Következő blog

Na jó, csak nem bírom ki a húsz napot, megleplek titeket már most az új blog címmel és linkkel :D

Az első rész fogggalmam sincs mikor fog jönni, ennyi lesz egy darabig csak kint :) Jót nevettem magamon amikor eszembe jutott a címe, hogy nekem mindig csak a szerelmen jár az agyam, ennek is benne van a címében hogy " szerelem" :D Na mindegy, remélem tetszeni fog nektek és itt is elérek olyan sikereket mint ennél :)

http://szerelem-parizsban.blogspot.hu/

Búcsúzom :)

Hát, elérkeztünk ide is. :)
Megírom az utolsó előtti bejegyzést nektek. Sosem hitem volna, hogy elérek ideáig.
Hogy szerzek 22 feliratkozót, hogy 120 kommentet kapok tőletek (az enyém nincs beleszámolva), több mint 17 ezer oldalmegjelenítésem lesz, és hogy kialakul egy Team Patrik csoport! :D
Ez volt az első történetes blogom, de nem állok meg!
Most majd egy darabig a farkasossal (KATT) fogok foglalkozni, de már készülök a következő blogommal.
Itt a fejléc hozzá:

Mint látjátok Eiffel torony, francia cím ( ha van benne hiba akkor bocsi, de online szótárazgattam javítsatok ki ha nem jó), meseszereplők és Csipkerózsika vára.
Gondolom már mindenki kitalálta, hogy Franciaországban fog játszódni, de még annyit elárulok hogy Disneylandban. A blog nyitásának az időpontjáról még nincs ötletem, de lassan megcsinálom az oldalt, csak bejegyzést nem hozok.
Úgy gondoltam, hogy hagyom most, hogy hadd haladjak a farkasos bloggal, és talán majd a 10. rész körül kezdem el felrakni erre a fejezeteket. Remélem mindenki számára érthető lett :D

És hát most következik maga a történet.
Sosem írtam úgy, hogy volt valami vázlatom, alapsztori vagy valami. Minden jött akkor amikor pötyögtem a gépbe a történetet. Sok olyan dolgot is leírtam amit saját osztályomon/évfolyamomban tapasztaltam (csak jó dolgok ;D ).
Szerettem ezt a kis történetet, és sokszor megbeszéltem Nővéremmel is a történetet (ő is lelkes olvasóm volt :) ), és párszor segített abban, hogy hogyan szőjjem tovább a "mese" szálait. És nehogy azt higgyétek, hogy ő hamarabb tudott mindenről mint ti! ;) Soha nem mondtam el neki a teljes történetet, még a következő fejezetet sem. Ha az ő gépén "dolgoztam", és elmentem egy kis időre kinyomtam az ablakot nehogy meglesse. Sose tudta meg idő előtt a teljes rész tartalmát. :)
A történetet egy hirtelen fellángolásból kezdtem el írni. Nyár volt, unatkoztam, és már számtalanszor elgondolkoztam, hogy szívesen írnék egy történetet amit bárki elolvashat, és hát így csöppentem bele a bloggerek világába. :)
Az alapszereplők (Lilla, Patrik, Dénes, Dorina, Gréta) a kezdetektől a fejemben volt, a többiek (testvér, anya, Chris, Ákos) csak idővel merültek fel bennem. Rengeteget szenvedtem, hogy megtalálhassam az egyéniségükhöz való képet, és azokkal is sokat bajlódtam, hogy a fejezet lényegét megragadó képet megtalálhassam amit a cím alá biggyesztettem be (általában).
Apropó, szereplők. Mint látjátok, csináltam egy szavazást, de csak azért raktam lejjebb, hogy ne rögtön az akadjon a szemetek elé és ész nélkül kezdjetek szavazgatni.
So, ez csak annyi, hogy látjátok felsoroltam a főbb szereplőket. Szavazásra bocsátom, hogy melyik személy férkőzött be a szívetekbe, a ti döntésetek! :) TÖBB LEHETŐSÉGET IS VÁLASZTHATTOK!
Csak ezért csináltam így, hogy ne csak egyre szavazzatok, ha van más is akit megszerettetek. :)
Max. húsz napig lehet szavazni, lehet hamarabb bezárom a szavazást, amikor lejár az idő, kirakom, hogy ti kiket szavaztatok meg, és akkor osztom majd meg veletek az új blogom URL címét.

A minap elolvastam valami oknál fogva az első egy-két részt, és elborzadva meredtem rájuk. Én észrevettem, hogy mennyit fejlődtem a végére. Az első részek?
Hát szerintem borzalmasak. Jó, nem a történetre gondolok, hisz mivel megfogott titeket gondolom csak nem lehetett olyan rossz, hanem a fogalmazásmódomra.
Összekapkodtam, rövid és, jaj hát nem tudom olyan szavakkal megilletni amik akkor a fejemben jártak.
Ezért vagyok még nagyobb csodálattal Felétek, hogy eljutottam 22 követőig, hogy végig olvastátok az egész történetet.
Talán ott kezdtem el rendesen foglalkozni vele és a kinézettel amikor már 5-6 követőm volt, és megkaptam a blog első és egyben utolsó kritikáját. :D
A kritikát olvasva fogtam fel szerintem, hogy valami jót teszek, ami számomra is jól esik és nektek, olvasóknak, örömet okozok.
Összedobtam életem első fejlécét ( nem sikerült túl jól, de hát akkor kezdtem el, és a célnak megfelelt), elrendeztem a háttért. Elkezdtem kritikákkal foglalkozó blogoldalakat keresni és olvasni, onnan szívtam magamba a "tudás". Tanultam, és megfogadtam a tanácsokat amiket az olyan kezdő bloggerináknak adtak a szerkesztők mint én. Igaz, a végén kértem egy fejlécet amit megkaptam és nagyon örültem neki. A fejléckészítésbe is belemélyedtem, felfedeztem a photoshopomat, kísérletezgettem, figyeltem a más blogokon lévő képeket és ebben is fejlesztettem magamat, de van még mit tanulnom!
"Megismerkedtem" egy két rendszeres olvasómmal, már-már barátként emlegettem őket itthon tesómnak. Olvastam a  blogjukat, így én is belépést nyerhettem az ő fantáziavilágukba.
Sosem gondolkoztam el azon, hogy abbahagyom a blog írását. Igen, volt hogy nyavalyogtam itthon, mert nem jött komi, nem pipáltatok, de bátorítottak, hogy ne hagyjam abba mert jó amit csinálok, így folytattam amit elkezdtem.
Amikor új fejezetet raktam fel mindig több mint 100 oldalmegjelenítésem volt, és utána következő pár napon is ütöttem a hatvanat. Nemrég vigyorogva néztem a statisztikai adatokat ami egy nap alatt több mint 200 (!!) oldalmegjelenítést mutatott. Ez nyár óta egyszer esett meg, de nekem sokat jelentett. ÉS legalább minden nap volt húsz megjelenítés.
Összesen tíz országból kattintottak a blogomra, de onnan sem egyszer-kétszer hanem a legkisebb oldalmegjelenítésem Hollandiából van 26-tal.
Van ismerősöm akit a neten ismertem meg, ő is olvasta a blogot, szlovák lány. Egyszer írta nekem, hogy a barátnőivel mindig elolvassák és szeretik. Romániából is szinte mindig volt megjelenítésem. Nem szeretném felsorolni nektek most mind a 10 darab nevet, de nagyon örülök neki! :)
Egyszóval, nekem a blogozás sok-sok kisebb- nagyobb örömöt okozott.
Egy darabig, míg az ihletem tart, biztos, hogy nem fogom abbahagyni az írást, hisz szeretem ezt csinálni! ;)
Nos ez volt az utolsó hosszabb megszólalásom itt, mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok, teljen jól a szünet hátralévő része, és... Várjátok hogy mit hoz nektek az új év, meg a blogomat, ha szeretnétek olvasni azt is :)
Csóközön nektek: Fancsika 
Xxx

Szerelem a levegőben 60. fejezet

Nos kedveseim, íme, az utolsó rész! :) Remélem mindenkinek tetszeni fog, és nem hagyok cserben senkit.

Még jövök egy "Búcsúbejegyzéssel" amiben mindent lefogok írni nektek :)

Addig is.. jó olvasást ;) :*

60. fejezet

/Lilla/

- Anya!- kiabáltam dühösen a szobámban, miközben körülöttem úgy hevertek a szétszórt ruhák mintha bomba robbant volna fel.

- Tessék?- dugta be egy kissé vörös arcát az ajtón, de rögtön el is tűnt a nyílásból, mivel a húgom csak egy kis szoknyát viselve rohant el a lépcső felé hangosan kacagva.- Laura, állj már meg, az Istenért!- szaladt utána anya vigyázva mozogva a növekedő hasa miatt.

- Nem tudod, hogy hol van az ünneplőblúzom?- álltam ki mérgelődve a folyosóra egy szál melltartóban és az ünneplőhöz való sötétkék ceruzaszoknyában, ami a térdem fölött nem sokkal ért végett.- Tudod, a matróz felső!

- Ó, lehet, hogy beraktam a  Dorka szobájába!- egyenesedett fel kifújva az arcából a már szétzilált kontyából kiszabadult fürtöket és szabadjára engedte, az immár teljesen felöltöztetett, kislányt.

Átcsörtettem Dorina szobájába és minden kopogás nélkül benyitottam.

- Jé, szia!- nézett rám meghökkenve a lány miközben a haját fésülte.- Segíthetek?- mért végig elmosolyodva a hiányos öltözetemet látva.

- Jó lenne... Anya azt mondta, hogy hozzád rakta a blúzomat- álltam meg az ajtóban, ő meg csak az ágyra mutatott ahol szépen ki volt terítve az említett ruhadarab.

