Szerelem a levegőben 55. fejezet

Bocsánat, hogy rövid lett, és hogy ilyen későn hoztam :) És unalmas is lett.. De nem nagy szám, de kiderül hogy mi volt a cetlin :D

55. fejezet

/Lilla/

- Végre!- sóhajtottam fel, amikor a mentősök lepakoltak a kanapénkra, és boldogan néztem körbe. Hazajöhettem a kórházból, és újra a saját környezetemben lehettem. 

- Köszönjük a segítséget!- köszönt el anya mosolyogva a két fiatal mentőfiútól, és becsukta az ajtót.

- Figyelj... Szerinted én ezzel- csaptam a járógipszemre, mivel ennek még december végéig a lábamon kell maradnia- itt maradok a kanapén, vagy felmegyek a szobámba? Mit tegyek?- kérdeztem vigyorogva anyától, aki egy perce felemelte a fejét a telefonjából.

- Hát... Nem tudom... Fel akarsz menni?- szegezte nekem a kérdést.

- Hát persze hogy!

- Na, akkor gyere segítek!- fogta meg a karomat szorosan, majd felhúzott a lábamra. Egy kicsit még dülöngéltem, eléggé ingatagon álltam a gipszben.

- Indulhatunk!- adtam meg a vezényszót, miután egyenesen álltam a lábaimon, és megtettük az első lépést. Lassan elbicegtünk a lépcsőig, majd jött a bonyodalom.

-Nem emlékeztem rá, hogy a lépcsőnk ilyen magas lenne- jegyeztem meg anyának, miközben alulról felfele pislogtunk az emeletre.- De ha már eddig eljutottunk... Akkor hajrá.

Lassan, fokról fokra indultunk el. Már valahol a közepén járhattunk, amikor ránéztem anyára, és elfogott a nevetés.

- Mi az?- kérdezte csodálkozva, miután megragadtam a korlátot, hogy le ne essek, és csak tovább nevettem.

- Nem láttad az arcodat!- kuncogtam, majd újra eszembe jutott a koncentráló arckifejezése, és még hangosabban kezdtem el nevetni.

- De bolond vagy!- kacagott fel ő is.

- Jaj, nem kapok levegőt!- törölgettem a szememet jókedvűen, miután végre befejeztük a nevetgélést, és újra elindultunk.

Mikor  felértünk a szobámba boldogan huppantam le az ágyamra.

- Örülök hogy itthon vagyok!- mondtam, miközben anya is leült mellém.

- Én is. Túl unalmas volt ketten lenni Laurával- mosolygott rám, én meg nyomtam egy puszit az arcára.- Na! Akkor én visszamegyek főzni. Mit szólsz a rántott húshoz?- tápászkodott fel mellőlem, nekem pedig felcsillantak a szemeim.

- Úristen, csinálj azt! Már úgy vágyok rá a kórházi kaja után!- kiabáltam utána, mivel közben már kilépett a szobámból. 

Miután eltűnt a lépcsőn, magamhoz rángattam a laptopomat, és bekapcsoltam.
Unottan néztem fel Facebookra, majd válaszoltam egy, két, az állapotomról érdeklődő, üzenetre. Miután lerendeztem ezeket a dolgokat, elkezdtem átnézni az osztálytársaim profiljait.
Épp Grétáéra kattintottam, amikor elgondolkoztam, hogy ugyan miért tettem. Már ráakartam nyomni a kis nyilacskával, amivel visszaugrok amikor betöltött az oldal, és szembetaláltam egy képpel magamat.
Összeráncolt szemöldökkel néztem, majd ráklikkeltem, hogy kinagyobbítsam.
" Chris-sel, az új osztálytársunkkal", állt a kép alatt. Csodálkozva kattintottam a megjelölt személy nevére, mire kidobta az adatlapját.
Ostoba ember módjára nem volt levédve a profilja, így szabadon kutakodhattam.
Kiderült, hogy Amerikában élt, azon belül New York-ban, látszatra gazdagok, sok barát, és a legtöbb, a már Angliából is ismert, SWAG stílust képviselte, pont úgy mint Chris.
Mivel annyira nem érdekelt, kiléptem a Facebookból, majd nagy nehezen feltápászkodtam miután meghallottam a gyomrom korgását.
Kitámolyogtam a lépcső tetejére, és lemeredtem az aljára.
Nagy levegőt vettem, megragadtam a korlátot és megtettem az első lépést. Erősen tartottam magamat közel a korláthoz, és léptem még egyet. Szép lassan lebicegtem a lépcsőn, majd elszenvedtem magamat a konyháig.
-Szia anya!- ijesztettem meg, mire összerezzenve megfordult.
- Jesszus, mit csinálsz te itt? Miért jöttél le?
- Éhes voltam- vontam meg a vállamat, és lehuppantam egy székre az asztal mellet, majd elkezdem rágcsálni egy szál, már kisütött, sültkrumplit. Anya csak a fejét csóválva fordult vissza a sülű húshoz, én meg unatkozva kaptam fel anya telefonját az asztalról.
Össze vissza nyomogattam, majd egyszer véletlenül beléptem az elküldött üzenetekbe. Rögtön kiakartam lépni, de egy neven megakadt a tekintetem.
Dorina
Lilla ma jött haza, örülnék ha átjönnél és beszélgetnél vele. És azt is el kéne mondanunk.
- Anya, mi ez?- néztem fel döbbenten a mobilból, majd a kérdőn felém forduló szülőm elé toltam a képernyőt.
Legnagyobb meglepetésemre elvörösödött és dadogni kezdett egy kicsit, végül felsóhajtott és leült mellém.
- Kicsim, valamit el kell mondanom!- fogta meg a kezemet, nekem pedig ezer gondolat futott végig az agyamon, de nem tudtam megszólalni.

Hy :D

Sziasztok :) 

Csak annyit szeretnék, hogy csináltam egy új blogot (már nem bírtam magammal, majd szét robbant a fejem az ötlettől :D ).

