Következő blog

Na jó, csak nem bírom ki a húsz napot, megleplek titeket már most az új blog címmel és linkkel :D

Az első rész fogggalmam sincs mikor fog jönni, ennyi lesz egy darabig csak kint :) Jót nevettem magamon amikor eszembe jutott a címe, hogy nekem mindig csak a szerelmen jár az agyam, ennek is benne van a címében hogy " szerelem" :D Na mindegy, remélem tetszeni fog nektek és itt is elérek olyan sikereket mint ennél :)

http://szerelem-parizsban.blogspot.hu/

Búcsúzom :)

Hát, elérkeztünk ide is. :)
Megírom az utolsó előtti bejegyzést nektek. Sosem hitem volna, hogy elérek ideáig.
Hogy szerzek 22 feliratkozót, hogy 120 kommentet kapok tőletek (az enyém nincs beleszámolva), több mint 17 ezer oldalmegjelenítésem lesz, és hogy kialakul egy Team Patrik csoport! :D
Ez volt az első történetes blogom, de nem állok meg!
Most majd egy darabig a farkasossal (KATT) fogok foglalkozni, de már készülök a következő blogommal.
Itt a fejléc hozzá:

Mint látjátok Eiffel torony, francia cím ( ha van benne hiba akkor bocsi, de online szótárazgattam javítsatok ki ha nem jó), meseszereplők és Csipkerózsika vára.
Gondolom már mindenki kitalálta, hogy Franciaországban fog játszódni, de még annyit elárulok hogy Disneylandban. A blog nyitásának az időpontjáról még nincs ötletem, de lassan megcsinálom az oldalt, csak bejegyzést nem hozok.
Úgy gondoltam, hogy hagyom most, hogy hadd haladjak a farkasos bloggal, és talán majd a 10. rész körül kezdem el felrakni erre a fejezeteket. Remélem mindenki számára érthető lett :D

És hát most következik maga a történet.
Sosem írtam úgy, hogy volt valami vázlatom, alapsztori vagy valami. Minden jött akkor amikor pötyögtem a gépbe a történetet. Sok olyan dolgot is leírtam amit saját osztályomon/évfolyamomban tapasztaltam (csak jó dolgok ;D ).
Szerettem ezt a kis történetet, és sokszor megbeszéltem Nővéremmel is a történetet (ő is lelkes olvasóm volt :) ), és párszor segített abban, hogy hogyan szőjjem tovább a "mese" szálait. És nehogy azt higgyétek, hogy ő hamarabb tudott mindenről mint ti! ;) Soha nem mondtam el neki a teljes történetet, még a következő fejezetet sem. Ha az ő gépén "dolgoztam", és elmentem egy kis időre kinyomtam az ablakot nehogy meglesse. Sose tudta meg idő előtt a teljes rész tartalmát. :)
A történetet egy hirtelen fellángolásból kezdtem el írni. Nyár volt, unatkoztam, és már számtalanszor elgondolkoztam, hogy szívesen írnék egy történetet amit bárki elolvashat, és hát így csöppentem bele a bloggerek világába. :)
Az alapszereplők (Lilla, Patrik, Dénes, Dorina, Gréta) a kezdetektől a fejemben volt, a többiek (testvér, anya, Chris, Ákos) csak idővel merültek fel bennem. Rengeteget szenvedtem, hogy megtalálhassam az egyéniségükhöz való képet, és azokkal is sokat bajlódtam, hogy a fejezet lényegét megragadó képet megtalálhassam amit a cím alá biggyesztettem be (általában).
Apropó, szereplők. Mint látjátok, csináltam egy szavazást, de csak azért raktam lejjebb, hogy ne rögtön az akadjon a szemetek elé és ész nélkül kezdjetek szavazgatni.
So, ez csak annyi, hogy látjátok felsoroltam a főbb szereplőket. Szavazásra bocsátom, hogy melyik személy férkőzött be a szívetekbe, a ti döntésetek! :) TÖBB LEHETŐSÉGET IS VÁLASZTHATTOK!
Csak ezért csináltam így, hogy ne csak egyre szavazzatok, ha van más is akit megszerettetek. :)
Max. húsz napig lehet szavazni, lehet hamarabb bezárom a szavazást, amikor lejár az idő, kirakom, hogy ti kiket szavaztatok meg, és akkor osztom majd meg veletek az új blogom URL címét.