- Köszi!- húztam át a fejemen, majd mellé sétálva felkaptam egy hajkefét és kisimítottam a gubancokat a loboncomból.

- Dorina, gyere apád mindjárt indul!- kiabált fel anya.

- Rendben!- szólt vissza barátnőm, majd szorosan megöleltük egymást.

- Vigyázz magadra és sok sikert!- suttogtam a hajába mire csak felnevetett és még jobban megszorongatott.

- Ti is!- váltunk el egymástól, majd kiléptünk a folyosóra.

Dorináék rögtön elindultak, anya a kicsivel egy jó fél óra múlva indult el a bölcsi évnyitójára, így én maradtam a utolsó aki otthon maradt.

Szeretetteljesen néztem végig a konyhán ami egybe volt kötve az ebédlővel, miközben a tejeskávémat kortyolgattam, és elmerengtem azon, hogy mennyi minden megváltozott az életemben mióta Londonból hazaköltöztünk.

Igaz, befejeztem a nyolcadikot és ma pedig elkezdem az első évemet a gimnáziumba, de mennyi minden történt egy év alatt.

Szereztem két legjobb barátot Dorka és Dénes személyében, egy fiút, akit mindennél jobban szeretek, valakit akit csúnyán félreismertem, egy apát, egy új testvér és nemsokára egy kisöcsét.

   Anya és Tamás a ballagáson jelentették be nekünk, hogy eljegyezték egymást és rá két hétre jött még egy, mindenki számára, meglepetés.

Anya várandós.

Emiatt a váratlan fordulat miatt július közepén megesett az esküvő amit mindannyian élveztünk. Az újdonsült házastársak a vendégektől csak pénzt kaptak és mint kiderült azért, mert nagyiék közben jártak, meg hogy legyen miből új házat venni, mivel a miénket kinőttük ezzel a bővüléssel, Dorináék pedig a nagyijánál laktak.

Tamásék a hátunk mögött intézkedtek, így mi Dorkával nem is tudtuk, hogy hova fogunk költözni.

Csak akkor derült fény mindenre amikor már a bútorokat kezdtük átpakolni az új otthonunkba. Az első adag berendezési tárgyakat szállító kocsival együtt mentünk el mi is a barátnőmmel, hogy megnézhessük a házat.

Már az elején homlok ráncolva néztük az ismerős útirányt, és csak amikor megállt az autó és mi kiszálltunk belőle, akkor robbant ki belőlünk a nevetés.

Az új otthonunkkal szemközti ház kapuját Patrik támasztotta és vigyorogva meredt ránk.

Igen, anyáéknak sikerült azt az egyetlen egy házat megvenni ami a barátom utcájában van. Hát mi ez, ha nem a sors kegye?

  A csengő berregése ugrasztott ki az ábrándozásomból. Gyorsan beraktam a mosogatógépbe a bögrémet, felkaptam a kis-táskámat meg a házkulcsomat és eltipegtem az ajtóhoz miközben szidtam a cipő sarkait, a szűk szoknyát meg a blézert ami lehetetlenül állt rajtam.

- Szia!- léptem ki a kapun és mielőtt bekulcsoltam volna nyomtam egy gyors csókot Patrik szájára majd végigmértem.

Fekete nadrág, fehér, rövid ujjú ing meg nyakkendő amire a suli jele volt felhímezve. Ez a lányoknak a blézerre volt rávarázsolva.

- Ez nem ér, nektek nincs felsőtök vagy mi!- duzzogtam miközben kézen fogva elindultunk. 

Az iskola nem volt messze, húsz perces sétával oda lehetett érni, csak a másik irányba kellet elindulnunk, nem a régi sulink felé.

- Ez van!- kacsintott rám, majd nyomott egy puszit az arcomra, én meg elmosolyodtam.

Az iskolához érve bevegyültünk a hasonlóan felöltözött gyerekek közé és úgy próbáltunk eligazodni az ismeretlen "terepen". 

Nagy nehezen megtaláltuk a 9/b osztály termét ahol vadállati üvöltés fogadott minket, és ránk vetették magukat a bent lévők.

A gólyatáborban már megismerkedtünk az osztálytársainkkal így lelkesen fogadtuk kitörő köszönésüket.

Nem voltunk sokan egy osztályban, csak tizenöten, ami a tavalyi huszonvalahányhoz képest, számomra, sokkal kevesebbnek tűnt, de attól még a hangzavar ugyanakkorra, ha nem nagyobb, volt.

Nyolc hét arányba a fiúk győztek, ők voltak eggyel többen a lányoknál, és a hangzavar alapja is ők voltak, de azért minket sem kellet félteni, mi is kieresztettük a hangunkat.

Az új osztályfőnökünk egy alacsony, mosolygós, fiatal tanárnő volt akit Kormos Adriennek hívtak és mi voltunk az első osztálya.

- Gyerekek, gyerekek!- tapsolt figyelemfelkeltésként az ajtóban oszifő mire úgy ahogy elcsendesültünk.- Kérek mindenkit hogy elém kettesével álljatok fel!. nézett ránk kedvesen, mi pedig nagy hangzavar következtében feltápászkodtunk és tolongva beálltunk elé ahogy kérte.

- Ejnye, ejnye, látom néhányan nem tudnak számolni!- csóválta a fejét mi meg vigyorogva forgolódtunk hátra.- Az a hat fiú legyen szíves úgy helyezkedni ahogy kértem- mondta szelíd hangon mire az említettek, morogva bár, de rendbe szedték a sor hátulját. Csak azért volt hat fiúról szó mivel Patrik kiesett, ő mellettem állt, plusz az első sorban Elza és Gólya, a rendes neve Laci volt, állt. Ők voltak a másik "szerelmespár", ahogy minket hívott az osztály többi része.

Miután sikeresen leértünk az udvarra és beálltunk a helyünkre öröm söpört végig rajtam.

Én és Patrik ott vagyunk ahova mindig is menni akartunk, anya boldog Tamás oldalán, Dorina sincs messze Dénestől, mivel ők is egy iskolába mentek, csak Dorka matekszakra míg a barátja informatikára ment.

Igaz, az iskola egy kicsit messze van a házunktól, de az apukája az iskola közelében dolgozott így el tudta őt meg Dénest vinni minden áldott reggel.

   Boldogan szorítottam Patrik kezét az igazgató beszéde alatt, és éreztem ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.

- Mi a baj?- suttogta felém Patrik és letörölte az arcomról a sós cseppet.

- Semmi. Csak boldog vagyok!- susogtam vissza és teljes örömmel rámosolyogtam.- Boldog, hogy itt lehetek veled!- öleltem meg gyorsan majd tapsolni kezdtünk az igazgató beszéde végén.

Szerelem a levegőben 59. fejezet

Nos kedves Olvasóim! :)

Eljött ez a nap is, amikor bejelentem nektek, hogy ez az utolsó előtti rész.

Nem tudom, hogy mennyire fogtok ezért utálni, vagy sem, de érzem, hogy ideje befejezni. :)

De remélem nem leszek annyira az utálatok tárgya! :D

Szombaton, ha minden jól megy, hozom az utolsó részt, és még utána egy amolyan elköszönés bejegyzést, abban mindent leírok. :)

Addig is.. Élvezzétek ezt, tekintsétek egyfajta karácsonyi ajándéknak és...

Mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet! ^^
Oh, és még annyit, hogy örülök a +1 új feliratkozómnak! :) Üdv köztünk! :)

59. fejezet

/Patrik/

Fizikára Lilla és Dorina egyszerre esett be az ajtón, és sűrű bocsánatkérések közepette elslisszoltak a helyükre. Miután elhelyezkedtek előttünk, még izgatottan vihorásztak valamin majd elcsendesültek a tanárnő jeges pillantása miatt.
Miután visszajött januárba én vágyakozva meredtem a haján játszadozó téli napsugárra, elgondolva, hogy milyen lehet a haja puhasága, milyen lehet megérinteni. Hiányzott a hangja, a bőre selymessége, illata.
Keringőpróba csak hébe-hóba volt mivelhogy már kész volt a tánc, így azzal is csökkent a vele töltött idő száma.  Utoljára a fellépés után akartam beszélni vele, de akkor megláttam Ákossal enyelegni és végképp elment a kedvem az egésztől vele együtt.
Azóta konkrétan átnéztem rajta. Már nem dobbant meg a szívem amikor megláttam, már nem kerestem az alkalmat a beszélgetésre, vagy hogy elkaphassam a tekintetét.
Már nem.