Ez egy misztikus blog lesz, egyszóval más mint ez :D

Ha valakit érdekel:  

http://wolf-life54.blogspot.hu/

Szerelem a levegőben 54.fejezet

Hy everybody :D 

Csak annyit szeretnék, hogy ha valaki kíváncsi a 8.B órarendjére, az a SZEREPLŐK-ben megtalálja azt :D

Jó olvasást ;*

54. fejezet

/Patrik/

-Patrik!- kiáltott utánam egy hang, majd becsapódott a terem ajtó.

- Mi van?- fordultam hátra idegesen amikor megéreztem egy kezet a vállamon. Dorina gyorsan visszakapta és összekulcsolta a háta mögött a karjait.

- Nézd, megértem, hogy ideges vagy... öhm, Lilla miatt- csuklott el a hangja de fojtatta.- Hidd el egy kis idő kell neki, és tényleg észhez fog térni! De kérlek! Te ne változz meg!- vált könyörgőre a tekintete. Bosszúsan, és gondterhelten sóhajtottam fel, majd végignéztem az előttem álló lányon.

- Jaj, Dorka! Tudod... Én már egyre kevésbé hiszek ebben!- mondtam fanyar mosollyal.

- De...!- kezdte volna, viszont nem hagytam neki időt rá, ugyanis megfordultam, és kiléptem az udvarra a hóesésbe.

Néztem a szállingózó hópelyheket, éreztem a hideget az arcomon, a többi udvaron tartózkodó zsivaját, és dühösen jöttem rá, hogy még EZEK a dolgok is Őt juttatják eszembe. Idegesen megdörzsöltem az arcomat aztán a suliépület fala mellé sétáltam és onnan figyeltem tovább a nyüzsgő udvart. 

A csengetést követően lassan felbaktattam a  terembe és bevágtam magamat a padunkba. Unottan pakoltam ki a matek cuccomat, majd naagy szenvedések közepette vártam, hogy megjöjjön Mároki. Közben megérkeztek a többiek is. Mindenki beszélgetett valakivel, egyedül én ültem az ablak mellett csöndben.

Miközben Dénes leült mellém kibámultam az ablakon, és úgy hallgattam hogy mit magyaráz a hátra fele néző Dorkának.

- Hallod!- bökött meg, majd letépett egy darabot a kakaós csigájából.

- Mi az?- sóhajtottam fel, majd a csámcsogó fiúra néztem.

- Nem úgy volt, hogy ma jön az új osztálytárs?

- De...

- Akkor hol van?- szegezte rám a tekintetét, mire válaszképpen megszólalt a csengő és az ajtón belépett Károlyi, mellette egy sráccal.

Mindenki elhalkult, és érdeklődve figyelt a belépő kettősre.

- Gyerekek, ő itt Christopher Jorky- mutatta be az álldogáló srácot, majd megkérte, hogy mutatkozzon be. A fiú félszegen előlépett, a hátsó sornak, vagyis nekünk, elkerekedett a szeme, majd rögtön kirobbant belőlünk a röhögés.

- Gyerekeeek!- szólt ránk szemrehányóan, mi meg fuldokolva fetrengtünk a padokon, megpróbálva nem hangosan nevetni.

- Őőő. Chris vagyok... Szeretek deszkázni... Meg.. Ennyi- mondta zavartan, eléggé törve a nyelvünket.

- Szeretném, ha rendesek lennétek vele, és segítenétek neki beilleszkedni-magyarázta tanár úr, mi meg továbbra is röhögve elemeztük a fiút.

- De hallod, ez mi akar lenni?- csapdosott Dénes, én meg csak ráztam a fejemet, hogy nem tudom.

- Ez- fordult hátra Dorka mosolyogva- Ez megmondom nektek hogy a pávaság!

- A mi?- néztünk vissza mind az öten, mire elkezdte magyarázni.

- Tudjátok! Menő DJ-k zenéi, meg Justin Bieber, fullcap, színes csőgatya, olyan izé a feje tetején!- intett a Chris felé.- Amúgy meg pár hetedikes srác is így néz ki. Ez a SWAG közismert néven. Egyébként meg, Patrik megnyugodhatsz, úgy tűnik hogy Grétának kocsányon lógnak a szemei Chris felé!

- Jaa!- világosodtunk meg, én meg szemügyre vettem a szőke lányt.

Dorkának igaza volt, le se vette a szemét a srácról, még pislogni sem pislogott és vadul szorongatta a mellette ülő Timi kezét.

- Remélem hamar befogadjátok, te pedig Chris, kérlek, ülj le oda, az utolsó előtti sorba Csaba mellé!- mondta ofő, majd leült a tanári asztalhoz, mi meg kérdőn néztünk rá.

Egy jó öt perc telt el mire felkapta a fejét.

- mi az?- kérdezte csodálkozva, majd a fejéhez kapott.- Jaj, persze el is felejtettem mondani, hogy Mároki tanárnő nem lesz a héten- magyarázta meg az ittlétét, mi pedig üdvrivalgásba kezdtünk, majd mindenki elfoglalta magát.

Dénes előreült Dorkához, a lányok meg a többiek becsoportosultak újdonsült osztálytársunk köré, én meg elővettem a zenelejátszómat és óra végéig azt hallgattam.

Szünetben ki sem tettem a lábamat a teremből, inkább az ablakon kibámulva merengtem.

Egészen addig, amíg egy hangos ordítás, és az azt követő röhögés ki nem szakított belőle.

Kérdőn fordultam a hangok felé, és a fejemet fogva én is felnevettem.

A szituáció a következő volt: Dávid hátsó fele kifele meredt, míg válltól felfele bent volt a szekrényben.

- *** meg, valaki szedjen már ki innen! Beszorultam! És kezd klausztrofóbiám lenni!- ordítozta egyre hangosabban és egyre könyörgőbben, mire Tamás megszánta, és továbbra is röhögve, leguggolt majd megfogta a lábát és elkezdte kihúzni a szekrényből.

- Ááá, nee! Ez fááj! Te hülye a szekrényajtót húzd már el!- visította Dávid, mire a mögötte lévő fiú leült a földre, ugyanis már állni sem bírt a nevetéstől.

- Na, vigyázzatok!- toltam félre mindenkit mosolyogva, majd megfogtam a kis fogantyút és meghúztam teljes erőmből. - Basszus!- röhögtem fel, majd a hajamba túrtam.