A minap elolvastam valami oknál fogva az első egy-két részt, és elborzadva meredtem rájuk. Én észrevettem, hogy mennyit fejlődtem a végére. Az első részek?
Hát szerintem borzalmasak. Jó, nem a történetre gondolok, hisz mivel megfogott titeket gondolom csak nem lehetett olyan rossz, hanem a fogalmazásmódomra.
Összekapkodtam, rövid és, jaj hát nem tudom olyan szavakkal megilletni amik akkor a fejemben jártak.
Ezért vagyok még nagyobb csodálattal Felétek, hogy eljutottam 22 követőig, hogy végig olvastátok az egész történetet.
Talán ott kezdtem el rendesen foglalkozni vele és a kinézettel amikor már 5-6 követőm volt, és megkaptam a blog első és egyben utolsó kritikáját. :D
A kritikát olvasva fogtam fel szerintem, hogy valami jót teszek, ami számomra is jól esik és nektek, olvasóknak, örömet okozok.
Összedobtam életem első fejlécét ( nem sikerült túl jól, de hát akkor kezdtem el, és a célnak megfelelt), elrendeztem a háttért. Elkezdtem kritikákkal foglalkozó blogoldalakat keresni és olvasni, onnan szívtam magamba a "tudás". Tanultam, és megfogadtam a tanácsokat amiket az olyan kezdő bloggerináknak adtak a szerkesztők mint én. Igaz, a végén kértem egy fejlécet amit megkaptam és nagyon örültem neki. A fejléckészítésbe is belemélyedtem, felfedeztem a photoshopomat, kísérletezgettem, figyeltem a más blogokon lévő képeket és ebben is fejlesztettem magamat, de van még mit tanulnom!
"Megismerkedtem" egy két rendszeres olvasómmal, már-már barátként emlegettem őket itthon tesómnak. Olvastam a  blogjukat, így én is belépést nyerhettem az ő fantáziavilágukba.
Sosem gondolkoztam el azon, hogy abbahagyom a blog írását. Igen, volt hogy nyavalyogtam itthon, mert nem jött komi, nem pipáltatok, de bátorítottak, hogy ne hagyjam abba mert jó amit csinálok, így folytattam amit elkezdtem.
Amikor új fejezetet raktam fel mindig több mint 100 oldalmegjelenítésem volt, és utána következő pár napon is ütöttem a hatvanat. Nemrég vigyorogva néztem a statisztikai adatokat ami egy nap alatt több mint 200 (!!) oldalmegjelenítést mutatott. Ez nyár óta egyszer esett meg, de nekem sokat jelentett. ÉS legalább minden nap volt húsz megjelenítés.
Összesen tíz országból kattintottak a blogomra, de onnan sem egyszer-kétszer hanem a legkisebb oldalmegjelenítésem Hollandiából van 26-tal.
Van ismerősöm akit a neten ismertem meg, ő is olvasta a blogot, szlovák lány. Egyszer írta nekem, hogy a barátnőivel mindig elolvassák és szeretik. Romániából is szinte mindig volt megjelenítésem. Nem szeretném felsorolni nektek most mind a 10 darab nevet, de nagyon örülök neki! :)
Egyszóval, nekem a blogozás sok-sok kisebb- nagyobb örömöt okozott.
Egy darabig, míg az ihletem tart, biztos, hogy nem fogom abbahagyni az írást, hisz szeretem ezt csinálni! ;)
Nos ez volt az utolsó hosszabb megszólalásom itt, mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok, teljen jól a szünet hátralévő része, és... Várjátok hogy mit hoz nektek az új év, meg a blogomat, ha szeretnétek olvasni azt is :)
Csóközön nektek: Fancsika 
Xxx

Szerelem a levegőben 60. fejezet

Nos kedveseim, íme, az utolsó rész! :) Remélem mindenkinek tetszeni fog, és nem hagyok cserben senkit.

Még jövök egy "Búcsúbejegyzéssel" amiben mindent lefogok írni nektek :)

Addig is.. jó olvasást ;) :*

60. fejezet

/Lilla/

- Anya!- kiabáltam dühösen a szobámban, miközben körülöttem úgy hevertek a szétszórt ruhák mintha bomba robbant volna fel.

- Tessék?- dugta be egy kissé vörös arcát az ajtón, de rögtön el is tűnt a nyílásból, mivel a húgom csak egy kis szoknyát viselve rohant el a lépcső felé hangosan kacagva.- Laura, állj már meg, az Istenért!- szaladt utána anya vigyázva mozogva a növekedő hasa miatt.

- Nem tudod, hogy hol van az ünneplőblúzom?- álltam ki mérgelődve a folyosóra egy szál melltartóban és az ünneplőhöz való sötétkék ceruzaszoknyában, ami a térdem fölött nem sokkal ért végett.- Tudod, a matróz felső!

- Ó, lehet, hogy beraktam a  Dorka szobájába!- egyenesedett fel kifújva az arcából a már szétzilált kontyából kiszabadult fürtöket és szabadjára engedte, az immár teljesen felöltöztetett, kislányt.

Átcsörtettem Dorina szobájába és minden kopogás nélkül benyitottam.

- Jé, szia!- nézett rám meghökkenve a lány miközben a haját fésülte.- Segíthetek?- mért végig elmosolyodva a hiányos öltözetemet látva.

- Jó lenne... Anya azt mondta, hogy hozzád rakta a blúzomat- álltam meg az ajtóban, ő meg csak az ágyra mutatott ahol szépen ki volt terítve az említett ruhadarab.

- Köszi!- húztam át a fejemen, majd mellé sétálva felkaptam egy hajkefét és kisimítottam a gubancokat a loboncomból.

- Dorina, gyere apád mindjárt indul!- kiabált fel anya.

- Rendben!- szólt vissza barátnőm, majd szorosan megöleltük egymást.

- Vigyázz magadra és sok sikert!- suttogtam a hajába mire csak felnevetett és még jobban megszorongatott.

- Ti is!- váltunk el egymástól, majd kiléptünk a folyosóra.

Dorináék rögtön elindultak, anya a kicsivel egy jó fél óra múlva indult el a bölcsi évnyitójára, így én maradtam a utolsó aki otthon maradt.

Szeretetteljesen néztem végig a konyhán ami egybe volt kötve az ebédlővel, miközben a tejeskávémat kortyolgattam, és elmerengtem azon, hogy mennyi minden megváltozott az életemben mióta Londonból hazaköltöztünk.

Igaz, befejeztem a nyolcadikot és ma pedig elkezdem az első évemet a gimnáziumba, de mennyi minden történt egy év alatt.

Szereztem két legjobb barátot Dorka és Dénes személyében, egy fiút, akit mindennél jobban szeretek, valakit akit csúnyán félreismertem, egy apát, egy új testvér és nemsokára egy kisöcsét.

   Anya és Tamás a ballagáson jelentették be nekünk, hogy eljegyezték egymást és rá két hétre jött még egy, mindenki számára, meglepetés.

Anya várandós.

Emiatt a váratlan fordulat miatt július közepén megesett az esküvő amit mindannyian élveztünk. Az újdonsült házastársak a vendégektől csak pénzt kaptak és mint kiderült azért, mert nagyiék közben jártak, meg hogy legyen miből új házat venni, mivel a miénket kinőttük ezzel a bővüléssel, Dorináék pedig a nagyijánál laktak.

Tamásék a hátunk mögött intézkedtek, így mi Dorkával nem is tudtuk, hogy hova fogunk költözni.

Csak akkor derült fény mindenre amikor már a bútorokat kezdtük átpakolni az új otthonunkba. Az első adag berendezési tárgyakat szállító kocsival együtt mentünk el mi is a barátnőmmel, hogy megnézhessük a házat.

Már az elején homlok ráncolva néztük az ismerős útirányt, és csak amikor megállt az autó és mi kiszálltunk belőle, akkor robbant ki belőlünk a nevetés.