- Ömm... Patrik- szólalt meg mellettem Dénes miközben elindultunk hazafele.
- Na?
- Hát... Mi van Lillával?- kérdezte, én meg felsóhajtottam.
- Semmi, mi lenne? Ő elszórakozgat Ákossal, én továbbléptem, legalább rajtam sem lóg már Gréta.- vontam vállat.
Gréta januárban teljesen új külsővel állított be a suliba.  Norvég mintás vastag cicanadrág volt rajta, valami strasszos-szegecses borzalommal amit felső néven állított be, plusz még hozzá csöves sapka feelinges feliratos fejfedőt viselt WHATEVER felirattal amit mélyen a homlokára húzott.
Fülében valami kilós lánc lógott felcsíptetve a fül felső részére, és még, mint valami kiegészítő, Chris állt az oldalán flegma mosollyal a fején. Ők egymásra találtak.
- Nem beszéltél... vele?
- Lillával? Haggyjá' már, február közepe óta meg sem látom- legyintettem mérgesen, Dénes meg szomorúan lehajtotta a fejét.
- Mindegy, holnap találkozunk!- intettem a kapunkból és bementem.
Mivel senki nem volt otthon rögvest a szobámba igyekeztem. Becsaptam magam mögött az ajtót és végignéztem a bent uralkodó rumlin.
Elkezdtem feltúrni a hozzá közelebb esőket, mire a negyedik kupac alatt megtaláltam azt, amit kerestem.
Felkászálódtam, kezemben egy CD-vel. Sokáig néztem a ráírt szöveget.
Tőlem, Neked! :)
Ezt a CD-t Lillának csináltam, karácsonyra. Rajta volt az ő dala, és én is írtam még rá egy párat.
Még nézegettem egy kicsit, majd bosszús morgással a kukába vágtam. Már rég eltüntettem minden emléket a szobámból, mindent besöpörtem az ágyam alá, mert ez csak most jutott eszembe.
  Tavaszi szellő lengedezett az évszak minden illatával amikor csütörtök reggel elindultam.
Kedden Dénes nem jött iskolába, fájt a feje. Mondta Dorina...
Természetesen mi sem volt igaz belőle, semmi baja nem volt, otthon feküdt és sorozatokat nézett. A héten már nem lesz, így konkrétan egyedül szenvedem végig az iskolai időmet.
- Patrik!- harsant egy hang mögöttem, de én csak mentem tovább, süketnek tettetve magamat.
- Kérlek állj meg, hallgass meg!- kiáltozott a túl jól ismert hang ami egyre közeledett.- Hallod?- ragadta meg egy kéz a karomat és szembefordított magával.
Egyenesen belemeredtem Lilla szemeibe. Mély megbánást láttam ülni benne, de a jelen pillanatban már nem érdekelt.
- Ugyan, mi újat mondhatnál te nekem?- fordultam meg hideg hangnemmel és tovább indultam.
- Vége van... Megcsalt...- hallottam meg az elhaló hangját mire megtorpantam.
- Hogy?
- Ja... Láttam őket.- próbált közönyös maradni, de láttam és éreztem a fájdalmat.
- Fáj, ugye?- léptem közelebb hozzá, mire elakadt a lélegzete.- Nagyon, nagyon tud fájni. Bár szerintem ezt csak most érzed először. Utánam szerintem nem sírtál- fordultam el.
- De... Csak hogy tudd, sírtam.
- Ugyan... Annyira nem nagyon, hiszen már két nap múlva Ákosoddal mászkáltál- mondtam gúnyos hangon.
- Igen, de vártam hogy keress! Bármi módon!- vágott vissza egyből.
Tudtam! Tudtam, hogy keresnem kellet volna, de ezek a nem normálisok lebeszéltek róla.
- Kérlek!- tártam szét a karjaimat tehetetlenül.- Én nem csak akkor akartam beszélni veled. Hanem folyton, folyamatosan, mindenhol! Beléptem egy terembe és téged kerestelek rögtön.- fakadtam ki.- Még a farsang után is akartam veled, de amikor megláttalak Ákossal, feladtam! Ha neked csak ő kell!- fordultam meg újra és most már végeleges és bementem az épületbe.

Idegesen meredtem a táblára ami előtt Zsoltiék majomkodtak, de minduntalan visszatért a tekintetem a csap mellet álldogáló Lillára. Mérgesített, hogy bár sikerült végre kizárnom őt a szívemből, visszacsempészte magát oda.
... Sírtam.- visszhangzott folyamatosan a fejemben. Én nem akartam azt, nem én tehettem róla.
Részben egy kicsit, de ő lökött, úgymond, az ördög karjaiba.
Hirtelen Dorka lépett be az ajtón, de Lilla megragadta a karját és visszarángatta a folyosóra, onnan meg, gondolom, a lány mosdóba. Mi csak a titokzatos helynek hívjuk a fiúkkal, mint minden más srác.
Ötödiktől nyolcadikig minden fiú szeretne bemenni oda szétnézni, hogy mi a különleges ennyire benne, természetesen csak a lányöltöző után.
Végigszenvedtem az óráimat és próbáltam nem a Lilla haját bámulni. Ellenálltam a kísértésnek, hogy hozzáérjek, de nehezítette a dolgomat az, hogy az orromat eltöltötte édes illata.
  Gyors léptekkel haladtam az úton, minél előbb távolabb akartam kerülni a sulitól. Éreztem, hogy valaki jön utánam, de nem szenteltem neki nagyobb jelentőséget.
Egészen addig amíg az a valaki meg nem fogta a karomat és maga felé fordított. Lilla.
- Hát ezt nem hiszem el!- motyogtam halkan.
- Igen? És ezt?- tette fel a kérdést, de választ sem várva megcsókolt. Meglepett a tette, ezért hagytam magamat, de éreztem, hogy a gyomromban már rég elcsendesült hullámok életre kelnek és kivetnek magukból a szerelem tengerére.
Fenébe mindennel!- gondoltam magamban és magamhoz húztam, mire belemosolygott a csókunkba.

Pár héttel később a konyhájukban ültünk kettesben, és mivel másnap szünet volt nem tanultunk. A beszélgetésünket egyszer csak csengő vágta félbe, mire a lány értetlen tekintettel ment ajtót nyitni.
Egy köteg levéllel a kezében tért vissza, falfehér arccal.
- Úristen!- meredt a kezében tartott borítékra Lilla, én meg kérdőn tekintettem fel.- Elküldték!- mutatta felém halálra vált arccal mire homlok ráncolva leolvastam az információkat.
- Rokkai?- kérdeztem meglepetten meglátva a nevet a bal felső sarokban.
- Igen, azt írtam be első helyre, miért?- tépte fel izgatottan a borítékot.
- Mert én is jelentkeztem oda.
- Mi?- nézett fel mielőtt belekezdett volna az olvasásba.- Mikor? Én nem láttalak.
- Külön volt a fiúknak- mondtam mosolyogva, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára.- Na, olvasd azt a levelet!
Nyílt a bejárati ajtó és Lilla anyukája lépett be Laurával együtt. Mindkettőn tavaszi ruha volt, hiszen április közepe felé igazán elkezdett felmelegedni az idő.
- Ó, már itthon vagytok?- akasztotta fel a kislány vékonyka dzsekijét a fogasra miközben a tulajdonosa boldog visítással szaladt felénk.
- Szia, picur!- vette fel az ölébe Lilla miközben le sem vette a szemét a borítékról.
- Mit olvasol ilyen eltökélten?- lépett mellénk Zsuzsa.
- Hogy felvettek-e - motyogta halkan, majd boldogan felsikkantott húga nem kis ijedtségére.
- Jesszus atyaúristen, felvettek! Felvettek! Anya, felvettek!- visítozott boldogan mi meg elnevettük magunkat.
- Ügyes vagy kicsim, de halkabban Laura meg fog süketülni ha továbbra is folytatod- mosolygott könnyes szemekkel lányára miközben a kicsit elvette az öléből.
- Mi az?- nézett rám sugárzó tekintettel Lilla mikor előhúztam a telefonomat.
- Á, semmi különös!- legyintek miközben megnézem az SMS-t.- Csak engem is felvettek a Rokkaiba!- néztem fel, mire boldog sikkantással vetette magát a nyakamba és megcsókolt.

Szerelem a levegőben 58. fejezet

Sziasztook! Kicsit fáradt vagyok a mai napi iskola miatt ( tegnap+ma nulladik= haláál!) de meghoztam az új fejit! :D

Lesz olyan akinek ez félig-meddig tetszeni fog, lesz olyan aki utálni fog ( 1 ember biztos :D ) és olyan aki imádni (?) fogja :D

Kérlek titeket, hogy pipálgassatok lelkiismeretesen, meg örülnék a komiknak is, de ha nem akarsz a kódokkal bajlódni akkor írj nekem a Chat-be nem harapok ;D

Jó olvasást ^^

58. fejezet

/Lilla/

Mikor Laura hazajött a bölcsődéből és meglátott, boldogan felvisított és a nyakamba ugrott.

Nevetve öleltem magamhoz, mélyen beszívva selyem hajának az illatát. Az alvásidejéig le sem lehetett vakarni rólam, megnéztünk vagy három Disney mesét, természetesen hercegnőset.
Aznap boldogan aludtam el a kényelmetlen kanapén.

- Sziaaa!- köszöntem a kapunkban ácsorgó Ákosnak, bezártam a kapunkat s gyors csókot leheltem a szájára.
 Két hónap telt el a balesetem óta, most kezdtük el taposni a tavasz köntösét. Enyhe szellő fújdogált, játékszernek tekintve a hajunkat, a fák rügyben álltak, élénkzöldbe öltöztetve a kerteket, utakat.
A korai virágok frissen nyiladoztak az ágyásokban és vidám gyereknevetés áradt szét a nap minden percében a játszóterek felől.
Az embereken vagy vastagabb pulóver, vagy vékonyabb kabátkákat lehetett látni.
Rajtam egy gombolatlan ballonkabát volt, ami a szélben lobogott, egy farmer hozzávaló mellénnyel egy színes felsővel és balerina cipővel.
Ákos a kedvenc pulcsijában feszített, ami alatt biztos hogy egy újabb bandalogós rövid ujjú felső lapult, meg farmer edzőcipővel.
Vidáman csacsogtam neki mindenféle fölösleges dologról, miközben az összekulcsolt kezünket lóbáltam magunk között, a fiú pedig mosolyogva hallgatta a hadarásomat.
Mikor visszatértem az iskolába, mindent ott folytattunk ahol abbamaradt. A szünetekben Ákosékkal bandáztam, órákon nem igazán kommunikáltam a többiekkel, és úgy vettem észre, hogy Patrik is kezd beletörődni a sorsába.
Az órák unalmasak voltak, már rég bepótoltam minden lemaradásomat, ami könnyen ment. A felvételin is túl voltam már, ami miatt egyáltalán nem féltem, csak a matektól egy kicsit.
A magyart megírtam negyvenöt pontosra, a matekot pedig, legnagyobb meglepetésemre, negyvenegyre sikerült. Jelentkezésemet a Rokkai Művészeti Középiskolába adtam le, ahol már a központi után a harmadik helyen álltam. A szóbelin is sikeresen szerepeltem, így biztos voltam a bejutásomba.
A napjaim is egyformák voltak. Reggel felkeltem, elkészültem, Ákos várt rám a kapuban, suli, haza Ákossal, tanultam, beszéltem anyával, meg néha Tamással, Dorina apja, játszottam Laurával, majd aludtam, s másnap minden az elejéről.

