Szerelem a levegőben 58. fejezet

Sziasztook! Kicsit fáradt vagyok a mai napi iskola miatt ( tegnap+ma nulladik= haláál!) de meghoztam az új fejit! :D

Lesz olyan akinek ez félig-meddig tetszeni fog, lesz olyan aki utálni fog ( 1 ember biztos :D ) és olyan aki imádni (?) fogja :D

Kérlek titeket, hogy pipálgassatok lelkiismeretesen, meg örülnék a komiknak is, de ha nem akarsz a kódokkal bajlódni akkor írj nekem a Chat-be nem harapok ;D

Jó olvasást ^^

58. fejezet

/Lilla/

Mikor Laura hazajött a bölcsődéből és meglátott, boldogan felvisított és a nyakamba ugrott.

Nevetve öleltem magamhoz, mélyen beszívva selyem hajának az illatát. Az alvásidejéig le sem lehetett vakarni rólam, megnéztünk vagy három Disney mesét, természetesen hercegnőset.
Aznap boldogan aludtam el a kényelmetlen kanapén.

- Sziaaa!- köszöntem a kapunkban ácsorgó Ákosnak, bezártam a kapunkat s gyors csókot leheltem a szájára.
 Két hónap telt el a balesetem óta, most kezdtük el taposni a tavasz köntösét. Enyhe szellő fújdogált, játékszernek tekintve a hajunkat, a fák rügyben álltak, élénkzöldbe öltöztetve a kerteket, utakat.
A korai virágok frissen nyiladoztak az ágyásokban és vidám gyereknevetés áradt szét a nap minden percében a játszóterek felől.
Az embereken vagy vastagabb pulóver, vagy vékonyabb kabátkákat lehetett látni.
Rajtam egy gombolatlan ballonkabát volt, ami a szélben lobogott, egy farmer hozzávaló mellénnyel egy színes felsővel és balerina cipővel.
Ákos a kedvenc pulcsijában feszített, ami alatt biztos hogy egy újabb bandalogós rövid ujjú felső lapult, meg farmer edzőcipővel.
Vidáman csacsogtam neki mindenféle fölösleges dologról, miközben az összekulcsolt kezünket lóbáltam magunk között, a fiú pedig mosolyogva hallgatta a hadarásomat.
Mikor visszatértem az iskolába, mindent ott folytattunk ahol abbamaradt. A szünetekben Ákosékkal bandáztam, órákon nem igazán kommunikáltam a többiekkel, és úgy vettem észre, hogy Patrik is kezd beletörődni a sorsába.
Az órák unalmasak voltak, már rég bepótoltam minden lemaradásomat, ami könnyen ment. A felvételin is túl voltam már, ami miatt egyáltalán nem féltem, csak a matektól egy kicsit.
A magyart megírtam negyvenöt pontosra, a matekot pedig, legnagyobb meglepetésemre, negyvenegyre sikerült. Jelentkezésemet a Rokkai Művészeti Középiskolába adtam le, ahol már a központi után a harmadik helyen álltam. A szóbelin is sikeresen szerepeltem, így biztos voltam a bejutásomba.
A napjaim is egyformák voltak. Reggel felkeltem, elkészültem, Ákos várt rám a kapuban, suli, haza Ákossal, tanultam, beszéltem anyával, meg néha Tamással, Dorina apja, játszottam Laurával, majd aludtam, s másnap minden az elejéről.

Március közepe. A napok csak úgy repülnek, az idő melegszik, közelednek a ballagási próbák, és egy nagy csalódás.
Minden a szokásos volt, kivéve a suli végét.

- Menj haza nyugodtan, ne várj meg, én később megyek, még beszélni kell az osztályfőnökömmel!- köszöntem el mosolyogva Ákostól, aki erősködött, hogy nem, ő bizony marad, de egy egyszerű, és határozott " nem"-mel  hazaküldtem. Gondoltam én.
Két óra múlva lassan sétálgattam, majd megfordult a fejemben egy gondolat. A házunk fele úgy is lehet menni, hogy keresztülmész a Ploke Parkon, ami tele van virágokkal, fákkal és padokkal, mint minden más park.
Épp vidáman baktattam az úton, beszívva a kéklő ibolyák és a fehér gyöngyvirágok friss illatát, amikor befordultam a kanyarba, és földbe gyökerezett a lábam az elém táruló képtől.
Tőlem nem messze egy padon üldögélt Ákos és egy, számomra, ismeretlen lány. Nem is ez lett volna a baj, hanem hogy a fiú karjával magához ölelte a fekete hajú szépséget, és megcsókolta őt.
Nem kaptam levegőt, a tüdőmet mintha összeszorította volna egy vaskos kéz. Hitetlenül rázva a fejemet kezdtem el hátrálni, de nem figyeltem oda és hatalmasat vágódtam.
Az általam keltett zajra felfigyelt a padon ülő gerlicepár, és felém pillantottak. Amikor Ákos észrevett és felismerte az arcomat, elsápadt. Könnyes szemmel néztem vissza rá miközben nyomorultul ültem a földön.
" Nem ezt vártam tőled!"- tátogtam felé csalódottan amikor a csaj visszafordult, de ő még mindig engem figyelt. Lassan feltápászkodtam, leporoltam magamról a koszt, és nem törődve az arcomon lefolyó könnycseppekkel folytattam az utamat haza. Úgy mentem el mellettük hogy oda se néztem, pedig éreztem Ákos perzselő pillantását a hátamon.
Otthon anyának tőmondatokban elmondtam mi történt, majd felmentem a szobámba. Robotszerűen megcsináltam a házikat, majd csak feküdtem az ágyamon a plafont bámulva.
Miért velem? Miért pont velem van ez? Hát mit tettem, hogy ezt érdemlem? Jó, talán meg kellet volna hallgatnom Patrik történetét is a szilveszterről, de már késő. Biztos nem akar velem beszélni. Sem Dorina... ó, Dorina! Hogy hiányzik! Csak most érzem igazán. És Dénes! A hülyeségei, meg a beszólásai! Lehet, hogy azért ilyen velem a sors, mert a rossz emberekre figyeltem, nem azokra akikre tényleg kellet volna? Egy biztos!- ültem fel hirtelen az ágyon, letöröltem a könnyeimet és vad, boldog mosoly terült szét az arcomon.- Holnap megváltoztatok mindent!