Az új otthonunkkal szemközti ház kapuját Patrik támasztotta és vigyorogva meredt ránk.

Igen, anyáéknak sikerült azt az egyetlen egy házat megvenni ami a barátom utcájában van. Hát mi ez, ha nem a sors kegye?

  A csengő berregése ugrasztott ki az ábrándozásomból. Gyorsan beraktam a mosogatógépbe a bögrémet, felkaptam a kis-táskámat meg a házkulcsomat és eltipegtem az ajtóhoz miközben szidtam a cipő sarkait, a szűk szoknyát meg a blézert ami lehetetlenül állt rajtam.

- Szia!- léptem ki a kapun és mielőtt bekulcsoltam volna nyomtam egy gyors csókot Patrik szájára majd végigmértem.

Fekete nadrág, fehér, rövid ujjú ing meg nyakkendő amire a suli jele volt felhímezve. Ez a lányoknak a blézerre volt rávarázsolva.

- Ez nem ér, nektek nincs felsőtök vagy mi!- duzzogtam miközben kézen fogva elindultunk. 

Az iskola nem volt messze, húsz perces sétával oda lehetett érni, csak a másik irányba kellet elindulnunk, nem a régi sulink felé.

- Ez van!- kacsintott rám, majd nyomott egy puszit az arcomra, én meg elmosolyodtam.

Az iskolához érve bevegyültünk a hasonlóan felöltözött gyerekek közé és úgy próbáltunk eligazodni az ismeretlen "terepen". 

Nagy nehezen megtaláltuk a 9/b osztály termét ahol vadállati üvöltés fogadott minket, és ránk vetették magukat a bent lévők.

A gólyatáborban már megismerkedtünk az osztálytársainkkal így lelkesen fogadtuk kitörő köszönésüket.

Nem voltunk sokan egy osztályban, csak tizenöten, ami a tavalyi huszonvalahányhoz képest, számomra, sokkal kevesebbnek tűnt, de attól még a hangzavar ugyanakkorra, ha nem nagyobb, volt.

Nyolc hét arányba a fiúk győztek, ők voltak eggyel többen a lányoknál, és a hangzavar alapja is ők voltak, de azért minket sem kellet félteni, mi is kieresztettük a hangunkat.

Az új osztályfőnökünk egy alacsony, mosolygós, fiatal tanárnő volt akit Kormos Adriennek hívtak és mi voltunk az első osztálya.

- Gyerekek, gyerekek!- tapsolt figyelemfelkeltésként az ajtóban oszifő mire úgy ahogy elcsendesültünk.- Kérek mindenkit hogy elém kettesével álljatok fel!. nézett ránk kedvesen, mi pedig nagy hangzavar következtében feltápászkodtunk és tolongva beálltunk elé ahogy kérte.

- Ejnye, ejnye, látom néhányan nem tudnak számolni!- csóválta a fejét mi meg vigyorogva forgolódtunk hátra.- Az a hat fiú legyen szíves úgy helyezkedni ahogy kértem- mondta szelíd hangon mire az említettek, morogva bár, de rendbe szedték a sor hátulját. Csak azért volt hat fiúról szó mivel Patrik kiesett, ő mellettem állt, plusz az első sorban Elza és Gólya, a rendes neve Laci volt, állt. Ők voltak a másik "szerelmespár", ahogy minket hívott az osztály többi része.

Miután sikeresen leértünk az udvarra és beálltunk a helyünkre öröm söpört végig rajtam.

Én és Patrik ott vagyunk ahova mindig is menni akartunk, anya boldog Tamás oldalán, Dorina sincs messze Dénestől, mivel ők is egy iskolába mentek, csak Dorka matekszakra míg a barátja informatikára ment.

Igaz, az iskola egy kicsit messze van a házunktól, de az apukája az iskola közelében dolgozott így el tudta őt meg Dénest vinni minden áldott reggel.

   Boldogan szorítottam Patrik kezét az igazgató beszéde alatt, és éreztem ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.

- Mi a baj?- suttogta felém Patrik és letörölte az arcomról a sós cseppet.

- Semmi. Csak boldog vagyok!- susogtam vissza és teljes örömmel rámosolyogtam.- Boldog, hogy itt lehetek veled!- öleltem meg gyorsan majd tapsolni kezdtünk az igazgató beszéde végén.

Szerelem a levegőben 59. fejezet

Nos kedves Olvasóim! :)

Eljött ez a nap is, amikor bejelentem nektek, hogy ez az utolsó előtti rész.

Nem tudom, hogy mennyire fogtok ezért utálni, vagy sem, de érzem, hogy ideje befejezni. :)

De remélem nem leszek annyira az utálatok tárgya! :D

Szombaton, ha minden jól megy, hozom az utolsó részt, és még utána egy amolyan elköszönés bejegyzést, abban mindent leírok. :)

Addig is.. Élvezzétek ezt, tekintsétek egyfajta karácsonyi ajándéknak és...

Mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet! ^^
Oh, és még annyit, hogy örülök a +1 új feliratkozómnak! :) Üdv köztünk! :)

59. fejezet

/Patrik/

Fizikára Lilla és Dorina egyszerre esett be az ajtón, és sűrű bocsánatkérések közepette elslisszoltak a helyükre. Miután elhelyezkedtek előttünk, még izgatottan vihorásztak valamin majd elcsendesültek a tanárnő jeges pillantása miatt.
Miután visszajött januárba én vágyakozva meredtem a haján játszadozó téli napsugárra, elgondolva, hogy milyen lehet a haja puhasága, milyen lehet megérinteni. Hiányzott a hangja, a bőre selymessége, illata.
Keringőpróba csak hébe-hóba volt mivelhogy már kész volt a tánc, így azzal is csökkent a vele töltött idő száma.  Utoljára a fellépés után akartam beszélni vele, de akkor megláttam Ákossal enyelegni és végképp elment a kedvem az egésztől vele együtt.
Azóta konkrétan átnéztem rajta. Már nem dobbant meg a szívem amikor megláttam, már nem kerestem az alkalmat a beszélgetésre, vagy hogy elkaphassam a tekintetét.
Már nem.