Március közepe. A napok csak úgy repülnek, az idő melegszik, közelednek a ballagási próbák, és egy nagy csalódás.
Minden a szokásos volt, kivéve a suli végét.

- Menj haza nyugodtan, ne várj meg, én később megyek, még beszélni kell az osztályfőnökömmel!- köszöntem el mosolyogva Ákostól, aki erősködött, hogy nem, ő bizony marad, de egy egyszerű, és határozott " nem"-mel  hazaküldtem. Gondoltam én.
Két óra múlva lassan sétálgattam, majd megfordult a fejemben egy gondolat. A házunk fele úgy is lehet menni, hogy keresztülmész a Ploke Parkon, ami tele van virágokkal, fákkal és padokkal, mint minden más park.
Épp vidáman baktattam az úton, beszívva a kéklő ibolyák és a fehér gyöngyvirágok friss illatát, amikor befordultam a kanyarba, és földbe gyökerezett a lábam az elém táruló képtől.
Tőlem nem messze egy padon üldögélt Ákos és egy, számomra, ismeretlen lány. Nem is ez lett volna a baj, hanem hogy a fiú karjával magához ölelte a fekete hajú szépséget, és megcsókolta őt.
Nem kaptam levegőt, a tüdőmet mintha összeszorította volna egy vaskos kéz. Hitetlenül rázva a fejemet kezdtem el hátrálni, de nem figyeltem oda és hatalmasat vágódtam.
Az általam keltett zajra felfigyelt a padon ülő gerlicepár, és felém pillantottak. Amikor Ákos észrevett és felismerte az arcomat, elsápadt. Könnyes szemmel néztem vissza rá miközben nyomorultul ültem a földön.
" Nem ezt vártam tőled!"- tátogtam felé csalódottan amikor a csaj visszafordult, de ő még mindig engem figyelt. Lassan feltápászkodtam, leporoltam magamról a koszt, és nem törődve az arcomon lefolyó könnycseppekkel folytattam az utamat haza. Úgy mentem el mellettük hogy oda se néztem, pedig éreztem Ákos perzselő pillantását a hátamon.
Otthon anyának tőmondatokban elmondtam mi történt, majd felmentem a szobámba. Robotszerűen megcsináltam a házikat, majd csak feküdtem az ágyamon a plafont bámulva.
Miért velem? Miért pont velem van ez? Hát mit tettem, hogy ezt érdemlem? Jó, talán meg kellet volna hallgatnom Patrik történetét is a szilveszterről, de már késő. Biztos nem akar velem beszélni. Sem Dorina... ó, Dorina! Hogy hiányzik! Csak most érzem igazán. És Dénes! A hülyeségei, meg a beszólásai! Lehet, hogy azért ilyen velem a sors, mert a rossz emberekre figyeltem, nem azokra akikre tényleg kellet volna? Egy biztos!- ültem fel hirtelen az ágyon, letöröltem a könnyeimet és vad, boldog mosoly terült szét az arcomon.- Holnap megváltoztatok mindent!

- Dorina! Dorina várj!- integettem futás közben a fekete hajú lány után, aki kérdőn megfordult. - Be..szélhetnénk... Négy.. Négyszemközt?- lihegtem mikor beértem és a mellette ácsorgó meglepett Dénesre néztem. A fiú bólintott, és továbbindult a suli épülete fele.
- Igen?- nézett rám egy kissé fagyos tekintettel, én meg zavartan húzogattam a lábamat az aszfalton.
- Nézd... Tudom, hogy hülyén viselkedtem... Mit hülyén? Kibírhatatlanul! Nagyon sajnálok mindent, hogy nem hallgattalak meg téged, nem foglalkoztam veled, hogy Ákos miatt teljesen kifordultam magamból. Megértem, ha nem akarsz megbocsátani ezen okok miatt, csak szerettem volna elmondani ezt neked... Mert tudod... Tegnap láttam Ákost ahogy megcsókolt egy másik lányt a Ploke Parkban!- robbant ki belőlem és igyekeztem nem elbőgni magamat.
Dorina felemelte a bal szemöldökét, majd továbbra is érzelemmentes arccal bólintott.
- Oké!- fordult meg, hogy bemenjen, én meg lehorgasztottam a fejemet.
- Sejtettem!- suttogtam magam elé bánatosan, de egyszer csak karok fonódtak körém olyan erősen, hogy nem kaptam levegőt.
- Istenem, te hülye, buta barátnőm! Örülök hogy végre eszedre tértél!- szorongatott Dorka, és meg sírva felnevettem és visszaöleltem.
Így álltunk az utcán, amikor egyszer csak lökést éreztünk oldalról és valaki átfogott minket.
- Ez az! Lilla visszatért!- visított fel Dénes fejhangon, mi meg nevetni kezdtünk.
- Igen!- bontakoztunk ki, majd őt is megöleltem erősen.
- Hiányoztál, te csaj!- suttogta bordaropogtató ölelése közben.
- Te is!- susogtam vissza, majd elengedtem és könnyes szemel ránevettem.
- Na, gyere, menjünk be, mondjuk meg Patriknak, hogy visszatértél!- ragadta meg Dorina a kezemet és elkezdett húzni befele.
- Várj! Dorka várj, kérlek!- torpantam meg az aulában, mire barátnőm forgószélként pördült meg.
- Mi az?
- Tudod... Kettesben szeretnék beszélni Patrikkal- válaszoltam egy kicsit feszengve az a-sok ránk szegeződő tekintetétől.
- Óóó, vagy úgy!- világosodott meg.- Akkor te most előre mész, mi meg majd követünk!
- De... Nem!- tiltakoztam rögtön, de nem tehettem semmit, maga előtt tuszkolt fel a lépcsőn és lökött be a terembe.
- Ó!- döbbentem meg a rám szegeződő tekintetektől. - Sziasztok!- köszöntem mindenkinek, mire valaki visszamorgott valamit vagy csak elfordították a fejüket.
A szememmel Patrikot kerestem akit meg is találtam a helyén. Félve lépkedtem felé, majd megálltam a padja előtt és addig szuggeráltam az arcát még fel nem nézett.
- Mi van?- kérdezte bájos stílusba, mire zavartan megköszörültem a torkomat.
- Ömm... Izé.. Beszélhetnénk?
- Mond...- vágta rá, de közben a tekintetét visszafordította a telefonja képernyőjére.
- Talán ha rám néznél!- kezdtem el ideges lenni.
- Nem hinném, hogy járnék neked ennyivel, miután három hónapig egy pillantást sem vetettél rám- vágott vissza csípősen, mire mélyen lepirultam.- Ugye milyen jó érzés?- vigyorodott el gúnyosan miközben végig nem emelte fel a tekintetét.
- Jó, ha te ezt akarod...- mondtam sértődötten és elfordultam.

- Na?- támadt le Dorka izgatottan mikor kiléptem a teremből.
- Mit na? Bunkóskodott egy sort, én meg ráhagytam....- rántottam meg a vállamat és igyekeztem legyűrni a sírhatnékomat. Dorina lebiggyesztette a száját és a barátjára nézett.
- Nem! Felejtsd el! Egyszer már beszéltem valakivel, az is kórházba került!- tette fel védekezően a kezeit miközben bocsánatkérően rám mosolygott.
- Ajj!- szomorkodott Dorka, én meg nemtörődöm módon elindultam a mosdók felé
- Várj már!- szaladt utánam barátnőm miután feleszmélt a mélabúságából.
Becsaptam magunk mögött az ajtót és sóhajtva lecsúsztam a hideg földre a fal mentén.
- Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz!- temettem a kezeimbe az arcomat.
- Elhiszem- simogatta Dorina együtt érzően a vállamat.
- Mindegy... Nem tudok mit csinálni!- töröltem meg a szemeimet.
Hirtelen megszólalt a csengő, mi meg egyszerre pattantunk fel.
- Milyen óra lesz?- kérdeztem ijedten rosszat sejtve.
- Fizika!- vágta rá Dorka, majd kivágódtunk az ajtón és rohanni kezdtünk a terembe.
 Pont úgy, mint régen.

Szerelem a levegőben 57. fejezet

Naggyon, naggyon sajnálom, rövid lett :( de, legalább hamar hoztam, bár már tegnap este majdnem felraktam, csak nem tudtam befejezni :)

Az előző részhez keveselltem a pipákat, csak feleannyi mint szokott, remélem tetszett azért :/ Ha van valami ötletetek, vagy vélemény, akkor a chatbe is írjatok nyugodtan én annak is örülök :)

Jó olvasást ^^ Xxx

57. fejezet

/Patrik/

 A hétfői napom végig szenvedés volt, a többiek Chrissel voltak lefoglalva, plusz még angolból is röpdogát irtunk ami biztos hogy rosszul sikerült. Azt már meg sem említem, hogy otthon is tisztára vibráltam a feszültségtől, anyáék hozzám se szóltak, Bius is messziről szemlélt meglepődve. A szobámba sikeresen megállítottam magamat abban, hogy az első kezembe akadó tárgyat a földhöz vágjam, ami vagy a gitár vagy a gépem lett volna, helyette letépte vagy négy Papa  Roach meg Green Day plakátot a falról és összetéptem apró kis fecnikre.