- Mi az?- hallatszott erősen aggódó hangja Dávidnak.

- Beragadt!- tártam szét a karomat tehetetlenül, a körülöttem állók, akik kiegészültek a szomszéd termekből érkezettekkel, pedig még jobban elkezdtek röhögni.

- Ne csináld máár!- riadt meg Dávid, és elkezdte rázni magát, hátha sikerül megmozdítani az ajtót.

- Nyugi, mindjárt segítek!- nyugtatgattam, majd odaintettem magam mellé Dénest és együtt rántottuk meg a beragadt ajtót.

Lassan megmozdult, egy kis tér keletkezett Dávid válla mellet, majd a második nekirugaszkodásnak megindult.

Olyan gyorsan húzódott el, hogy nem bírtunk megállni ketten, ezért mi hátra, míg Dávid, a támasztóját elvesztve, oldalra zuhant.

- Végre!- tápászkodott fel a kimentett, fájó oldalát tapogatva.

- Egyébként, minek másztál be oda?- kérdezte röhögve egy hetedikes kis srác.

- Egyébként a rajz cuccomat akartam kiszedni!- vágott vissza bosszúsan, majd kirántotta azt amit eredetileg akart.

- De minek?- szegeztem neki a kérdést jókedvűen.

- Mert lesz rajzunk?

- Ma? Ma biztos nem! Az szerdán van- röhögött fel mellettem Dénes ismét, majd hatalmas "húú"-zás közepette Dávid elvörösödve visszavágta a szekrénybe a cuccát, és kivágtatott az ajtón.

- Hát halljátok, ez lesz a hét sztorija!- törölgette a szemét Tamás, egy kissé túljátszva a szerepét.

- Az biztos.. Ki az a hülye aki be tud szorulni egy szekrénybe?- tette fel a kérdést Dorka, mire mindenki kapásból rávágta, hogy Dávid.- Költői kérdésnek szántam!- forgatta a szemeit mosolyogva, majd visszafordult a padjához kipakolni a töri cuccát.

Lassan minden "idegen" kiszállingózott a termünkből és visszatért a saját osztályához, mi meg jókedvűen meséltük azoknak a Dávid sztoriját akik az ominózus pillanatban nem tartózkodtak bent.

Aztán besétált a nap "hőse", mire mindenki elkezdett tapsolni. Először mérgesen nézett körbe, majd megvonta a vállát, és elkezdte játszani a hülyét.

 Hajolgatott, "királynősen" integetett, csókokat dobált, meghatódott képet vágott.

- Mi van itt?- jött be a történelem tanár, Szokari Róbert tanár úr, aki a legszigorúbb az egész iskolában.

- Semmi!- slisszolt gyorsan a helyére Dávid, mi meg vigyázzba vágtuk magunkat, úgy hallgattuk a jelentést.

 Egyszer csak az óra közepén Dorka előhalászta a világító telefonját a zsebéből és megnyitotta az üzeneteket.

Miután elolvasta, kapkodva letépett egy darab papírt, és gyorsan elkezdett írni a cetlire, nem is figyelve a tanár magyarázatára.

Mikor Szokari elfordult, hogy felírjon egy évszámot a táblára, hátrafordult és elém tolta a papírdarabot.

Elolvastam, és csak megvontam a vállamat, mire a lány szomorúan fordult vissza, én meg zsebre vágtam a papírdarabot.

Szerelem a levegőben 53. fejezet

Sziasztok! :)

Csak annyit szeretnék, hogy bocsi a csúszásokért, de pénteken mindig nagyon fáradt vagyok, és nincs erőm megírni a fejezeteket :s Szóval több mint valószínű hogy szombatonként fogok új részt feltenni, nagyon sajnálom, de zsúfoltak a napjaim :)
Ja, meg hogy megvan a 20. feliratkozó ^^ 14.000-ik oldalmegjelenítés, én meg nagyon boldog vagyok ^^

U.i.: Remélem tetszeni fog ez a rész :D

53. fejezet

/Lilla/

Kérdőn néztem az ajtó felé, majd hitetlenül elmosolyodtam.

- Na, mi van ma? Csak nem a " Látogassuk meg a kórházban fekvő ismerősömet" nap?- nevettem fel mikor megláttam Ákost belépni.

- Bocs, hogy látni akartalak!- vigyorgott vissza.- Lilla,, ő az anyukám Szofi.- mutatta be a mellette álló fiatalos nőt.

- Szervusz! Örülök hogy megismerhettelek, tegezz csak, hívj Szofinak!- mosolygott rám kedvesen.

- Hát.. Jó!- mosolyogtam vissza, majd körbenéztem a teremben. Hát igen, mindegyik lány szeme Ákosra ragadt. Megköszörültem a torkom és megszólaltam.- Szóval! Szofi, Ákos! Ők itt Bogi, Fanni és Lili, - mutattam végig a három fiatalabbik lányon.- Ő pedig Eszter!- mosolyogtam rá a kissé bebambult lányra, mire összerezzent és elpirult.

- Szia!- köszönt vissza zavartan és megigazította a szemüvegét.

- lányok! Ő itt Kertész Ákos meg az anyukája, Szofi!- mutattam rájuk továbbra is mosolyogva.

- Sziasztok!- köszöntek vissza, majd leültek az ágy mellé.

- Na és mi újság van itt?- kérdezte vigyorogva Ákos.

- Nem sok minden.- vontam meg a vállamat.- Leginkább unatkozunk, meg beszélgetünk. a, meg dugi-csokit eszünk!. vigyorodtam el, mire a négy lány egyszerre felkacagott.

- És ez miért ilyen vicces?- kérdezte meglepődve Ákos, én meg kuncogva válaszoltam neki.

- Azért, mert ugye nem tudunk felállni, vagy csak nehézkesen. És mit talál ki a tehetetlen ember? Odadobáljuk egymásnak azt, amit az illető megkívánt. Ha valaki meg bénán céloz, és leesik az ágy elé vagy a környékére, mindig szenvedünk egy csomót azon, hogy hogy szedjük fel. De van egy aranyos ápolónő, húsz éves és ő jön be mindig elsőnek és egy szó nélkül összeszedi az elpergett csokikat, de nem szól értük!- kacagtunk tovább, és Ákos is elmosolyodott.