- Ömm... Patrik- szólalt meg mellettem Dénes miközben elindultunk hazafele.
- Na?
- Hát... Mi van Lillával?- kérdezte, én meg felsóhajtottam.
- Semmi, mi lenne? Ő elszórakozgat Ákossal, én továbbléptem, legalább rajtam sem lóg már Gréta.- vontam vállat.
Gréta januárban teljesen új külsővel állított be a suliba.  Norvég mintás vastag cicanadrág volt rajta, valami strasszos-szegecses borzalommal amit felső néven állított be, plusz még hozzá csöves sapka feelinges feliratos fejfedőt viselt WHATEVER felirattal amit mélyen a homlokára húzott.
Fülében valami kilós lánc lógott felcsíptetve a fül felső részére, és még, mint valami kiegészítő, Chris állt az oldalán flegma mosollyal a fején. Ők egymásra találtak.
- Nem beszéltél... vele?
- Lillával? Haggyjá' már, február közepe óta meg sem látom- legyintettem mérgesen, Dénes meg szomorúan lehajtotta a fejét.
- Mindegy, holnap találkozunk!- intettem a kapunkból és bementem.
Mivel senki nem volt otthon rögvest a szobámba igyekeztem. Becsaptam magam mögött az ajtót és végignéztem a bent uralkodó rumlin.
Elkezdtem feltúrni a hozzá közelebb esőket, mire a negyedik kupac alatt megtaláltam azt, amit kerestem.
Felkászálódtam, kezemben egy CD-vel. Sokáig néztem a ráírt szöveget.
Tőlem, Neked! :)
Ezt a CD-t Lillának csináltam, karácsonyra. Rajta volt az ő dala, és én is írtam még rá egy párat.
Még nézegettem egy kicsit, majd bosszús morgással a kukába vágtam. Már rég eltüntettem minden emléket a szobámból, mindent besöpörtem az ágyam alá, mert ez csak most jutott eszembe.
  Tavaszi szellő lengedezett az évszak minden illatával amikor csütörtök reggel elindultam.
Kedden Dénes nem jött iskolába, fájt a feje. Mondta Dorina...
Természetesen mi sem volt igaz belőle, semmi baja nem volt, otthon feküdt és sorozatokat nézett. A héten már nem lesz, így konkrétan egyedül szenvedem végig az iskolai időmet.
- Patrik!- harsant egy hang mögöttem, de én csak mentem tovább, süketnek tettetve magamat.
- Kérlek állj meg, hallgass meg!- kiáltozott a túl jól ismert hang ami egyre közeledett.- Hallod?- ragadta meg egy kéz a karomat és szembefordított magával.
Egyenesen belemeredtem Lilla szemeibe. Mély megbánást láttam ülni benne, de a jelen pillanatban már nem érdekelt.
- Ugyan, mi újat mondhatnál te nekem?- fordultam meg hideg hangnemmel és tovább indultam.
- Vége van... Megcsalt...- hallottam meg az elhaló hangját mire megtorpantam.
- Hogy?
- Ja... Láttam őket.- próbált közönyös maradni, de láttam és éreztem a fájdalmat.
- Fáj, ugye?- léptem közelebb hozzá, mire elakadt a lélegzete.- Nagyon, nagyon tud fájni. Bár szerintem ezt csak most érzed először. Utánam szerintem nem sírtál- fordultam el.
- De... Csak hogy tudd, sírtam.
- Ugyan... Annyira nem nagyon, hiszen már két nap múlva Ákosoddal mászkáltál- mondtam gúnyos hangon.
- Igen, de vártam hogy keress! Bármi módon!- vágott vissza egyből.
Tudtam! Tudtam, hogy keresnem kellet volna, de ezek a nem normálisok lebeszéltek róla.
- Kérlek!- tártam szét a karjaimat tehetetlenül.- Én nem csak akkor akartam beszélni veled. Hanem folyton, folyamatosan, mindenhol! Beléptem egy terembe és téged kerestelek rögtön.- fakadtam ki.- Még a farsang után is akartam veled, de amikor megláttalak Ákossal, feladtam! Ha neked csak ő kell!- fordultam meg újra és most már végeleges és bementem az épületbe.

Idegesen meredtem a táblára ami előtt Zsoltiék majomkodtak, de minduntalan visszatért a tekintetem a csap mellet álldogáló Lillára. Mérgesített, hogy bár sikerült végre kizárnom őt a szívemből, visszacsempészte magát oda.
... Sírtam.- visszhangzott folyamatosan a fejemben. Én nem akartam azt, nem én tehettem róla.
Részben egy kicsit, de ő lökött, úgymond, az ördög karjaiba.
Hirtelen Dorka lépett be az ajtón, de Lilla megragadta a karját és visszarángatta a folyosóra, onnan meg, gondolom, a lány mosdóba. Mi csak a titokzatos helynek hívjuk a fiúkkal, mint minden más srác.
Ötödiktől nyolcadikig minden fiú szeretne bemenni oda szétnézni, hogy mi a különleges ennyire benne, természetesen csak a lányöltöző után.
Végigszenvedtem az óráimat és próbáltam nem a Lilla haját bámulni. Ellenálltam a kísértésnek, hogy hozzáérjek, de nehezítette a dolgomat az, hogy az orromat eltöltötte édes illata.
  Gyors léptekkel haladtam az úton, minél előbb távolabb akartam kerülni a sulitól. Éreztem, hogy valaki jön utánam, de nem szenteltem neki nagyobb jelentőséget.
Egészen addig amíg az a valaki meg nem fogta a karomat és maga felé fordított. Lilla.
- Hát ezt nem hiszem el!- motyogtam halkan.
- Igen? És ezt?- tette fel a kérdést, de választ sem várva megcsókolt. Meglepett a tette, ezért hagytam magamat, de éreztem, hogy a gyomromban már rég elcsendesült hullámok életre kelnek és kivetnek magukból a szerelem tengerére.
Fenébe mindennel!- gondoltam magamban és magamhoz húztam, mire belemosolygott a csókunkba.