Később megbántam, de mivel lenyugodtam annyiban hagytam.

Kedd reggel nyomottan keltem fel, majd ugyanolyan hangulatban indultam el az iskolába. Valami kis reménykedésfélét  éreztem, talán, hogy Lilla ír, felhív, vagy valamilyen módon keresi a kapcsolatot , esetleg jön az iskolába.

- A-a!- rázta a fejét Dorka mikor rákérdeztem.- A hónapban nem jön, január elején veszik le a gipszét. és csak akkor fog jönni- csócsálta egy kifli csücskét.

- Ahha...- morogtam durcásan, majd körbenéztem a teremben. A második órának volt vége, mindenki kipirultan üldögélt a helyén, kivétel azokat akik labdáztak a teremben. 

A labdát az egyik alsó osztály hagyta kint, mi meg behúztuk, és az ilyen óra közötti részekben, vagy néha órán, ezzel labdázunk bent.

Most épp Dénes meg Tamás rugdosta egymásnak a piros gumilabdát, az ablak felőli sor mellet, mivel ha jött egy tanár, legyen az ügyeletes vagy nem, könnyű volt eldugni előle. A többiek óvatosan suhantak el azokban a pillanatokban amikor a hozzá képest távolabbi embernél volt a labda.

- Rúgd már!. üvöltött fel a terem elejéből Dénes, mire a  mellettem álló Tamás fogta és teljes erejéből passzolt.

Aztán a következő pillanatban a lányok felsikítottak, a fiúk felröhögtek, az óra meg leesett a falról.

- Fúú, basszus, láttad?- rohant oda Tamás az összegörnyedve nevető Déneshez.- Na, ilyet se csinált senki még!- szemlélte büszkén  a "munkáját".

- Okosok, és mit fogtok mondani  Károlyinak?- kérdezte gúnyosan Gréta.

- Azt hogy leesett magától!- vonogatta a vállát a két fiú, én meg rájuk néztem.

- Ész, ha leesett, akkor a szög nem lenne a falban...

- Ú, komoly!- nézett fel Tamás, majd elszedett egy széket, és ara ráállva kilazította a falból a szöget.

- Várj ez így nem jó!- csóválta a fejét Dénes, majd lelökte a fiút a székről és ő maga állt a helyére.- Na!- szólalt meg elégedetten, és visszarakta a nyílásba a szöget.- Figyelj, és tanulj!

Lassan elkezdte mozgatni a lyukban, amivel szép lassan egyre jobban megnagyobbította a rést, nem törődve a pulcsijára hulló vakolattal.

- Kész is van!- mászott le, majd körbenézett.- Ki megy el szólni a tanárbá'-nak?

- Én megyek nyugi!- tápászkodott fel a földről Zsolt, aki eddig az óra kitört üvegdarabjait szedegette össze, majd kiment az ajtón amolyan "ki látta" fejjel.

Míg a visszatérésére várakoztunk összeszedték a maradék üvegcserepet is, kidobták a kukába.

- Ezt figyeld!- röhögött fel Dénes, és felemelte az órát, majd elkezdte körbeforgatni a nagymutatót.

Mindenki értetlenül bámult rá, mire megfordította az órát, újra megismételte a műveletet és most már látni lehetett a problémát. Az egész óraszerkezet körbe-körbe forgott.

- Hát ennek annyi...- állapította meg Kata, majd felkapta a fejét a röhögve benyitó Zsolt láttán.

- Na mi volt?- támadta le egyből mindenki.

- Á... Mondom neki mikor kijön a tanáriból: " Tanár úr, majdnem rám esett az óra, azt hittem, hogy ott fogok meghalni!" Erre ő meg: " Nem baj, Zsolti!", és visszament a tanáriba!- vágott felháborodott arcot, mire az egész osztály felröhögött.
- Mi van itt?- toppant be a terembe az angol tanárnő, Révai Mária.
- Semmi, semmi!- slisszolt somolyogva minden ember a helyére.
A tanár csak kérdőn végignézett rajtunk, majd megvonta a vállát, és annyiban hagyta a dolgot. Révai az egyetlen olyan tanár a suliban aki kedvel minket, s ez kölcsönös. Az ő órái mindig jó hangulatban telnek el, de szinte mindegyik osztályban.
Ezt az alacsony, kövérkés, negyvenes nőt nem lehet nem szeretni, hisz olyan vidámságot áraszt az egész lénye, kezdve a göndör hajától a színes ruhájáig.
- Hát akkor!- csapta össze a kezeit miután lepakolt az asztalra, mi meg felpattantunk a helyünkről.- Hol a hetes?- kérdezte mosolyogva, és elkezdtük az órát.

Szerelem a levegőben 56. fejezet

Sajnálom, sajnálom, sajnálom! :( 

Hatalmas csúszás, már nem az első, de egyszerűen nem jutott időm tegnap megírni még ezt a fejezetet.

Sajnálom, hogy rövid lett, de remélem kárpótol titeket az a tény, hogy nem vártam a következő hétig, míg kiderül mit akar mondani Lillának az anyja. 

Remélem sikerül kiderítenetek., mert nem írtam le kerek-perec. :)

ÉS remélem, hogy megbocsátotok nekem, mind a csúszás, mind a rövid terjedelem miatt.

Ui.: Jó olvasást! :) Xxx

56. fejezet

/Lilla/

Csendben néztem anyára, és megpróbáltam felfogni azt, amit mondott.  Annyira valószínűtlen volt mindaz amit mesélt.

- Biztos vagy benne?- kérdezte óvatosan tőle, mire félénken elmosolyodott.

- Tudod, Lilla, apád volt az egyetlen ember aki el tudta rabolni a szívemet. Eddig. De most ugyanezt érzem vele is. Igen, nemrég ismerjük még csak egymást, de hát a szívednek nem tudsz parancsolni, igaz-e?- mosolygott rám óvatosan, mire vágtam egy fanyar grimaszt.

- Nem tudom anya... Számomra ez olyan bizarrnak tűnik.

- Elhiszem... De értsd meg te is, hogy  ha Laura már négy-öt éves lesz, szüksége lesz egy apára.- érvelt a szemembe nézve, én meg zavartan a hajamba túrtam.

- És... Dorina? Ő tudja?- nyeltem egy nagyot, előre félve a választól.

- Igen. Tamás már az elején elmondta neki.- bólintott rá, nekem meg összecsavarodott a gyomrom.

Hát ennyi minden történhetett egy hét alatt, míg nem voltam itthon?

Kedd délelőtt Dorka az apjával beköltöztek a nagymamájához, aztán meg átjöttek anyához, bemutatkozni.

Aztán lassan a két szülő összemelegedett, ha lehet így fogalmazni.

- De... Ugye nem vagy.. terhes?- nyögtem ki elvörösödve, mire anyának elkerekedtek a szemei.

- Te jó ég, édesem, dehogy is!

- Akkor jó!- sóhajtottam fel megkönnyebbülten a tiltakozására. - És...- húzgáltam a kezemet a terítőn- Mikor akartok összeköltözni?

- Akarunk- javított ki, én meg vágtam egy grimaszt.- Hát, még ennyire nem haladtunk előre, de, ha minden jól megy, akkor szerintem tavasszal.

- Aha... Anya..

- Igen?

- Szerintem ég a hús!- nevettem fel, mire ijedten ugrott a sütőhöz megfordítani a már feketére égett húst.

- Hát... ez majd jó lesz a macskának- fintorgott, és különrakta a többitől.- Tessék, egyél!- tette le elém az ételt, majd kaptam tányért, villát, kést, leült ő is, és enni kezdtünk.

- Huh- dőltem hátra jóllakottan.- Ez jól esett. A kórházi kaja ehhez képest...

- Elhiszem!- kacagott fel anya miközben leszedte az asztalt. 

- Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom, de zavar, hogy nem tudok segíteni neked- vallottam be, miközben a sürgölődését néztem.

- Szavad ne feledd!- kacsintott rám,majd segített felállni, és kibotorkáltunk a nappaliba.

- Na!- huppantunk le a kanapéra, és bekapcsoltuk a tévét.

- Mit nézzünk?- kapcsolgatott az adók között,én meg csak a vállamat rángattam.- Ez jó?- állt meg nevetve egy adón, nekem meg kikerekedtek a szemeim.

- Nee, anyaa, nee kérleeek! Csak Nóta TV-t nee!- jajdultam fel, miután meghallottam a mulatós zenét.

- Miért? Hisz ez olyan jó!- kezdett el mellettem táncolni, én meg a fejemet fogva néztem őt.

- Na jó, ebből elég, add ide az távirányítót!- kaptam a keze felé, de elrántotta.- Megállj!- nevettem fel, és dulakodni kezdtünk.

- Hé, ne csinááld!- nevetett fel anya, de én sikeresen kicsavartam a kezéből a távirányítót.

- Végre!- sóhajtottam fel megkönnyebbülten miután elkapcsolta, és bejött a NatGeo.- Valami értelmes műsor!

- Bezzeg a Nóta TV- duzzogott mellettem anya mire ránevettem.

- Bocsi!

- Tudod, azért jó, hogy visszajöttél. Olyan csendes volt nélküled itt. Laura még kicsi az ilyenekhez- váltott komoly hangnemre én meg ránéztem.

- Ígérem, sosem csinálok többet ilyet- mondtam halkan, majd megöleltük egymást.

- Tudom!- suttogta bele a hajamba, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

Szerelem a levegőben 55. fejezet

Bocsánat, hogy rövid lett, és hogy ilyen későn hoztam :) És unalmas is lett.. De nem nagy szám, de kiderül hogy mi volt a cetlin :D

55. fejezet

/Lilla/

- Végre!- sóhajtottam fel, amikor a mentősök lepakoltak a kanapénkra, és boldogan néztem körbe. Hazajöhettem a kórházból, és újra a saját környezetemben lehettem. 