- Hát akkor.. Örülök, hogy jól érzed itt magadat! Jaj, el is felejtettem! Hoztam neked valamit!- nézett az anyujára, mire Szofi elkezdett turkálni a táskájában.- Ez a tiéd!- adott Ákos kezébe végül egy plüssmedvét, rózsaszín csokorra kötött szalaggal.- Most bocsássatok meg, ki kell mennem telefonálni!- állt fel mosolyogva Szofi és kivonult a szobából.

- Úristen, Teddy Bear! De aranyoos!- kaptam ki a kezéből a mackót. Puha volt, selymes és közepes méretű.- Te jó éég, ez nagyon édes! Köszönöm!- mosolyogtam rá.

- Na, és mit kapok érte?- kérdezte huncut mosollyal.

- Miért, mit szeretnél?- kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel.

- Nem is tudom... Talán egy puszi?

- Jó az még belefér!- adtam meg magamat, majd előredőltem hogy nyomjak egyet az arcára. Igen ám, én az arcára akartam, de ő úgy tűnt nem.

Ugyanis félrefordította a fejét, én meg a szájára nyomtam egy nagy puszit. 

Nagy zavaromban elakartam húzódni tőle, de gyengéden megfogta az államat és visszahúzott, én pedig nem ellenkeztem. Mielőtt összeért volna a szánk halványan elmosolyodott és úgy csókolt meg.

Sóhajtva lecsuktam a szemeimet és boldogan visszacsókoltam.

- Ákos mennünk kell!- jött vissza az anyukája, mi meg zavartan szétrebbentünk. Én égővörös fejjel visszadőltem az ágyra, Ákos pedig felpattant a székről.

- Mi...? Máris? Hát jó!- egyezett bele, majd elindult az ajtó felé.- Ja! Sziasztok!- fordult vissza mosolyogva majd választ sem várva kilépett az ajtón.

Mosolyogva néztem utána, majd sóhajtva szembenéztem a végzetemmel. Megfordultam és négy, tátott szájjal meredő meglepett arccal találtam magam szembe. Még egy jó két másodpercig meredtek rám, majd eszeveszetten felsikoltottak.

- Te jó ég! Nyugii!- röhögtem el magamat, de nem sikerült csitítanom őket, sikongatva kérdezősködtek tőlem.- Na sss, mert...- kezdtem volna el, de egyszer csak berobbant valaki az ajtón.

- Te jó ég mi történt itt?- hüledezett a főnővér. Én csak megráztam a fejemet, a többiek meg vigyorogva ömlesztették el új információval az ápolót.- Jó, nyugalom! Én ebből semmit nem értek!- rázta a fejét értetlenül, majd mivel ezek után sem csillapodtak le a bepörgött szobatársaim konkrétan kimenekült a szobából.- Azért kérlek legyetek egy kicsit halkabban, ha nem akarjátok azt hogy a doktor úr is bejöjjön!- nézett vissza egy pillanatra, majd bezárta maga mögött az ajtót.

Ez egy kicsit hatott, és immár normális hangnemben estek újra nekem.

- Ákost mióta ismered?

- És Patrikot?

- Az előző osztálytársaiddal akik anyukáddal jöttek miért voltál olyan távolságtartó?

- Most komolyan, MEGCSÓKOLT????

- Úristen, milyen volt?

- Az a Patrik is helyes volt, de ő! Aztaa!- áradoztak mindannyian,én meg nevetve próbáltam rávenni őket hogy ne ömlesztve, hanem egyenként kérdezgessenek. 

- Na jó! Ebből semmit nem értek, akkor csöndben maradtok ha mindent elmesélek az elejétől?- kérdeztem öt perc múlva, mire végre elhalkultak.- Szóval. Ugye meséltem hogy Angliából költöztünk vissza anyával meg a húgommal. A közeli iskolába iratkoztam be, de ezelőtt én nem oda jártam. A fekete hajú lány, Dorina, ő lett a legjobb barátnőm. Az egész csak annyi volt hogy az ofő mellé ültetett, ő körbevezetett a suliban, plusz mesélt a többiekről. Még az első napon kiderült hogy itt szoktak keringőzni farsangon, és a  tanár osztotta be a párokat. Nos, engem természetesen Patrikhoz osztottak be, de ez nem volt mindenki számára közömbös. Van egy lány, Gréta, akinek az életcélja összejönni vele- mondtam fintorogva, de mivel sürgetően néztek rám folytattam.- Ezt jegyezzétek meg, később még bejön majd a képbe. Lényeg az hogy Patrik ki nem állhatta a lányt. Közben Dorina összejött a legjobb haverjával, Dénessel, így még többször voltam az ő baráti köreiben, vagyis vele is sokkal több időt töltöttem el. Pár hét múlva megbetegedett, és megkért, hogy vigyem át a leckét míg otthon van. Természetesen beleegyeztem, hisz mi baj történhetett volna? De aznap volt egy kis meglepetés, mivel az utolsó óra után egy rózsacsokor volt a padunkon, nekem címezve. De név nem volt rajta, én meg nem igazán foglalkoztam vele. Csütörtökön mentem át, és minden jól ment, egészen a végéig. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy majdnem megcsókolt de akkor kaptam egy üzenetet anyától ami miatt haza kellet sietnem. Otthon megtudtam hogy meghalt a nagyapám és én összezuhantam. Egész nap csak sírtam, bedepiztem, a következő héten nem is mentem iskolába. Aztán valahol a legelején megjelent Patrik az ajtónkban azzal a dumával, hogy csiripelték a madarak a problémámat. Az a kismadár pedig ki más volt, mint Dorina. Nem igazán érdekelt akkor semmi, szóval beengedtem, és szinte egész nap ott volt nálunk. Ezek után Dorkával felváltva mindig meglátogattak, lassanként én is "visszatértem", újra normálisan ettem, kevesebbet sírtam. Visszamentem a suliba, és újra minden rendesen ment mint eddig. Aztán decemberben kihúztuk a neveket hogy ki kit fog megajándékozni Mikulás alkalmából. Én Grétát húztam, Patrik Timit, Dénes Patrikot, Dorka pedig az ofőt. Elhatároztuk hogy elmegyünk együtt ajándékot nézni a hétvégén. Szombaton valóban bementünk a plázába, és nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget nevettünk. Hazafele Dorka meg Dénes levált tőlünk mivel ők másfele mentek, mi meg Patrikkal ketten sétáltunk tovább. Mikor a házunk elé értünk, bocsánatot kértem tőle, mivel a mekiben a hajára kentem a fagyit- meséltem, és egy kis mosoly akaratlanul is a számra kúszott.- Aztán azt mondta, hogy nem haragszik, és reméli én is megfogom neki bocsátani "ezt". Fogalmam sem volt hogy miről beszél, de mielőtt megkérdezhettem volna, megcsókolt. Nem tudtam rákérdezni hogy ez mi volt, mivel anya megzavart minket, Patrik pedig hazament. De nem sokáig várakoztam, pár nap múlva újra hazakísért  én meg rákérdeztem hogy most mit akar, mi van köztünk? Azt válaszolta, hogy ő még soha nem érzett így egy lány iránt, és reméli ez nem marad viszonzatlan. Majd otthagyott az utcán, egyedül, és hazament, én meg csak bámultam utána teljesen ledöbbenve.