Pár héttel később a konyhájukban ültünk kettesben, és mivel másnap szünet volt nem tanultunk. A beszélgetésünket egyszer csak csengő vágta félbe, mire a lány értetlen tekintettel ment ajtót nyitni.
Egy köteg levéllel a kezében tért vissza, falfehér arccal.
- Úristen!- meredt a kezében tartott borítékra Lilla, én meg kérdőn tekintettem fel.- Elküldték!- mutatta felém halálra vált arccal mire homlok ráncolva leolvastam az információkat.
- Rokkai?- kérdeztem meglepetten meglátva a nevet a bal felső sarokban.
- Igen, azt írtam be első helyre, miért?- tépte fel izgatottan a borítékot.
- Mert én is jelentkeztem oda.
- Mi?- nézett fel mielőtt belekezdett volna az olvasásba.- Mikor? Én nem láttalak.
- Külön volt a fiúknak- mondtam mosolyogva, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára.- Na, olvasd azt a levelet!
Nyílt a bejárati ajtó és Lilla anyukája lépett be Laurával együtt. Mindkettőn tavaszi ruha volt, hiszen április közepe felé igazán elkezdett felmelegedni az idő.
- Ó, már itthon vagytok?- akasztotta fel a kislány vékonyka dzsekijét a fogasra miközben a tulajdonosa boldog visítással szaladt felénk.
- Szia, picur!- vette fel az ölébe Lilla miközben le sem vette a szemét a borítékról.
- Mit olvasol ilyen eltökélten?- lépett mellénk Zsuzsa.
- Hogy felvettek-e - motyogta halkan, majd boldogan felsikkantott húga nem kis ijedtségére.
- Jesszus atyaúristen, felvettek! Felvettek! Anya, felvettek!- visítozott boldogan mi meg elnevettük magunkat.
- Ügyes vagy kicsim, de halkabban Laura meg fog süketülni ha továbbra is folytatod- mosolygott könnyes szemekkel lányára miközben a kicsit elvette az öléből.
- Mi az?- nézett rám sugárzó tekintettel Lilla mikor előhúztam a telefonomat.
- Á, semmi különös!- legyintek miközben megnézem az SMS-t.- Csak engem is felvettek a Rokkaiba!- néztem fel, mire boldog sikkantással vetette magát a nyakamba és megcsókolt.

Szerelem a levegőben 58. fejezet

Sziasztook! Kicsit fáradt vagyok a mai napi iskola miatt ( tegnap+ma nulladik= haláál!) de meghoztam az új fejit! :D

Lesz olyan akinek ez félig-meddig tetszeni fog, lesz olyan aki utálni fog ( 1 ember biztos :D ) és olyan aki imádni (?) fogja :D

Kérlek titeket, hogy pipálgassatok lelkiismeretesen, meg örülnék a komiknak is, de ha nem akarsz a kódokkal bajlódni akkor írj nekem a Chat-be nem harapok ;D

Jó olvasást ^^

58. fejezet

/Lilla/

Mikor Laura hazajött a bölcsődéből és meglátott, boldogan felvisított és a nyakamba ugrott.

Nevetve öleltem magamhoz, mélyen beszívva selyem hajának az illatát. Az alvásidejéig le sem lehetett vakarni rólam, megnéztünk vagy három Disney mesét, természetesen hercegnőset.
Aznap boldogan aludtam el a kényelmetlen kanapén.

- Sziaaa!- köszöntem a kapunkban ácsorgó Ákosnak, bezártam a kapunkat s gyors csókot leheltem a szájára.
 Két hónap telt el a balesetem óta, most kezdtük el taposni a tavasz köntösét. Enyhe szellő fújdogált, játékszernek tekintve a hajunkat, a fák rügyben álltak, élénkzöldbe öltöztetve a kerteket, utakat.
A korai virágok frissen nyiladoztak az ágyásokban és vidám gyereknevetés áradt szét a nap minden percében a játszóterek felől.
Az embereken vagy vastagabb pulóver, vagy vékonyabb kabátkákat lehetett látni.
Rajtam egy gombolatlan ballonkabát volt, ami a szélben lobogott, egy farmer hozzávaló mellénnyel egy színes felsővel és balerina cipővel.
Ákos a kedvenc pulcsijában feszített, ami alatt biztos hogy egy újabb bandalogós rövid ujjú felső lapult, meg farmer edzőcipővel.
Vidáman csacsogtam neki mindenféle fölösleges dologról, miközben az összekulcsolt kezünket lóbáltam magunk között, a fiú pedig mosolyogva hallgatta a hadarásomat.
Mikor visszatértem az iskolába, mindent ott folytattunk ahol abbamaradt. A szünetekben Ákosékkal bandáztam, órákon nem igazán kommunikáltam a többiekkel, és úgy vettem észre, hogy Patrik is kezd beletörődni a sorsába.
Az órák unalmasak voltak, már rég bepótoltam minden lemaradásomat, ami könnyen ment. A felvételin is túl voltam már, ami miatt egyáltalán nem féltem, csak a matektól egy kicsit.
A magyart megírtam negyvenöt pontosra, a matekot pedig, legnagyobb meglepetésemre, negyvenegyre sikerült. Jelentkezésemet a Rokkai Művészeti Középiskolába adtam le, ahol már a központi után a harmadik helyen álltam. A szóbelin is sikeresen szerepeltem, így biztos voltam a bejutásomba.
A napjaim is egyformák voltak. Reggel felkeltem, elkészültem, Ákos várt rám a kapuban, suli, haza Ákossal, tanultam, beszéltem anyával, meg néha Tamással, Dorina apja, játszottam Laurával, majd aludtam, s másnap minden az elejéről.

Március közepe. A napok csak úgy repülnek, az idő melegszik, közelednek a ballagási próbák, és egy nagy csalódás.
Minden a szokásos volt, kivéve a suli végét.