- Köszönjük a segítséget!- köszönt el anya mosolyogva a két fiatal mentőfiútól, és becsukta az ajtót.

- Figyelj... Szerinted én ezzel- csaptam a járógipszemre, mivel ennek még december végéig a lábamon kell maradnia- itt maradok a kanapén, vagy felmegyek a szobámba? Mit tegyek?- kérdeztem vigyorogva anyától, aki egy perce felemelte a fejét a telefonjából.

- Hát... Nem tudom... Fel akarsz menni?- szegezte nekem a kérdést.

- Hát persze hogy!

- Na, akkor gyere segítek!- fogta meg a karomat szorosan, majd felhúzott a lábamra. Egy kicsit még dülöngéltem, eléggé ingatagon álltam a gipszben.

- Indulhatunk!- adtam meg a vezényszót, miután egyenesen álltam a lábaimon, és megtettük az első lépést. Lassan elbicegtünk a lépcsőig, majd jött a bonyodalom.

-Nem emlékeztem rá, hogy a lépcsőnk ilyen magas lenne- jegyeztem meg anyának, miközben alulról felfele pislogtunk az emeletre.- De ha már eddig eljutottunk... Akkor hajrá.

Lassan, fokról fokra indultunk el. Már valahol a közepén járhattunk, amikor ránéztem anyára, és elfogott a nevetés.

- Mi az?- kérdezte csodálkozva, miután megragadtam a korlátot, hogy le ne essek, és csak tovább nevettem.

- Nem láttad az arcodat!- kuncogtam, majd újra eszembe jutott a koncentráló arckifejezése, és még hangosabban kezdtem el nevetni.

- De bolond vagy!- kacagott fel ő is.

- Jaj, nem kapok levegőt!- törölgettem a szememet jókedvűen, miután végre befejeztük a nevetgélést, és újra elindultunk.

Mikor  felértünk a szobámba boldogan huppantam le az ágyamra.

- Örülök hogy itthon vagyok!- mondtam, miközben anya is leült mellém.

- Én is. Túl unalmas volt ketten lenni Laurával- mosolygott rám, én meg nyomtam egy puszit az arcára.- Na! Akkor én visszamegyek főzni. Mit szólsz a rántott húshoz?- tápászkodott fel mellőlem, nekem pedig felcsillantak a szemeim.

- Úristen, csinálj azt! Már úgy vágyok rá a kórházi kaja után!- kiabáltam utána, mivel közben már kilépett a szobámból. 

Miután eltűnt a lépcsőn, magamhoz rángattam a laptopomat, és bekapcsoltam.
Unottan néztem fel Facebookra, majd válaszoltam egy, két, az állapotomról érdeklődő, üzenetre. Miután lerendeztem ezeket a dolgokat, elkezdtem átnézni az osztálytársaim profiljait.
Épp Grétáéra kattintottam, amikor elgondolkoztam, hogy ugyan miért tettem. Már ráakartam nyomni a kis nyilacskával, amivel visszaugrok amikor betöltött az oldal, és szembetaláltam egy képpel magamat.
Összeráncolt szemöldökkel néztem, majd ráklikkeltem, hogy kinagyobbítsam.
" Chris-sel, az új osztálytársunkkal", állt a kép alatt. Csodálkozva kattintottam a megjelölt személy nevére, mire kidobta az adatlapját.
Ostoba ember módjára nem volt levédve a profilja, így szabadon kutakodhattam.
Kiderült, hogy Amerikában élt, azon belül New York-ban, látszatra gazdagok, sok barát, és a legtöbb, a már Angliából is ismert, SWAG stílust képviselte, pont úgy mint Chris.
Mivel annyira nem érdekelt, kiléptem a Facebookból, majd nagy nehezen feltápászkodtam miután meghallottam a gyomrom korgását.
Kitámolyogtam a lépcső tetejére, és lemeredtem az aljára.
Nagy levegőt vettem, megragadtam a korlátot és megtettem az első lépést. Erősen tartottam magamat közel a korláthoz, és léptem még egyet. Szép lassan lebicegtem a lépcsőn, majd elszenvedtem magamat a konyháig.
-Szia anya!- ijesztettem meg, mire összerezzenve megfordult.
- Jesszus, mit csinálsz te itt? Miért jöttél le?
- Éhes voltam- vontam meg a vállamat, és lehuppantam egy székre az asztal mellet, majd elkezdem rágcsálni egy szál, már kisütött, sültkrumplit. Anya csak a fejét csóválva fordult vissza a sülű húshoz, én meg unatkozva kaptam fel anya telefonját az asztalról.
Össze vissza nyomogattam, majd egyszer véletlenül beléptem az elküldött üzenetekbe. Rögtön kiakartam lépni, de egy neven megakadt a tekintetem.
Dorina
Lilla ma jött haza, örülnék ha átjönnél és beszélgetnél vele. És azt is el kéne mondanunk.
- Anya, mi ez?- néztem fel döbbenten a mobilból, majd a kérdőn felém forduló szülőm elé toltam a képernyőt.
Legnagyobb meglepetésemre elvörösödött és dadogni kezdett egy kicsit, végül felsóhajtott és leült mellém.
- Kicsim, valamit el kell mondanom!- fogta meg a kezemet, nekem pedig ezer gondolat futott végig az agyamon, de nem tudtam megszólalni.

Hy :D

Sziasztok :) 

Csak annyit szeretnék, hogy csináltam egy új blogot (már nem bírtam magammal, majd szét robbant a fejem az ötlettől :D ).

Ez egy misztikus blog lesz, egyszóval más mint ez :D

Ha valakit érdekel:  

http://wolf-life54.blogspot.hu/

Szerelem a levegőben 54.fejezet

Hy everybody :D 

Csak annyit szeretnék, hogy ha valaki kíváncsi a 8.B órarendjére, az a SZEREPLŐK-ben megtalálja azt :D

Jó olvasást ;*

54. fejezet

/Patrik/

-Patrik!- kiáltott utánam egy hang, majd becsapódott a terem ajtó.

- Mi van?- fordultam hátra idegesen amikor megéreztem egy kezet a vállamon. Dorina gyorsan visszakapta és összekulcsolta a háta mögött a karjait.

- Nézd, megértem, hogy ideges vagy... öhm, Lilla miatt- csuklott el a hangja de fojtatta.- Hidd el egy kis idő kell neki, és tényleg észhez fog térni! De kérlek! Te ne változz meg!- vált könyörgőre a tekintete. Bosszúsan, és gondterhelten sóhajtottam fel, majd végignéztem az előttem álló lányon.

- Jaj, Dorka! Tudod... Én már egyre kevésbé hiszek ebben!- mondtam fanyar mosollyal.

- De...!- kezdte volna, viszont nem hagytam neki időt rá, ugyanis megfordultam, és kiléptem az udvarra a hóesésbe.

Néztem a szállingózó hópelyheket, éreztem a hideget az arcomon, a többi udvaron tartózkodó zsivaját, és dühösen jöttem rá, hogy még EZEK a dolgok is Őt juttatják eszembe. Idegesen megdörzsöltem az arcomat aztán a suliépület fala mellé sétáltam és onnan figyeltem tovább a nyüzsgő udvart. 

A csengetést követően lassan felbaktattam a  terembe és bevágtam magamat a padunkba. Unottan pakoltam ki a matek cuccomat, majd naagy szenvedések közepette vártam, hogy megjöjjön Mároki. Közben megérkeztek a többiek is. Mindenki beszélgetett valakivel, egyedül én ültem az ablak mellett csöndben.

Miközben Dénes leült mellém kibámultam az ablakon, és úgy hallgattam hogy mit magyaráz a hátra fele néző Dorkának.

- Hallod!- bökött meg, majd letépett egy darabot a kakaós csigájából.

- Mi az?- sóhajtottam fel, majd a csámcsogó fiúra néztem.

- Nem úgy volt, hogy ma jön az új osztálytárs?

- De...

- Akkor hol van?- szegezte rám a tekintetét, mire válaszképpen megszólalt a csengő és az ajtón belépett Károlyi, mellette egy sráccal.

Mindenki elhalkult, és érdeklődve figyelt a belépő kettősre.

- Gyerekek, ő itt Christopher Jorky- mutatta be az álldogáló srácot, majd megkérte, hogy mutatkozzon be. A fiú félszegen előlépett, a hátsó sornak, vagyis nekünk, elkerekedett a szeme, majd rögtön kirobbant belőlünk a röhögés.

- Gyerekeeek!- szólt ránk szemrehányóan, mi meg fuldokolva fetrengtünk a padokon, megpróbálva nem hangosan nevetni.

- Őőő. Chris vagyok... Szeretek deszkázni... Meg.. Ennyi- mondta zavartan, eléggé törve a nyelvünket.

- Szeretném, ha rendesek lennétek vele, és segítenétek neki beilleszkedni-magyarázta tanár úr, mi meg továbbra is röhögve elemeztük a fiút.

- De hallod, ez mi akar lenni?- csapdosott Dénes, én meg csak ráztam a fejemet, hogy nem tudom.

- Ez- fordult hátra Dorka mosolyogva- Ez megmondom nektek hogy a pávaság!

- A mi?- néztünk vissza mind az öten, mire elkezdte magyarázni.

- Tudjátok! Menő DJ-k zenéi, meg Justin Bieber, fullcap, színes csőgatya, olyan izé a feje tetején!- intett a Chris felé.- Amúgy meg pár hetedikes srác is így néz ki. Ez a SWAG közismert néven. Egyébként meg, Patrik megnyugodhatsz, úgy tűnik hogy Grétának kocsányon lógnak a szemei Chris felé!