- De bunkó! Már bocs!- szakított félbe Bogi, én meg csak nevetve megráztam a fejemet és tovább meséltem.

- Nem baj! Miután hazaértem megbeszéltem a dolgot Dorkával, és ő meg ráébresztett a valódi érzéseimre  és rájöttem, hogy én is vonzódom hozzá. Egy szó nélkül felkaptam a dzsekimet és konkrétan átrohantam Patrikhoz. Gondolom nem kell ragoznom hogy mi történt utána!- néztem rájuk, ők meg helyeslően bólogattak.- Aztán, kiderült hogy lesz egy buli az egyik osztálytársunknál, mi meg gondoltuk elmegyünk. Azt hittem hogy valami kis bulicska lesz, kólával, chips-sel meg minden egyébbel. Jó nagyot csalódtam! Dübörgő zene, mértéktelen piamennyiség, részeg gimnazisták is kerültek elő, sőt néhány egyetemista is volt a buliban. Mi Patrikkal megpróbáltunk kimaradni belőle, és kerestünk egy kevésbé zsúfolt sarkot. Már egy jó ideje nyomorogtunk a kis helyen amikor meglátott valakit, és odament, természetesen velem együtt. Kiderült hogy az a valaki Ákos volt, de ugye én akkor ismertem meg. Jól elbeszélgettünk hárman, amikor egyszer csak Gréta jelent meg mellettünk, de nem tűnt túl józannak. Folyton vihogott, alig bírta kinyögni hogy mit akar. Nagy nehezen megértettük hogy Patrikkal akar táncolni, és nem hagyta magát lerázni. Én is elkezdtem vidáman unszolni, hogy menjen, a lány úgyis kicsit kába. Miután eltűntek a táncparketten tovább beszélgettem Ákossal.  Aztán egyszer csak megláttam. Patrik meg Gréta állt a többi táncoló ember között, és csókolóztak. És tudjátok, bennem összetört valami, éreztem és nagyon fájt! Kirohantam a házból, nem törődtem semmivel. Hallottam, hogy valaki szalad utánam a nevemet kiabálva, de nem álltam meg.  Végül mikor mégis megtorpantam, Ákos ért utol. Egyedül ő jött utánam  Patrik sehol nem volt! Nagy nehezen letudtam csillapítani a zokogásomat, Ákos pedig türelmesen megvárta, majd hazakísért, felült velem a buszra. Merthogy Tamás háza, akinél a buli volt, messze volt tőlünk, buszozni kellett. Miután hazaértünk megpróbált belém még egy kis lelket önteni, majd megadtuk egymásnak a telefonszámunkat, és elköszöntünk egymástól. Még az ágyban forgolódtam kisírt szemekkel, álmatlanul amikor jött egy SMS.- mondtam, majd elszedtem a telefonomat, és átnyújtottam Eszternek hogy olvassa el a megnyitott üzenetet.

- Mi az? Mi volt benne?- kérdezték a többiek a nyakukat nyújtogatva, majd Eszti felolvasta

-"Remélem jól vagy! Vagy leszel... Emlékszel még a rózsacsokorra amit még az év elején kaptál? Remélem ha eszedbe fog jutni, akkor onnan én fogok beugrani neked. Jóéjt! Ákos" Istenem de aranyoos!- nézett fel, én meg mosolyogva megvontam a vállamat.

- Szóval igen, kiderült hogy tőle van a rózsa. Másnap még vártam egy darabig, hátha Patrik felhív, vagy valami módon felkeress, de csalódnom kellett. Így amikor megláttam hogy Ákos elhív moziba, nyugodt szívvel mondtam igent. Bár Dorina nem igazán örült neki, én elmentem, nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Jól éreztem magam, sokat nevettem. Aztán egyszer megakart csókolni, de nem tudom miért, elkaptam a fejemet. Elszégyelltem magam, hisz én is akartam, de valami megállított. Talán túl friss volt még az előző napi, nem tudom megmondani nektek. Aztán vasárnap összevesztem Dorinával. Mindent elmondtam neki, a majdnem csókot is, ő meg beidegesedett, és olyan dolgokat vágott a fejemhez amiket nem érdemeltem meg szerintem. Hétfőn se rá, se Patrikra nem néztem, az órákat kivéve végig Ákosékkal voltam. A nap végén, épp vártam a suli előtt Ákost, amikor kiléptek az ajtón hárman, Dénessel együtt. Valamit beszéltek egymás között, de én nem nagyon figyeltem rájuk. Dénes elindult felém, majd elkezdett nekem arról beszélni hogy mi volt a bulin, mi történt meg hogy nekem ki KELL békülnöm Patrikkal, mert így meg úgy. Én bedühödtem, és elkezdtem veszekedni vele, hogy miért nem bírnak békén hagyni, most boldog vagyok, ha Patrik meg kiszeretett volna békíteni akkor felkeres, felhív vagy valami módon kapcsolatot létesít köztünk. De nem, nem tett semmit, én meg továbbléptem, és hogy jó lenne ha nem Dénest meg Dorkát uszítaná rám. Dühömben tök homályosan láttam, majd amikor Dénes meg akarta fogni a karomat, de én hamarabb elfordultam és átfutottam az úton. De mivel nem néztem szét, sikerült magam elüttetni egy autóval. Annyira emlékszem még hogy egy villanást látok, fékcsikorgás, majd az érzés ahogy a levegőbe repülök és a földet érésnél elvesztettem az eszméletemet. A következő kép pedig a kórházi szoba, anya ül mellettem.- fejeztem be, a lányok meg pislogás nélkül meredtek rám.