- Menj haza nyugodtan, ne várj meg, én később megyek, még beszélni kell az osztályfőnökömmel!- köszöntem el mosolyogva Ákostól, aki erősködött, hogy nem, ő bizony marad, de egy egyszerű, és határozott " nem"-mel  hazaküldtem. Gondoltam én.
Két óra múlva lassan sétálgattam, majd megfordult a fejemben egy gondolat. A házunk fele úgy is lehet menni, hogy keresztülmész a Ploke Parkon, ami tele van virágokkal, fákkal és padokkal, mint minden más park.
Épp vidáman baktattam az úton, beszívva a kéklő ibolyák és a fehér gyöngyvirágok friss illatát, amikor befordultam a kanyarba, és földbe gyökerezett a lábam az elém táruló képtől.
Tőlem nem messze egy padon üldögélt Ákos és egy, számomra, ismeretlen lány. Nem is ez lett volna a baj, hanem hogy a fiú karjával magához ölelte a fekete hajú szépséget, és megcsókolta őt.
Nem kaptam levegőt, a tüdőmet mintha összeszorította volna egy vaskos kéz. Hitetlenül rázva a fejemet kezdtem el hátrálni, de nem figyeltem oda és hatalmasat vágódtam.
Az általam keltett zajra felfigyelt a padon ülő gerlicepár, és felém pillantottak. Amikor Ákos észrevett és felismerte az arcomat, elsápadt. Könnyes szemmel néztem vissza rá miközben nyomorultul ültem a földön.
" Nem ezt vártam tőled!"- tátogtam felé csalódottan amikor a csaj visszafordult, de ő még mindig engem figyelt. Lassan feltápászkodtam, leporoltam magamról a koszt, és nem törődve az arcomon lefolyó könnycseppekkel folytattam az utamat haza. Úgy mentem el mellettük hogy oda se néztem, pedig éreztem Ákos perzselő pillantását a hátamon.
Otthon anyának tőmondatokban elmondtam mi történt, majd felmentem a szobámba. Robotszerűen megcsináltam a házikat, majd csak feküdtem az ágyamon a plafont bámulva.
Miért velem? Miért pont velem van ez? Hát mit tettem, hogy ezt érdemlem? Jó, talán meg kellet volna hallgatnom Patrik történetét is a szilveszterről, de már késő. Biztos nem akar velem beszélni. Sem Dorina... ó, Dorina! Hogy hiányzik! Csak most érzem igazán. És Dénes! A hülyeségei, meg a beszólásai! Lehet, hogy azért ilyen velem a sors, mert a rossz emberekre figyeltem, nem azokra akikre tényleg kellet volna? Egy biztos!- ültem fel hirtelen az ágyon, letöröltem a könnyeimet és vad, boldog mosoly terült szét az arcomon.- Holnap megváltoztatok mindent!

- Dorina! Dorina várj!- integettem futás közben a fekete hajú lány után, aki kérdőn megfordult. - Be..szélhetnénk... Négy.. Négyszemközt?- lihegtem mikor beértem és a mellette ácsorgó meglepett Dénesre néztem. A fiú bólintott, és továbbindult a suli épülete fele.
- Igen?- nézett rám egy kissé fagyos tekintettel, én meg zavartan húzogattam a lábamat az aszfalton.
- Nézd... Tudom, hogy hülyén viselkedtem... Mit hülyén? Kibírhatatlanul! Nagyon sajnálok mindent, hogy nem hallgattalak meg téged, nem foglalkoztam veled, hogy Ákos miatt teljesen kifordultam magamból. Megértem, ha nem akarsz megbocsátani ezen okok miatt, csak szerettem volna elmondani ezt neked... Mert tudod... Tegnap láttam Ákost ahogy megcsókolt egy másik lányt a Ploke Parkban!- robbant ki belőlem és igyekeztem nem elbőgni magamat.
Dorina felemelte a bal szemöldökét, majd továbbra is érzelemmentes arccal bólintott.
- Oké!- fordult meg, hogy bemenjen, én meg lehorgasztottam a fejemet.
- Sejtettem!- suttogtam magam elé bánatosan, de egyszer csak karok fonódtak körém olyan erősen, hogy nem kaptam levegőt.
- Istenem, te hülye, buta barátnőm! Örülök hogy végre eszedre tértél!- szorongatott Dorka, és meg sírva felnevettem és visszaöleltem.
Így álltunk az utcán, amikor egyszer csak lökést éreztünk oldalról és valaki átfogott minket.
- Ez az! Lilla visszatért!- visított fel Dénes fejhangon, mi meg nevetni kezdtünk.
- Igen!- bontakoztunk ki, majd őt is megöleltem erősen.
- Hiányoztál, te csaj!- suttogta bordaropogtató ölelése közben.
- Te is!- susogtam vissza, majd elengedtem és könnyes szemel ránevettem.
- Na, gyere, menjünk be, mondjuk meg Patriknak, hogy visszatértél!- ragadta meg Dorina a kezemet és elkezdett húzni befele.
- Várj! Dorka várj, kérlek!- torpantam meg az aulában, mire barátnőm forgószélként pördült meg.
- Mi az?
- Tudod... Kettesben szeretnék beszélni Patrikkal- válaszoltam egy kicsit feszengve az a-sok ránk szegeződő tekintetétől.
- Óóó, vagy úgy!- világosodott meg.- Akkor te most előre mész, mi meg majd követünk!
- De... Nem!- tiltakoztam rögtön, de nem tehettem semmit, maga előtt tuszkolt fel a lépcsőn és lökött be a terembe.
- Ó!- döbbentem meg a rám szegeződő tekintetektől. - Sziasztok!- köszöntem mindenkinek, mire valaki visszamorgott valamit vagy csak elfordították a fejüket.
A szememmel Patrikot kerestem akit meg is találtam a helyén. Félve lépkedtem felé, majd megálltam a padja előtt és addig szuggeráltam az arcát még fel nem nézett.
- Mi van?- kérdezte bájos stílusba, mire zavartan megköszörültem a torkomat.
- Ömm... Izé.. Beszélhetnénk?
- Mond...- vágta rá, de közben a tekintetét visszafordította a telefonja képernyőjére.
- Talán ha rám néznél!- kezdtem el ideges lenni.
- Nem hinném, hogy járnék neked ennyivel, miután három hónapig egy pillantást sem vetettél rám- vágott vissza csípősen, mire mélyen lepirultam.- Ugye milyen jó érzés?- vigyorodott el gúnyosan miközben végig nem emelte fel a tekintetét.
- Jó, ha te ezt akarod...- mondtam sértődötten és elfordultam.

