesen csak a lányöltöző után.
Végigszenvedtem az óráimat és próbáltam nem a Lilla haját bámulni. Ellenálltam a kísértésnek, hogy hozzáérjek, de nehezítette a dolgomat az, hogy az orromat eltöltötte édes illata.
  Gyors léptekkel haladtam az úton, minél előbb távolabb akartam kerülni a sulitól. Éreztem, hogy valaki jön utánam, de nem szenteltem neki nagyobb jelentőséget.
Egészen addig amíg az a valaki meg nem fogta a karomat és maga felé fordított. Lilla.
- Hát ezt nem hiszem el!- motyogtam halkan.
- Igen? És ezt?- tette fel a kérdést, de választ sem várva megcsókolt. Meglepett a tette, ezért hagytam magamat, de éreztem, hogy a gyomromban már rég elcsendesült hullámok életre kelnek és kivetnek magukból a szerelem tengerére.
Fenébe mindennel!- gondoltam magamban és magamhoz húztam, mire belemosolygott a csókunkba.

Pár héttel később a konyhájukban ültünk kettesben, és mivel másnap szünet volt nem tanultunk. A beszélgetésünket egyszer csak csengő vágta félbe, mire a lány értetlen tekintettel ment ajtót nyitni.
Egy köteg levéllel a kezében tért vissza, falfehér arccal.
- Úristen!- meredt a kezében tartott borítékra Lilla, én meg kérdőn tekintettem fel.- Elküldték!- mutatta felém halálra vált arccal mire homlok ráncolva leolvastam az információkat.
- Rokkai?- kérdeztem meglepetten meglátva a nevet a bal felső sarokban.
- Igen, azt írtam be első helyre, miért?- tépte fel izgatottan a borítékot.
- Mert én is jelentkeztem oda.
- Mi?- nézett fel mielőtt belekezdett volna az olvasásba.- Mikor? Én nem láttalak.
- Külön volt a fiúknak- mondtam mosolyogva, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára.- Na, olvasd azt a levelet!
Nyílt a bejárati ajtó és Lilla anyukája lépett be Laurával együtt. Mindkettőn tavaszi ruha volt, hiszen április közepe felé igazán elkezdett felmelegedni az idő.
- Ó, már itthon vagytok?- akasztotta fel a kislány vékonyka dzsekijét a fogasra miközben a tulajdonosa boldog visítással szaladt felénk.
- Szia, picur!- vette fel az ölébe Lilla miközben le sem vette a szemét a borítékról.
- Mit olvasol ilyen eltökélten?- lépett mellénk Zsuzsa.
- Hogy felvettek-e - motyogta halkan, majd boldogan felsikkantott húga nem kis ijedtségére.
- Jesszus atyaúristen, felvettek! Felvettek! Anya, felvettek!- visítozott boldogan mi meg elnevettük magunkat.
- Ügyes vagy kicsim, de halkabban Laura meg fog süketülni ha továbbra is folytatod- mosolygott könnyes szemekkel lányára miközben a kicsit elvette az öléből.
- Mi az?- nézett rám sugárzó tekintettel Lilla mikor előhúztam a telefonomat.
- Á, semmi különös!- legyintek miközben megnézem az SMS-t.- Csak engem is felvettek a Rokkaiba!- néztem fel, mire boldog sikkantással vetette magát a nyakamba és megcsókolt.