- Hű!- szólalt meg Lili.

- De... Akkor most... Te szereted Ákost?- kérdezte Eszter vontatottan.- Mert most nem azért, de én úgy vettem észre hogy Patrikkal sokkal jobban ismeritek egymást, Ákost pedig csak egy hete. Azt is úgy hogy abból a felét a kórházban töltötted. És oké, hogy ő ismer, de te mennyire ismered őt, kérdés az!- fürkészte az arcomat, én meg zavaromban lesütöttem a szememet.

Igaza volt. Nem tudtam hogy mit akarok Ákostól, vagy hogy szeretem-e egyáltalán.

- Mindegy... Nem tudom, de kérlek ne kezdjétek el hogy én Patrikot érdemlem meg! Ez így most jó nekem!- kértem meg őket, majd megnyugodtam a bólogatásukat látva- Köszönöm!- suttogtam, majd hirtelen összerezzentünk, mivel Fanni telefonja elkezdett csörögni. 

- Igen?- kapta fel a lány, mi meg próbáltunk nem hangosan nevetni azon hogy mennyire megijedtünk a mobiltól.

Szerelem a levegőben 52. fejezet

52. fejezet

/Patrik/

- Mindenkinek kellemes hétvégét!- pakolt össze ofő, és már indult ki, amikor eszébe jutott és visszafordult az ajtóból.- Ki tud valamit Lilláról?- nézett felénk hátra, de Dorka válaszolt.

-Szerda délelőtt beszélt vele először az anyukája, akkor kelt fel, és azt hiszem ma tették át egy többágyas terembe.

- Rendben, köszönöm!- bólintott a tanár majd kiment.

- Figyelj!- böktem meg Dorka hátát, mire kérdőn hátrafordult.- Meg lehet látogatni?- kérdeztem egy kicsit idegesen.

- Igen, már lehet, tegnap mondta az anyukája.

- Valamit mondjatok el nekem!- állt meg Gréta Dorina mellett gúnyosan.- Mit érdekel titeket az a kis liba?

- Már bocs, de tudod az a "kis liba" a legjobb barátnőm és most már a szembe szomszédom is!- háborodott fel rögtön Dorka, de mi sem hagytuk ezt szó nélkül, és nemsokára olyan hangzavar lett az egész terembe hogy csak egy összefüggő hangorkánt lehetett hallani.

A legjobb az egészben? Hogy mindenki Grétát szidta, kivéve persze Timit. De mi volt ő ahhoz a többi húsz emberhez képest, akik Lillát védték!

- Ó!- lépett be a terembe az ofő, mire mindenki elcsendesült és egy kicsit meglepetten néztünk az ajtóban ácsorgó zavart tanárra.- Nem gondoltam volna hogy itt lesztek még! Mindegy! Elfelejtettem mondani, hogy a jövőhéten egy új osztálytársat kaptok! Amerikából költöztek vissza, szülei magyarok, de ő nem nagyon tud a nyelvünkön, de nektek ez gondolom nem gond, hisz a legtöbben jó angolosok vagytok!- mosolygott ránk kedvesen, majd újra kiment a teremből.

- Akkor ma már be lehet menni hozzá?-kérdeztem visszatérve az eredeti témához, majd miután Dorka bólintott vállamra kaptam a táskámat.- Én bemegyek. Ti is jöttök?- néztem Dénesre meg a barátnőjére.

- Persze!- vágták rá, majd megbeszéltük, hogy Dorkának a nagyijának a háza előtt találkozunk és mindenki elindult.

- Sziasztok!- léptem be az  ajtónkon, majd választ sem várva felrohantam a szobámba.- Bius!- kiáltottam el magam, miközben folyamatosan gondolkoztam.

- mi az?- dugta be fekete fejét az ajtónyíláson és érdeklődve nézett rám.

- Bemegyek Lillához. Akarsz jönni?

- Mi..? Persze, én ne mennék? Mikor? Keresek valami bonbon! Várj meg mindjárt elkészülök!- suhant el az ajtómból.

- Na kész vagy már?- toporgott az ajtóban idegesen.

- Nyugi, jövök már!- csitítottam miközben felkaptam a dzsekimet.

- Juj, mit szólnál ahhoz ha elvinnénk anyáék kocsiját? - csillant fel a szeme, én meg elhúztam a számat.

- Pont most akarsz minibuszt vezetni?

- Aha!- bólogatott, majd visszarohant a házba.- Tessék!- jött ki kezében a csörgő kulccsal.- Na, gyerünk pattanj be!- vezényelt, és ő is beült.

- Hol forduljak le?- tekergette a fejét a kormány mögött, én meg a fejemet fogva röhögtem mellette.

- Az előző saroknál kellet volna!

- Ja, hát miért nem szóltál hamarabb! Most hogy menjek vissza?- kérdezte tőlem egy kicsit bosszúsan. Hát, egy kicsit be volt pörögve.

- Na ez az!- kiáltott fel diadalmasan miután rászóltam hogy álljon meg, mert megjöttünk.

- Igen, nagyon ügyes vagy!- veregettem meg röhögve a vállát, majd kiszálltunk a kocsiból.

- Na mi tartott ennyi ideig?- nevetett a képembe Dénes.

- Á! Bia miatt volt az egész.. Nem tudta merre kell jönni- mosolyogtam, majd felszisszentem mikor a nővérem belém csípett.- Ez fájt!- dörzsöltem meg a helyét miközben szemrehányóan néztem Biára.