- Na?- támadt le Dorka izgatottan mikor kiléptem a teremből.
- Mit na? Bunkóskodott egy sort, én meg ráhagytam....- rántottam meg a vállamat és igyekeztem legyűrni a sírhatnékomat. Dorina lebiggyesztette a száját és a barátjára nézett.
- Nem! Felejtsd el! Egyszer már beszéltem valakivel, az is kórházba került!- tette fel védekezően a kezeit miközben bocsánatkérően rám mosolygott.
- Ajj!- szomorkodott Dorka, én meg nemtörődöm módon elindultam a mosdók felé
- Várj már!- szaladt utánam barátnőm miután feleszmélt a mélabúságából.
Becsaptam magunk mögött az ajtót és sóhajtva lecsúsztam a hideg földre a fal mentén.
- Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz!- temettem a kezeimbe az arcomat.
- Elhiszem- simogatta Dorina együtt érzően a vállamat.
- Mindegy... Nem tudok mit csinálni!- töröltem meg a szemeimet.
Hirtelen megszólalt a csengő, mi meg egyszerre pattantunk fel.
- Milyen óra lesz?- kérdeztem ijedten rosszat sejtve.
- Fizika!- vágta rá Dorka, majd kivágódtunk az ajtón és rohanni kezdtünk a terembe.
 Pont úgy, mint régen.

Szerelem a levegőben 57. fejezet

Naggyon, naggyon sajnálom, rövid lett :( de, legalább hamar hoztam, bár már tegnap este majdnem felraktam, csak nem tudtam befejezni :)

Az előző részhez keveselltem a pipákat, csak feleannyi mint szokott, remélem tetszett azért :/ Ha van valami ötletetek, vagy vélemény, akkor a chatbe is írjatok nyugodtan én annak is örülök :)

Jó olvasást ^^ Xxx

57. fejezet

/Patrik/

 A hétfői napom végig szenvedés volt, a többiek Chrissel voltak lefoglalva, plusz még angolból is röpdogát irtunk ami biztos hogy rosszul sikerült. Azt már meg sem említem, hogy otthon is tisztára vibráltam a feszültségtől, anyáék hozzám se szóltak, Bius is messziről szemlélt meglepődve. A szobámba sikeresen megállítottam magamat abban, hogy az első kezembe akadó tárgyat a földhöz vágjam, ami vagy a gitár vagy a gépem lett volna, helyette letépte vagy négy Papa  Roach meg Green Day plakátot a falról és összetéptem apró kis fecnikre.

Később megbántam, de mivel lenyugodtam annyiban hagytam.

Kedd reggel nyomottan keltem fel, majd ugyanolyan hangulatban indultam el az iskolába. Valami kis reménykedésfélét  éreztem, talán, hogy Lilla ír, felhív, vagy valamilyen módon keresi a kapcsolatot , esetleg jön az iskolába.

- A-a!- rázta a fejét Dorka mikor rákérdeztem.- A hónapban nem jön, január elején veszik le a gipszét. és csak akkor fog jönni- csócsálta egy kifli csücskét.

- Ahha...- morogtam durcásan, majd körbenéztem a teremben. A második órának volt vége, mindenki kipirultan üldögélt a helyén, kivétel azokat akik labdáztak a teremben. 

A labdát az egyik alsó osztály hagyta kint, mi meg behúztuk, és az ilyen óra közötti részekben, vagy néha órán, ezzel labdázunk bent.

Most épp Dénes meg Tamás rugdosta egymásnak a piros gumilabdát, az ablak felőli sor mellet, mivel ha jött egy tanár, legyen az ügyeletes vagy nem, könnyű volt eldugni előle. A többiek óvatosan suhantak el azokban a pillanatokban amikor a hozzá képest távolabbi embernél volt a labda.

- Rúgd már!. üvöltött fel a terem elejéből Dénes, mire a  mellettem álló Tamás fogta és teljes erejéből passzolt.

Aztán a következő pillanatban a lányok felsikítottak, a fiúk felröhögtek, az óra meg leesett a falról.

- Fúú, basszus, láttad?- rohant oda Tamás az összegörnyedve nevető Déneshez.- Na, ilyet se csinált senki még!- szemlélte büszkén  a "munkáját".

- Okosok, és mit fogtok mondani  Károlyinak?- kérdezte gúnyosan Gréta.

- Azt hogy leesett magától!- vonogatta a vállát a két fiú, én meg rájuk néztem.

- Ész, ha leesett, akkor a szög nem lenne a falban...

- Ú, komoly!- nézett fel Tamás, majd elszedett egy széket, és ara ráállva kilazította a falból a szöget.

- Várj ez így nem jó!- csóválta a fejét Dénes, majd lelökte a fiút a székről és ő maga állt a helyére.- Na!- szólalt meg elégedetten, és visszarakta a nyílásba a szöget.- Figyelj, és tanulj!

Lassan elkezdte mozgatni a lyukban, amivel szép lassan egyre jobban megnagyobbította a rést, nem törődve a pulcsijára hulló vakolattal.

- Kész is van!- mászott le, majd körbenézett.- Ki megy el szólni a tanárbá'-nak?

- Én megyek nyugi!- tápászkodott fel a földről Zsolt, aki eddig az óra kitört üvegdarabjait szedegette össze, majd kiment az ajtón amolyan "ki látta" fejjel.

Míg a visszatérésére várakoztunk összeszedték a maradék üvegcserepet is, kidobták a kukába.

- Ezt figyeld!- röhögött fel Dénes, és felemelte az órát, majd elkezdte körbeforgatni a nagymutatót.

Mindenki értetlenül bámult rá, mire megfordította az órát, újra megismételte a műveletet és most már látni lehetett a problémát. Az egész óraszerkezet körbe-körbe forgott.

- Hát ennek annyi...- állapította meg Kata, majd felkapta a fejét a röhögve benyitó Zsolt láttán.

