Szerelem a levegőben 56. fejezet

Sajnálom, sajnálom, sajnálom! :( 

Hatalmas csúszás, már nem az első, de egyszerűen nem jutott időm tegnap megírni még ezt a fejezetet.

Sajnálom, hogy rövid lett, de remélem kárpótol titeket az a tény, hogy nem vártam a következő hétig, míg kiderül mit akar mondani Lillának az anyja. 

Remélem sikerül kiderítenetek., mert nem írtam le kerek-perec. :)

ÉS remélem, hogy megbocsátotok nekem, mind a csúszás, mind a rövid terjedelem miatt.

Ui.: Jó olvasást! :) Xxx

56. fejezet

/Lilla/

Csendben néztem anyára, és megpróbáltam felfogni azt, amit mondott.  Annyira valószínűtlen volt mindaz amit mesélt.

- Biztos vagy benne?- kérdezte óvatosan tőle, mire félénken elmosolyodott.

- Tudod, Lilla, apád volt az egyetlen ember aki el tudta rabolni a szívemet. Eddig. De most ugyanezt érzem vele is. Igen, nemrég ismerjük még csak egymást, de hát a szívednek nem tudsz parancsolni, igaz-e?- mosolygott rám óvatosan, mire vágtam egy fanyar grimaszt.

- Nem tudom anya... Számomra ez olyan bizarrnak tűnik.

- Elhiszem... De értsd meg te is, hogy  ha Laura már négy-öt éves lesz, szüksége lesz egy apára.- érvelt a szemembe nézve, én meg zavartan a hajamba túrtam.

- És... Dorina? Ő tudja?- nyeltem egy nagyot, előre félve a választól.

- Igen. Tamás már az elején elmondta neki.- bólintott rá, nekem meg összecsavarodott a gyomrom.

Hát ennyi minden történhetett egy hét alatt, míg nem voltam itthon?

Kedd délelőtt Dorka az apjával beköltöztek a nagymamájához, aztán meg átjöttek anyához, bemutatkozni.

Aztán lassan a két szülő összemelegedett, ha lehet így fogalmazni.

- De... Ugye nem vagy.. terhes?- nyögtem ki elvörösödve, mire anyának elkerekedtek a szemei.

- Te jó ég, édesem, dehogy is!

- Akkor jó!- sóhajtottam fel megkönnyebbülten a tiltakozására. - És...- húzgáltam a kezemet a terítőn- Mikor akartok összeköltözni?

- Akarunk- javított ki, én meg vágtam egy grimaszt.- Hát, még ennyire nem haladtunk előre, de, ha minden jól megy, akkor szerintem tavasszal.

- Aha... Anya..

- Igen?

- Szerintem ég a hús!- nevettem fel, mire ijedten ugrott a sütőhöz megfordítani a már feketére égett húst.

- Hát... ez majd jó lesz a macskának- fintorgott, és különrakta a többitől.- Tessék, egyél!- tette le elém az ételt, majd kaptam tányért, villát, kést, leült ő is, és enni kezdtünk.

- Huh- dőltem hátra jóllakottan.- Ez jól esett. A kórházi kaja ehhez képest...

- Elhiszem!- kacagott fel anya miközben leszedte az asztalt. 

- Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom, de zavar, hogy nem tudok segíteni neked- vallottam be, miközben a sürgölődését néztem.

- Szavad ne feledd!- kacsintott rám,majd segített felállni, és kibotorkáltunk a nappaliba.

- Na!- huppantunk le a kanapéra, és bekapcsoltuk a tévét.

- Mit nézzünk?- kapcsolgatott az adók között,én meg csak a vállamat rángattam.- Ez jó?- állt meg nevetve egy adón, nekem meg kikerekedtek a szemeim.

- Nee, anyaa, nee kérleeek! Csak Nóta TV-t nee!- jajdultam fel, miután meghallottam a mulatós zenét.

- Miért? Hisz ez olyan jó!- kezdett el mellettem táncolni, én meg a fejemet fogva néztem őt.

- Na jó, ebből elég, add ide az távirányítót!- kaptam a keze felé, de elrántotta.- Megállj!- nevettem fel, és dulakodni kezdtünk.

- Hé, ne csinááld!- nevetett fel anya, de én sikeresen kicsavartam a kezéből a távirányítót.

- Végre!- sóhajtottam fel megkönnyebbülten miután elkapcsolta, és bejött a NatGeo.- Valami értelmes műsor!

- Bezzeg a Nóta TV- duzzogott mellettem anya mire ránevettem.

- Bocsi!

- Tudod, azért jó, hogy visszajöttél. Olyan csendes volt nélküled itt. Laura még kicsi az ilyenekhez- váltott komoly hangnemre én meg ránéztem.

- Ígérem, sosem csinálok többet ilyet- mondtam halkan, majd megöleltük egymást.

- Tudom!- suttogta bele a hajamba, majd nyomott egy puszit a homlokomra.