- Jaa!- világosodtunk meg, én meg szemügyre vettem a szőke lányt.

Dorkának igaza volt, le se vette a szemét a srácról, még pislogni sem pislogott és vadul szorongatta a mellette ülő Timi kezét.

- Remélem hamar befogadjátok, te pedig Chris, kérlek, ülj le oda, az utolsó előtti sorba Csaba mellé!- mondta ofő, majd leült a tanári asztalhoz, mi meg kérdőn néztünk rá.

Egy jó öt perc telt el mire felkapta a fejét.

- mi az?- kérdezte csodálkozva, majd a fejéhez kapott.- Jaj, persze el is felejtettem mondani, hogy Mároki tanárnő nem lesz a héten- magyarázta meg az ittlétét, mi pedig üdvrivalgásba kezdtünk, majd mindenki elfoglalta magát.

Dénes előreült Dorkához, a lányok meg a többiek becsoportosultak újdonsült osztálytársunk köré, én meg elővettem a zenelejátszómat és óra végéig azt hallgattam.

Szünetben ki sem tettem a lábamat a teremből, inkább az ablakon kibámulva merengtem.

Egészen addig, amíg egy hangos ordítás, és az azt követő röhögés ki nem szakított belőle.

Kérdőn fordultam a hangok felé, és a fejemet fogva én is felnevettem.

A szituáció a következő volt: Dávid hátsó fele kifele meredt, míg válltól felfele bent volt a szekrényben.

- *** meg, valaki szedjen már ki innen! Beszorultam! És kezd klausztrofóbiám lenni!- ordítozta egyre hangosabban és egyre könyörgőbben, mire Tamás megszánta, és továbbra is röhögve, leguggolt majd megfogta a lábát és elkezdte kihúzni a szekrényből.

- Ááá, nee! Ez fááj! Te hülye a szekrényajtót húzd már el!- visította Dávid, mire a mögötte lévő fiú leült a földre, ugyanis már állni sem bírt a nevetéstől.

- Na, vigyázzatok!- toltam félre mindenkit mosolyogva, majd megfogtam a kis fogantyút és meghúztam teljes erőmből. - Basszus!- röhögtem fel, majd a hajamba túrtam.

- Mi az?- hallatszott erősen aggódó hangja Dávidnak.

- Beragadt!- tártam szét a karomat tehetetlenül, a körülöttem állók, akik kiegészültek a szomszéd termekből érkezettekkel, pedig még jobban elkezdtek röhögni.

- Ne csináld máár!- riadt meg Dávid, és elkezdte rázni magát, hátha sikerül megmozdítani az ajtót.

- Nyugi, mindjárt segítek!- nyugtatgattam, majd odaintettem magam mellé Dénest és együtt rántottuk meg a beragadt ajtót.

Lassan megmozdult, egy kis tér keletkezett Dávid válla mellet, majd a második nekirugaszkodásnak megindult.

Olyan gyorsan húzódott el, hogy nem bírtunk megállni ketten, ezért mi hátra, míg Dávid, a támasztóját elvesztve, oldalra zuhant.

- Végre!- tápászkodott fel a kimentett, fájó oldalát tapogatva.

- Egyébként, minek másztál be oda?- kérdezte röhögve egy hetedikes kis srác.

- Egyébként a rajz cuccomat akartam kiszedni!- vágott vissza bosszúsan, majd kirántotta azt amit eredetileg akart.

- De minek?- szegeztem neki a kérdést jókedvűen.

- Mert lesz rajzunk?

- Ma? Ma biztos nem! Az szerdán van- röhögött fel mellettem Dénes ismét, majd hatalmas "húú"-zás közepette Dávid elvörösödve visszavágta a szekrénybe a cuccát, és kivágtatott az ajtón.

- Hát halljátok, ez lesz a hét sztorija!- törölgette a szemét Tamás, egy kissé túljátszva a szerepét.

- Az biztos.. Ki az a hülye aki be tud szorulni egy szekrénybe?- tette fel a kérdést Dorka, mire mindenki kapásból rávágta, hogy Dávid.- Költői kérdésnek szántam!- forgatta a szemeit mosolyogva, majd visszafordult a padjához kipakolni a töri cuccát.

Lassan minden "idegen" kiszállingózott a termünkből és visszatért a saját osztályához, mi meg jókedvűen meséltük azoknak a Dávid sztoriját akik az ominózus pillanatban nem tartózkodtak bent.

Aztán besétált a nap "hőse", mire mindenki elkezdett tapsolni. Először mérgesen nézett körbe, majd megvonta a vállát, és elkezdte játszani a hülyét.

 Hajolgatott, "királynősen" integetett, csókokat dobált, meghatódott képet vágott.

- Mi van itt?- jött be a történelem tanár, Szokari Róbert tanár úr, aki a legszigorúbb az egész iskolában.

- Semmi!- slisszolt gyorsan a helyére Dávid, mi meg vigyázzba vágtuk magunkat, úgy hallgattuk a jelentést.

 Egyszer csak az óra közepén Dorka előhalászta a világító telefonját a zsebéből és megnyitotta az üzeneteket.

Miután elolvasta, kapkodva letépett egy darab papírt, és gyorsan elkezdett írni a cetlire, nem is figyelve a tanár magyarázatára.

Mikor Szokari elfordult, hogy felírjon egy évszámot a táblára, hátrafordult és elém tolta a papírdarabot.

Elolvastam, és csak megvontam a vállamat, mire a lány szomorúan fordult vissza, én meg zsebre vágtam a papírdarabot.

Szerelem a levegőben 53. fejezet

Sziasztok! :)

Csak annyit szeretnék, hogy bocsi a csúszásokért, de pénteken mindig nagyon fáradt vagyok, és nincs erőm megírni a fejezeteket :s Szóval több mint valószínű hogy szombatonként fogok új részt feltenni, nagyon sajnálom, de zsúfoltak a napjaim :)
Ja, meg hogy megvan a 20. feliratkozó ^^ 14.000-ik oldalmegjelenítés, én meg nagyon boldog vagyok ^^

U.i.: Remélem tetszeni fog ez a rész :D

53. fejezet

/Lilla/

Kérdőn néztem az ajtó felé, majd hitetlenül elmosolyodtam.

- Na, mi van ma? Csak nem a " Látogassuk meg a kórházban fekvő ismerősömet" nap?- nevettem fel mikor megláttam Ákost belépni.

- Bocs, hogy látni akartalak!- vigyorgott vissza.- Lilla,, ő az anyukám Szofi.- mutatta be a mellette álló fiatalos nőt.

- Szervusz! Örülök hogy megismerhettelek, tegezz csak, hívj Szofinak!- mosolygott rám kedvesen.

- Hát.. Jó!- mosolyogtam vissza, majd körbenéztem a teremben. Hát igen, mindegyik lány szeme Ákosra ragadt. Megköszörültem a torkom és megszólaltam.- Szóval! Szofi, Ákos! Ők itt Bogi, Fanni és Lili, - mutattam végig a három fiatalabbik lányon.- Ő pedig Eszter!- mosolyogtam rá a kissé bebambult lányra, mire összerezzent és elpirult.

- Szia!- köszönt vissza zavartan és megigazította a szemüvegét.

- lányok! Ő itt Kertész Ákos meg az anyukája, Szofi!- mutattam rájuk továbbra is mosolyogva.

- Sziasztok!- köszöntek vissza, majd leültek az ágy mellé.

- Na és mi újság van itt?- kérdezte vigyorogva Ákos.

- Nem sok minden.- vontam meg a vállamat.- Leginkább unatkozunk, meg beszélgetünk. a, meg dugi-csokit eszünk!. vigyorodtam el, mire a négy lány egyszerre felkacagott.

- És ez miért ilyen vicces?- kérdezte meglepődve Ákos, én meg kuncogva válaszoltam neki.

- Azért, mert ugye nem tudunk felállni, vagy csak nehézkesen. És mit talál ki a tehetetlen ember? Odadobáljuk egymásnak azt, amit az illető megkívánt. Ha valaki meg bénán céloz, és leesik az ágy elé vagy a környékére, mindig szenvedünk egy csomót azon, hogy hogy szedjük fel. De van egy aranyos ápolónő, húsz éves és ő jön be mindig elsőnek és egy szó nélkül összeszedi az elpergett csokikat, de nem szól értük!- kacagtunk tovább, és Ákos is elmosolyodott.

- Hát akkor.. Örülök, hogy jól érzed itt magadat! Jaj, el is felejtettem! Hoztam neked valamit!- nézett az anyujára, mire Szofi elkezdett turkálni a táskájában.- Ez a tiéd!- adott Ákos kezébe végül egy plüssmedvét, rózsaszín csokorra kötött szalaggal.- Most bocsássatok meg, ki kell mennem telefonálni!- állt fel mosolyogva Szofi és kivonult a szobából.

- Úristen, Teddy Bear! De aranyoos!- kaptam ki a kezéből a mackót. Puha volt, selymes és közepes méretű.- Te jó éég, ez nagyon édes! Köszönöm!- mosolyogtam rá.

- Na, és mit kapok érte?- kérdezte huncut mosollyal.

- Miért, mit szeretnél?- kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel.

- Nem is tudom... Talán egy puszi?

- Jó az még belefér!- adtam meg magamat, majd előredőltem hogy nyomjak egyet az arcára. Igen ám, én az arcára akartam, de ő úgy tűnt nem.

Ugyanis félrefordította a fejét, én meg a szájára nyomtam egy nagy puszit. 

Nagy zavaromban elakartam húzódni tőle, de gyengéden megfogta az államat és visszahúzott, én pedig nem ellenkeztem. Mielőtt összeért volna a szánk halványan elmosolyodott és úgy csókolt meg.

