Szerelem a levegőben 57. fejezet

Naggyon, naggyon sajnálom, rövid lett :( de, legalább hamar hoztam, bár már tegnap este majdnem felraktam, csak nem tudtam befejezni :)

Az előző részhez keveselltem a pipákat, csak feleannyi mint szokott, remélem tetszett azért :/ Ha van valami ötletetek, vagy vélemény, akkor a chatbe is írjatok nyugodtan én annak is örülök :)

Jó olvasást ^^ Xxx

57. fejezet

/Patrik/

 A hétfői napom végig szenvedés volt, a többiek Chrissel voltak lefoglalva, plusz még angolból is röpdogát irtunk ami biztos hogy rosszul sikerült. Azt már meg sem említem, hogy otthon is tisztára vibráltam a feszültségtől, anyáék hozzám se szóltak, Bius is messziről szemlélt meglepődve. A szobámba sikeresen megállítottam magamat abban, hogy az első kezembe akadó tárgyat a földhöz vágjam, ami vagy a gitár vagy a gépem lett volna, helyette letépte vagy négy Papa  Roach meg Green Day plakátot a falról és összetéptem apró kis fecnikre.

Később megbántam, de mivel lenyugodtam annyiban hagytam.

Kedd reggel nyomottan keltem fel, majd ugyanolyan hangulatban indultam el az iskolába. Valami kis reménykedésfélét  éreztem, talán, hogy Lilla ír, felhív, vagy valamilyen módon keresi a kapcsolatot , esetleg jön az iskolába.

- A-a!- rázta a fejét Dorka mikor rákérdeztem.- A hónapban nem jön, január elején veszik le a gipszét. és csak akkor fog jönni- csócsálta egy kifli csücskét.

- Ahha...- morogtam durcásan, majd körbenéztem a teremben. A második órának volt vége, mindenki kipirultan üldögélt a helyén, kivétel azokat akik labdáztak a teremben. 

A labdát az egyik alsó osztály hagyta kint, mi meg behúztuk, és az ilyen óra közötti részekben, vagy néha órán, ezzel labdázunk bent.

Most épp Dénes meg Tamás rugdosta egymásnak a piros gumilabdát, az ablak felőli sor mellet, mivel ha jött egy tanár, legyen az ügyeletes vagy nem, könnyű volt eldugni előle. A többiek óvatosan suhantak el azokban a pillanatokban amikor a hozzá képest távolabbi embernél volt a labda.

- Rúgd már!. üvöltött fel a terem elejéből Dénes, mire a  mellettem álló Tamás fogta és teljes erejéből passzolt.

Aztán a következő pillanatban a lányok felsikítottak, a fiúk felröhögtek, az óra meg leesett a falról.

- Fúú, basszus, láttad?- rohant oda Tamás az összegörnyedve nevető Déneshez.- Na, ilyet se csinált senki még!- szemlélte büszkén  a "munkáját".

- Okosok, és mit fogtok mondani  Károlyinak?- kérdezte gúnyosan Gréta.

- Azt hogy leesett magától!- vonogatta a vállát a két fiú, én meg rájuk néztem.

- Ész, ha leesett, akkor a szög nem lenne a falban...

- Ú, komoly!- nézett fel Tamás, majd elszedett egy széket, és ara ráállva kilazította a falból a szöget.

- Várj ez így nem jó!- csóválta a fejét Dénes, majd lelökte a fiút a székről és ő maga állt a helyére.- Na!- szólalt meg elégedetten, és visszarakta a nyílásba a szöget.- Figyelj, és tanulj!

Lassan elkezdte mozgatni a lyukban, amivel szép lassan egyre jobban megnagyobbította a rést, nem törődve a pulcsijára hulló vakolattal.

- Kész is van!- mászott le, majd körbenézett.- Ki megy el szólni a tanárbá'-nak?

- Én megyek nyugi!- tápászkodott fel a földről Zsolt, aki eddig az óra kitört üvegdarabjait szedegette össze, majd kiment az ajtón amolyan "ki látta" fejjel.

Míg a visszatérésére várakoztunk összeszedték a maradék üvegcserepet is, kidobták a kukába.

- Ezt figyeld!- röhögött fel Dénes, és felemelte az órát, majd elkezdte körbeforgatni a nagymutatót.

Mindenki értetlenül bámult rá, mire megfordította az órát, újra megismételte a műveletet és most már látni lehetett a problémát. Az egész óraszerkezet körbe-körbe forgott.

- Hát ennek annyi...- állapította meg Kata, majd felkapta a fejét a röhögve benyitó Zsolt láttán.

- Na mi volt?- támadta le egyből mindenki.

- Á... Mondom neki mikor kijön a tanáriból: " Tanár úr, majdnem rám esett az óra, azt hittem, hogy ott fogok meghalni!" Erre ő meg: " Nem baj, Zsolti!", és visszament a tanáriba!- vágott felháborodott arcot, mire az egész osztály felröhögött.
- Mi van itt?- toppant be a terembe az angol tanárnő, Révai Mária.
- Semmi, semmi!- slisszolt somolyogva minden ember a helyére.
A tanár csak kérdőn végignézett rajtunk, majd megvonta a vállát, és annyiban hagyta a dolgot. Révai az egyetlen olyan tanár a suliban aki kedvel minket, s ez kölcsönös. Az ő órái mindig jó hangulatban telnek el, de szinte mindegyik osztályban.
Ezt az alacsony, kövérkés, negyvenes nőt nem lehet nem szeretni, hisz olyan vidámságot áraszt az egész lénye, kezdve a göndör hajától a színes ruhájáig.
- Hát akkor!- csapta össze a kezeit miután lepakolt az asztalra, mi meg felpattantunk a helyünkről.- Hol a hetes?- kérdezte mosolyogva, és elkezdtük az órát.