- Bocs!- vont vállat, majd elkezdett Lilla anyukájával beszélgetni.

- Na ennyien lesztek csak? - néztek ketten körbe, mi meg hárman vadul bólogattunk.- Szuper! Akkor beszállááás!- kiáltotta el magát Bia, majd mindenkit beterelt a kocsiba.

Amikor megérkeztünk a kórházhoz, mindenki elcsendesült és érezni lehetett egy kis feszültséget is.

- Jó napot!- lépett Lilla anyukája az egyik alkalmazotthoz, aki a pult mögött ült.- Kocsis Lillához jöttünk!

- Kettes szoba!- mondta unottan, majd rólunk tudomást sem véve belemerült egy napilapba.

- Látom, jó a társaság!- morogta az orra alatt Dénes, mi pedig egyetértettünk vele.

- Kettes szoba, kettes szoba...- fürkészte az ajtókat Bia.- Ez az!- kiáltott fel, mire reflexből lepisszegtük.- Bocsi!- húzta el a száját, majd bekopogott és kinyitotta az ajtót.

Egy hatágyas terembe léptünk, három-három ágy volt a fal két oldalán. Átlagos kórházi ágyak voltak, fehér rácsos.

Lilla a jobboldalon , az ajtóhoz legközelebb esőben feküdt. Mellette egy szöszke, szemüveges lány volt, olyasmi korú mint mi. A másik három ágyban is feküdtek, de ők  fiatalabbak tűntek náluk.

- Sziasztok!- köszönt Lilla anyukája, majd odasietett a lányához.- Nézd kik jöttek!- mutatott felénk, mi meg félszegen ácsorogtunk továbbra is az ajtóban.

- Sziasztok!- intett közönyösen.- Anya, többiek, ő itt Eszter- mutatott a mellette fekvő lányra.- Ők Bogi, Fanni és Lili. Lányok, ő az anyukám, Zsuzsa,  a szőke srác Dénes, mellette Dorina, a barátnője, utána Patrik, majd Patrik nővére Bianka.- sorolta fel unottan, nekem meg összeszorult egy kicsit a szívem. Nem mondta hogy a barátja vagyok, vagy hogy Dorka a legjobb barátnője. Semmi ilyet, csak felsorolta a nevünket. Köszöntünk a másik négy lánynak majd Bius odaállt Lilla mellé.

- Hogy vagy?- kérdezte mosolyogva.- Hoztunk egy kis "gyógyulj meg" bonbont- nyomta a kezébe a doboz csokit.

- Ó, köszönöm, egész jól bár sajog a lábam, meg néha a fejem.- mosolygott vissza halványan nővéremre, majd az arca ismét felvette a közönyös kifejezést.- Na és!- fordult felénk.- Mi újság van az iskolában?

- Semmi különös!- sietett megválaszolni Dorka a kérdést. Jövőhéten lesz egy új osztálytársunk, Amerikából költöztek ide vissza, de nem igazán tud magyarul.

- Értem!- fordult vissza az anyja felé, és vidáman elkezdett valami történetet mesélni arról, hogy milyen viccesek a nővérkék itt.

- Na jó, nekünk menni kell!- állt fel egy óra múlva Zsuzsa néni, és elkezdett öltözni. Mi is követtük a példáját, és keserédesen gondoltam vissza erre az órára. Keserű volt, mert Lilla egy szót nem szólt hozzám, sőt, magasról tett ránk. Édes, mert láttam hogy jól van, és nincs olyan nagy probléma a beilleszkedésével. Szó se róla, Lillásan viselkedik, hisz az osztályba is rögtön mindenki befogadta a szívébe.

- Sziasztok!- lépett ki mindenki a terem ajtaján, majd bezártuk magunk mögött.

- Na, örülök hogy jól van!- virult Bius, de nem tűnt fel neki szerintem, hogy mi hárman mennyire csendben voltunk végig.

- Mindegy menjünk!- legyintettem lemondóan, és megfordultam.

- Jaj, várjatok ott hagytam a táskámat!- csapott a homlokára Zsuzsa, és visszaszaladt a terembe.

- Nocsak, nocsak!- találtam szembe magamat a gúnyosan néző Ákosra.- Mi járatban erre?

- Meglátogattam a barátnőmet?- kérdeztem vissza.

- A barátnődet? Jó vicc!- röhögött fel.- És mi jót mondott neked?- kérdezte, én meg csak hallgatni tudtam.- Semmit? Mily meglepő... Talán azért, mert miattad történt minden?

- Mi bajod van?- kérdezte megütközve Dorina, és a többiek is megdöbbenve néztek az előttem álló fiúra.

- Nekem?- kérdezett vissza, de nem válaszolta meg.

- Ákos?!- állt meg mellette egy negyven körüli nő.

- Anya ők itt az évfolyamtársaim- mutatott végig rajtunk.- Csak.. elbeszélgettünk. Na viszlát!- intett nekünk, és kikerülve minket kinyitotta a szobaajtót.

- Jaj!- sikkantott fel egy kicsit Zsuzsa, mivel pont akkor akarta kinyitni az ajtót.

- Elnézést!- álltak félre Ákosék és kiengedték Lilla anyját, majd besétáltak.

- Mi a baj?- nézett végig rajtunk miután megállt mellettünk.

- Á!- legyintettünk mind a négyen, majd elindultunk.

- Ez most komoly?- meredt rám a kocsiban Bia miután hazaértünk.

- Mi?- néztem vissza fáradtan.

- Hogy... hogy miattad volt mindez. Meg hogy.. annak a srácnak van köze hozzá.

- Hát.. tudod...- túrtam a hajamba zavartan, majd egy sóhajjal elkezdtem mesélni.

- Hallod.. Ezzel nem sok mindent tudsz kezdeni.- csóválta a fejét lemondóan.- Csak annyit tudok én mondani, hogy hagyni kell észhez térni. Te pedig!- mutatott rám.- Ne nagyon zaklasd.

- Mi!?- meredtem rá, mire csak széttárta a  karjait amolyan "bocs" stílusban

- Na gyere, menjünk be!- szállt ki a kocsiból, én meg szomorúan követtem.