- Na mi volt?- támadta le egyből mindenki.

- Á... Mondom neki mikor kijön a tanáriból: " Tanár úr, majdnem rám esett az óra, azt hittem, hogy ott fogok meghalni!" Erre ő meg: " Nem baj, Zsolti!", és visszament a tanáriba!- vágott felháborodott arcot, mire az egész osztály felröhögött.
- Mi van itt?- toppant be a terembe az angol tanárnő, Révai Mária.
- Semmi, semmi!- slisszolt somolyogva minden ember a helyére.
A tanár csak kérdőn végignézett rajtunk, majd megvonta a vállát, és annyiban hagyta a dolgot. Révai az egyetlen olyan tanár a suliban aki kedvel minket, s ez kölcsönös. Az ő órái mindig jó hangulatban telnek el, de szinte mindegyik osztályban.
Ezt az alacsony, kövérkés, negyvenes nőt nem lehet nem szeretni, hisz olyan vidámságot áraszt az egész lénye, kezdve a göndör hajától a színes ruhájáig.
- Hát akkor!- csapta össze a kezeit miután lepakolt az asztalra, mi meg felpattantunk a helyünkről.- Hol a hetes?- kérdezte mosolyogva, és elkezdtük az órát.

Szerelem a levegőben 56. fejezet

Sajnálom, sajnálom, sajnálom! :( 

Hatalmas csúszás, már nem az első, de egyszerűen nem jutott időm tegnap megírni még ezt a fejezetet.

Sajnálom, hogy rövid lett, de remélem kárpótol titeket az a tény, hogy nem vártam a következő hétig, míg kiderül mit akar mondani Lillának az anyja. 

Remélem sikerül kiderítenetek., mert nem írtam le kerek-perec. :)

ÉS remélem, hogy megbocsátotok nekem, mind a csúszás, mind a rövid terjedelem miatt.

Ui.: Jó olvasást! :) Xxx

56. fejezet

/Lilla/

Csendben néztem anyára, és megpróbáltam felfogni azt, amit mondott.  Annyira valószínűtlen volt mindaz amit mesélt.

- Biztos vagy benne?- kérdezte óvatosan tőle, mire félénken elmosolyodott.

- Tudod, Lilla, apád volt az egyetlen ember aki el tudta rabolni a szívemet. Eddig. De most ugyanezt érzem vele is. Igen, nemrég ismerjük még csak egymást, de hát a szívednek nem tudsz parancsolni, igaz-e?- mosolygott rám óvatosan, mire vágtam egy fanyar grimaszt.

- Nem tudom anya... Számomra ez olyan bizarrnak tűnik.

- Elhiszem... De értsd meg te is, hogy  ha Laura már négy-öt éves lesz, szüksége lesz egy apára.- érvelt a szemembe nézve, én meg zavartan a hajamba túrtam.

- És... Dorina? Ő tudja?- nyeltem egy nagyot, előre félve a választól.

- Igen. Tamás már az elején elmondta neki.- bólintott rá, nekem meg összecsavarodott a gyomrom.

Hát ennyi minden történhetett egy hét alatt, míg nem voltam itthon?

Kedd délelőtt Dorka az apjával beköltöztek a nagymamájához, aztán meg átjöttek anyához, bemutatkozni.

Aztán lassan a két szülő összemelegedett, ha lehet így fogalmazni.

- De... Ugye nem vagy.. terhes?- nyögtem ki elvörösödve, mire anyának elkerekedtek a szemei.

- Te jó ég, édesem, dehogy is!

- Akkor jó!- sóhajtottam fel megkönnyebbülten a tiltakozására. - És...- húzgáltam a kezemet a terítőn- Mikor akartok összeköltözni?

- Akarunk- javított ki, én meg vágtam egy grimaszt.- Hát, még ennyire nem haladtunk előre, de, ha minden jól megy, akkor szerintem tavasszal.

- Aha... Anya..

- Igen?

- Szerintem ég a hús!- nevettem fel, mire ijedten ugrott a sütőhöz megfordítani a már feketére égett húst.

- Hát... ez majd jó lesz a macskának- fintorgott, és különrakta a többitől.- Tessék, egyél!- tette le elém az ételt, majd kaptam tányért, villát, kést, leült ő is, és enni kezdtünk.

- Huh- dőltem hátra jóllakottan.- Ez jól esett. A kórházi kaja ehhez képest...

- Elhiszem!- kacagott fel anya miközben leszedte az asztalt. 

- Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom, de zavar, hogy nem tudok segíteni neked- vallottam be, miközben a sürgölődését néztem.

- Szavad ne feledd!- kacsintott rám,majd segített felállni, és kibotorkáltunk a nappaliba.

- Na!- huppantunk le a kanapéra, és bekapcsoltuk a tévét.

- Mit nézzünk?- kapcsolgatott az adók között,én meg csak a vállamat rángattam.- Ez jó?- állt meg nevetve egy adón, nekem meg kikerekedtek a szemeim.

- Nee, anyaa, nee kérleeek! Csak Nóta TV-t nee!- jajdultam fel, miután meghallottam a mulatós zenét.

- Miért? Hisz ez olyan jó!- kezdett el mellettem táncolni, én meg a fejemet fogva néztem őt.

- Na jó, ebből elég, add ide az távirányítót!- kaptam a keze felé, de elrántotta.- Megállj!- nevettem fel, és dulakodni kezdtünk.

- Hé, ne csinááld!- nevetett fel anya, de én sikeresen kicsavartam a kezéből a távirányítót.

- Végre!- sóhajtottam fel megkönnyebbülten miután elkapcsolta, és bejött a NatGeo.- Valami értelmes műsor!

- Bezzeg a Nóta TV- duzzogott mellettem anya mire ránevettem.

- Bocsi!

- Tudod, azért jó, hogy visszajöttél. Olyan csendes volt nélküled itt. Laura még kicsi az ilyenekhez- váltott komoly hangnemre én meg ránéztem.

- Ígérem, sosem csinálok többet ilyet- mondtam halkan, majd megöleltük egymást.

- Tudom!- suttogta bele a hajamba, majd nyomott egy puszit a homlokomra.