- Dorina! Dorina várj!- integettem futás közben a fekete hajú lány után, aki kérdőn megfordult. - Be..szélhetnénk... Négy.. Négyszemközt?- lihegtem mikor beértem és a mellette ácsorgó meglepett Dénesre néztem. A fiú bólintott, és továbbindult a suli épülete fele.
- Igen?- nézett rám egy kissé fagyos tekintettel, én meg zavartan húzogattam a lábamat az aszfalton.
- Nézd... Tudom, hogy hülyén viselkedtem... Mit hülyén? Kibírhatatlanul! Nagyon sajnálok mindent, hogy nem hallgattalak meg téged, nem foglalkoztam veled, hogy Ákos miatt teljesen kifordultam magamból. Megértem, ha nem akarsz megbocsátani ezen okok miatt, csak szerettem volna elmondani ezt neked... Mert tudod... Tegnap láttam Ákost ahogy megcsókolt egy másik lányt a Ploke Parkban!- robbant ki belőlem és igyekeztem nem elbőgni magamat.
Dorina felemelte a bal szemöldökét, majd továbbra is érzelemmentes arccal bólintott.
- Oké!- fordult meg, hogy bemenjen, én meg lehorgasztottam a fejemet.
- Sejtettem!- suttogtam magam elé bánatosan, de egyszer csak karok fonódtak körém olyan erősen, hogy nem kaptam levegőt.
- Istenem, te hülye, buta barátnőm! Örülök hogy végre eszedre tértél!- szorongatott Dorka, és meg sírva felnevettem és visszaöleltem.
Így álltunk az utcán, amikor egyszer csak lökést éreztünk oldalról és valaki átfogott minket.
- Ez az! Lilla visszatért!- visított fel Dénes fejhangon, mi meg nevetni kezdtünk.
- Igen!- bontakoztunk ki, majd őt is megöleltem erősen.
- Hiányoztál, te csaj!- suttogta bordaropogtató ölelése közben.
- Te is!- susogtam vissza, majd elengedtem és könnyes szemel ránevettem.
- Na, gyere, menjünk be, mondjuk meg Patriknak, hogy visszatértél!- ragadta meg Dorina a kezemet és elkezdett húzni befele.
- Várj! Dorka várj, kérlek!- torpantam meg az aulában, mire barátnőm forgószélként pördült meg.
- Mi az?
- Tudod... Kettesben szeretnék beszélni Patrikkal- válaszoltam egy kicsit feszengve az a-sok ránk szegeződő tekintetétől.
- Óóó, vagy úgy!- világosodott meg.- Akkor te most előre mész, mi meg majd követünk!
- De... Nem!- tiltakoztam rögtön, de nem tehettem semmit, maga előtt tuszkolt fel a lépcsőn és lökött be a terembe.
- Ó!- döbbentem meg a rám szegeződő tekintetektől. - Sziasztok!- köszöntem mindenkinek, mire valaki visszamorgott valamit vagy csak elfordították a fejüket.
A szememmel Patrikot kerestem akit meg is találtam a helyén. Félve lépkedtem felé, majd megálltam a padja előtt és addig szuggeráltam az arcát még fel nem nézett.
- Mi van?- kérdezte bájos stílusba, mire zavartan megköszörültem a torkomat.
- Ömm... Izé.. Beszélhetnénk?
- Mond...- vágta rá, de közben a tekintetét visszafordította a telefonja képernyőjére.
- Talán ha rám néznél!- kezdtem el ideges lenni.
- Nem hinném, hogy járnék neked ennyivel, miután három hónapig egy pillantást sem vetettél rám- vágott vissza csípősen, mire mélyen lepirultam.- Ugye milyen jó érzés?- vigyorodott el gúnyosan miközben végig nem emelte fel a tekintetét.
- Jó, ha te ezt akarod...- mondtam sértődötten és elfordultam.

- Na?- támadt le Dorka izgatottan mikor kiléptem a teremből.
- Mit na? Bunkóskodott egy sort, én meg ráhagytam....- rántottam meg a vállamat és igyekeztem legyűrni a sírhatnékomat. Dorina lebiggyesztette a száját és a barátjára nézett.
- Nem! Felejtsd el! Egyszer már beszéltem valakivel, az is kórházba került!- tette fel védekezően a kezeit miközben bocsánatkérően rám mosolygott.
- Ajj!- szomorkodott Dorka, én meg nemtörődöm módon elindultam a mosdók felé
- Várj már!- szaladt utánam barátnőm miután feleszmélt a mélabúságából.
Becsaptam magunk mögött az ajtót és sóhajtva lecsúsztam a hideg földre a fal mentén.
- Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz!- temettem a kezeimbe az arcomat.
- Elhiszem- simogatta Dorina együtt érzően a vállamat.
- Mindegy... Nem tudok mit csinálni!- töröltem meg a szemeimet.
Hirtelen megszólalt a csengő, mi meg egyszerre pattantunk fel.
- Milyen óra lesz?- kérdeztem ijedten rosszat sejtve.
- Fizika!- vágta rá Dorka, majd kivágódtunk az ajtón és rohanni kezdtünk a terembe.
 Pont úgy, mint régen.