Szerelem a levegőben 51. fejezet

Sziasztok! :D 

Bocsi a kicsi csúszásért, de pénteken egyszerűen nem volt erőm/kedvem írni, de kárpótlásért ott van a szerdai 50. feji :D 

Jó olvasást, puszii! Xxx

51. fejezet

/Lilla/

Dénes. Düh. Rohanás. Kiabálás. Egy piros villanás. Fékcsikorgás. Súlytalanság. Fájdalom. Mindent elnyelő sötétség.

Vakító fehérség tűnt a szemem elé, és hunyorogva pislogtam párat.

Amint végre újra láttam körbenéztem, már amennyire tudtam. Kissé kábultan meredtem a mellettem idegesítően csipogó gépre, mire felfogtam hogy kórházba vagyok. Jobbra fordítottam a fejemet, és megláttam anyát, aki az ágy mellet ült.

- Anya!- szólaltam meg rekedten, mire összerezzent és felemelte a fejét, mivel eddig a lepedőt nézte a kezem mellet amit görcsösen szorított.

- Kicsim!- suttogta, majd ellepték a könnyek a szemét, és sírni kezdett.- Soha többet ne csinálj ilyet! Érted? Soha! Nem bírnám ki azt, ha téged is elveszítenélek!- zokogott tovább, miközben a kezemet szorongatta továbbra is.

- Anyu, nyugi! Hallod? Nem történt semmi, jól vagyok!- kezdtem el nyugtatni, mire keserűen elnevette magát.

- Csak most ne mondj ilyet!

- Mi? Miért? - értetlenkedtem.- Csak a fejem fáj, nem is értem miért vagyok itt...

- A fejed tudod miért fáj? Mert megrepedt mikor a földre estél, és agyrázkódást szenvedtél. Ezért van bekötözve a fejed. Egyébként meg eltört a lábad, megrepedt egy-két bordád.

- Ó...- lepődtem meg, és megpróbáltam lehúzni a lábamról a takarót hogy megnézhessem.- Várj..! Melyik lábam?

- A jobb- válaszolta, majd felemelte a paplant, mivel pont azt a kezemet fogta.

- Hmm... érdekes... Várj.. ez fekvőgipsz?- kezdtem el gondolkodni, majd mikor biccentett lesápadtam.- Akkor kapok injekciót a hasamba?

- Igen... De muszáj tudod!- mondta, én meg összeszorított szájjal bólintottam. A véralvadásgátló szurit nem fogom megúszni.

- És mióta vagyok bent?

- Két napja- válaszolta, nekem meg lekerekedtek a szemeim.- Altattak, hogy ne érezd annyira a fájdalmat. De várj egy percet, megyek szólok a doktornak hogy felkeltél!- állt fel a székről és elindult kifele, én meg jobban körbenéztem

 Egyágyas szobában voltam, a falak fehérek, és steril szag.  Nehezen tudtam mozgatni a fejemet, és már kezdett sajogni is, de megnéztem a másik oldalon lévő tárgyakat is.

- Au!- szaladt ki a számon, amikor megláttam a kezembe fúródó tűt, ami az infúzióhoz vezetett.

Nézelődésemből anya és az orvos visszajövetele zökkentett ki.

- Kicsim, ő itt Balogh doktor úr!- állt meg az ágyam mellet.

- Örülök hogy végre felébredtél!- mosolygott rám kedvesen.- Van valami panaszod? Fejfájás, hányinger?

- Hát... Egy picit fáj a fejem.- motyogtam meglepetten, mire megértően bólintott.

- Rendben akkor szólok egy nővérnek hogy hozzon fájdalomcsillapítót. Még egy két napig ebben a szobában leszel, de utána átkerülsz majd a többágyas terembe. Rendben?- kérdezte továbbra is mosolyogva, mire csak biccentettem, és rögtön felszisszentem a belehasító fájdalomtól- Igen, ezekre a hirtelen mozdulatokra figyelj!- mondta, majd kilépett az ajtón.

- Lilla... Nem tudom hogy akarom-e tudni... De miért szaladtál a kocsi felé?- kérdezte anya egy jó ötpercnyi csend után.

- Mert...- kezdtem volna el, csak megakadtam.- Várj nem emlékszem!- mondtam kétségbeesve, majd jobban kezdtem gondolkozni, amikor halványan beugrott valami.- Talán... Dénessel veszekedtem. Igen, így volt! Azon hogy... hogy miért vagyok ilyen Patrikkal. Meg hogy én mit akarok Ákostól...- soroltam összeráncolt homlokkal ahogy minden szépen lassan az eszembe jutott.

- Hát... Nem tudom hogy mi van veletek- csóválta szomorúan a fejét a monológom végén.- De ígérd meg hogy soha, SOHA többet nem csinálsz ilyet!

- Ígérem!- mondtam őszintén, mire elmosolyodott és megölelt.

- Ó, elnézést!- nyitott be a nővérke egy injekciós tűvel, amit ferde szemekkel méregettem.

- Ugye nem belém akarja döfni azt?- kérdeztem kétkedő hangon, mire a lány csak elnevette magát.

- Lilla!- szidott le anya, de nem igazán érdekelt.

- Nem, nyugodj meg, az infúzióba fecskendezem. Van benne egy kicsi altató is- magyarázta, miközben elkezdte adagolni a cuccot.

- Mi...? Ne! Én nem akarok megint elaludni!- kezdtem ellenkezni, de már késő volt, és anya megint rám szólt, hogy ne ellenkezzek.- De ne már! Mos keltem fel!- értetlenkedtem tovább, miközben a nővér kiment a szobából.

- Nézd, a doktor mondta, és csak a saját érdekedben!- mondta anya, és furcsa módon elkezdtek halványodni a körvonalai.

- Ne máár!- nyafogtam tovább egyre nehezebben forgó nyelvvel.- Már hat is! Nem látlak!- pislogtam egyre sűrűbben, de már alig bírtam újra kinyitni.- Itt maradsz?- kérdeztem kicsit kétségbe esve és gyerekesen.

- Persze!- mondta megfogva a kezemet és szorított rajta egyet, engem meg újra elnyelt a sötétség.