Sóhajtva lecsuktam a szemeimet és boldogan visszacsókoltam.

- Ákos mennünk kell!- jött vissza az anyukája, mi meg zavartan szétrebbentünk. Én égővörös fejjel visszadőltem az ágyra, Ákos pedig felpattant a székről.

- Mi...? Máris? Hát jó!- egyezett bele, majd elindult az ajtó felé.- Ja! Sziasztok!- fordult vissza mosolyogva majd választ sem várva kilépett az ajtón.

Mosolyogva néztem utána, majd sóhajtva szembenéztem a végzetemmel. Megfordultam és négy, tátott szájjal meredő meglepett arccal találtam magam szembe. Még egy jó két másodpercig meredtek rám, majd eszeveszetten felsikoltottak.

- Te jó ég! Nyugii!- röhögtem el magamat, de nem sikerült csitítanom őket, sikongatva kérdezősködtek tőlem.- Na sss, mert...- kezdtem volna el, de egyszer csak berobbant valaki az ajtón.

- Te jó ég mi történt itt?- hüledezett a főnővér. Én csak megráztam a fejemet, a többiek meg vigyorogva ömlesztették el új információval az ápolót.- Jó, nyugalom! Én ebből semmit nem értek!- rázta a fejét értetlenül, majd mivel ezek után sem csillapodtak le a bepörgött szobatársaim konkrétan kimenekült a szobából.- Azért kérlek legyetek egy kicsit halkabban, ha nem akarjátok azt hogy a doktor úr is bejöjjön!- nézett vissza egy pillanatra, majd bezárta maga mögött az ajtót.

Ez egy kicsit hatott, és immár normális hangnemben estek újra nekem.

- Ákost mióta ismered?

- És Patrikot?

- Az előző osztálytársaiddal akik anyukáddal jöttek miért voltál olyan távolságtartó?

- Most komolyan, MEGCSÓKOLT????

- Úristen, milyen volt?

- Az a Patrik is helyes volt, de ő! Aztaa!- áradoztak mindannyian,én meg nevetve próbáltam rávenni őket hogy ne ömlesztve, hanem egyenként kérdezgessenek. 

- Na jó! Ebből semmit nem értek, akkor csöndben maradtok ha mindent elmesélek az elejétől?- kérdeztem öt perc múlva, mire végre elhalkultak.- Szóval. Ugye meséltem hogy Angliából költöztünk vissza anyával meg a húgommal. A közeli iskolába iratkoztam be, de ezelőtt én nem oda jártam. A fekete hajú lány, Dorina, ő lett a legjobb barátnőm. Az egész csak annyi volt hogy az ofő mellé ültetett, ő körbevezetett a suliban, plusz mesélt a többiekről. Még az első napon kiderült hogy itt szoktak keringőzni farsangon, és a  tanár osztotta be a párokat. Nos, engem természetesen Patrikhoz osztottak be, de ez nem volt mindenki számára közömbös. Van egy lány, Gréta, akinek az életcélja összejönni vele- mondtam fintorogva, de mivel sürgetően néztek rám folytattam.- Ezt jegyezzétek meg, később még bejön majd a képbe. Lényeg az hogy Patrik ki nem állhatta a lányt. Közben Dorina összejött a legjobb haverjával, Dénessel, így még többször voltam az ő baráti köreiben, vagyis vele is sokkal több időt töltöttem el. Pár hét múlva megbetegedett, és megkért, hogy vigyem át a leckét míg otthon van. Természetesen beleegyeztem, hisz mi baj történhetett volna? De aznap volt egy kis meglepetés, mivel az utolsó óra után egy rózsacsokor volt a padunkon, nekem címezve. De név nem volt rajta, én meg nem igazán foglalkoztam vele. Csütörtökön mentem át, és minden jól ment, egészen a végéig. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy majdnem megcsókolt de akkor kaptam egy üzenetet anyától ami miatt haza kellet sietnem. Otthon megtudtam hogy meghalt a nagyapám és én összezuhantam. Egész nap csak sírtam, bedepiztem, a következő héten nem is mentem iskolába. Aztán valahol a legelején megjelent Patrik az ajtónkban azzal a dumával, hogy csiripelték a madarak a problémámat. Az a kismadár pedig ki más volt, mint Dorina. Nem igazán érdekelt akkor semmi, szóval beengedtem, és szinte egész nap ott volt nálunk. Ezek után Dorkával felváltva mindig meglátogattak, lassanként én is "visszatértem", újra normálisan ettem, kevesebbet sírtam. Visszamentem a suliba, és újra minden rendesen ment mint eddig. Aztán decemberben kihúztuk a neveket hogy ki kit fog megajándékozni Mikulás alkalmából. Én Grétát húztam, Patrik Timit, Dénes Patrikot, Dorka pedig az ofőt. Elhatároztuk hogy elmegyünk együtt ajándékot nézni a hétvégén. Szombaton valóban bementünk a plázába, és nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget nevettünk. Hazafele Dorka meg Dénes levált tőlünk mivel ők másfele mentek, mi meg Patrikkal ketten sétáltunk tovább. Mikor a házunk elé értünk, bocsánatot kértem tőle, mivel a mekiben a hajára kentem a fagyit- meséltem, és egy kis mosoly akaratlanul is a számra kúszott.- Aztán azt mondta, hogy nem haragszik, és reméli én is megfogom neki bocsátani "ezt". Fogalmam sem volt hogy miről beszél, de mielőtt megkérdezhettem volna, megcsókolt. Nem tudtam rákérdezni hogy ez mi volt, mivel anya megzavart minket, Patrik pedig hazament. De nem sokáig várakoztam, pár nap múlva újra hazakísért  én meg rákérdeztem hogy most mit akar, mi van köztünk? Azt válaszolta, hogy ő még soha nem érzett így egy lány iránt, és reméli ez nem marad viszonzatlan. Majd otthagyott az utcán, egyedül, és hazament, én meg csak bámultam utána teljesen ledöbbenve.

- De bunkó! Már bocs!- szakított félbe Bogi, én meg csak nevetve megráztam a fejemet és tovább meséltem.

- Nem baj! Miután hazaértem megbeszéltem a dolgot Dorkával, és ő meg ráébresztett a valódi érzéseimre  és rájöttem, hogy én is vonzódom hozzá. Egy szó nélkül felkaptam a dzsekimet és konkrétan átrohantam Patrikhoz. Gondolom nem kell ragoznom hogy mi történt utána!- néztem rájuk, ők meg helyeslően bólogattak.- Aztán, kiderült hogy lesz egy buli az egyik osztálytársunknál, mi meg gondoltuk elmegyünk. Azt hittem hogy valami kis bulicska lesz, kólával, chips-sel meg minden egyébbel. Jó nagyot csalódtam! Dübörgő zene, mértéktelen piamennyiség, részeg gimnazisták is kerültek elő, sőt néhány egyetemista is volt a buliban. Mi Patrikkal megpróbáltunk kimaradni belőle, és kerestünk egy kevésbé zsúfolt sarkot. Már egy jó ideje nyomorogtunk a kis helyen amikor meglátott valakit, és odament, természetesen velem együtt. Kiderült hogy az a valaki Ákos volt, de ugye én akkor ismertem meg. Jól elbeszélgettünk hárman, amikor egyszer csak Gréta jelent meg mellettünk, de nem tűnt túl józannak. Folyton vihogott, alig bírta kinyögni hogy mit akar. Nagy nehezen megértettük hogy Patrikkal akar táncolni, és nem hagyta magát lerázni. Én is elkezdtem vidáman unszolni, hogy menjen, a lány úgyis kicsit kába. Miután eltűntek a táncparketten tovább beszélgettem Ákossal.  Aztán egyszer csak megláttam. Patrik meg Gréta állt a többi táncoló ember között, és csókolóztak. És tudjátok, bennem összetört valami, éreztem és nagyon fájt! Kirohantam a házból, nem törődtem semmivel. Hallottam, hogy valaki szalad utánam a nevemet kiabálva, de nem álltam meg.  Végül mikor mégis megtorpantam, Ákos ért utol. Egyedül ő jött utánam  Patrik sehol nem volt! Nagy nehezen letudtam csillapítani a zokogásomat, Ákos pedig türelmesen megvárta, majd hazakísért, felült velem a buszra. Merthogy Tamás háza, akinél a buli volt, messze volt tőlünk, buszozni kellett. Miután hazaértünk megpróbált belém még egy kis lelket önteni, majd megadtuk egymásnak a telefonszámunkat, és elköszöntünk egymástól. Még az ágyban forgolódtam kisírt szemekkel, álmatlanul amikor jött egy SMS.- mondtam, majd elszedtem a telefonomat, és átnyújtottam Eszternek hogy olvassa el a megnyitott üzenetet.

- Mi az? Mi volt benne?- kérdezték a többiek a nyakukat nyújtogatva, majd Eszti felolvasta

-"Remélem jól vagy! Vagy leszel... Emlékszel még a rózsacsokorra amit még az év elején kaptál? Remélem ha eszedbe fog jutni, akkor onnan én fogok beugrani neked. Jóéjt! Ákos" Istenem de aranyoos!- nézett fel, én meg mosolyogva megvontam a vállamat.

- Szóval igen, kiderült hogy tőle van a rózsa. Másnap még vártam egy darabig, hátha Patrik felhív, vagy valami módon felkeress, de csalódnom kellett. Így amikor megláttam hogy Ákos elhív moziba, nyugodt szívvel mondtam igent. Bár Dorina nem igazán örült neki, én elmentem, nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Jól éreztem magam, sokat nevettem. Aztán egyszer megakart csókolni, de nem tudom miért, elkaptam a fejemet. Elszégyelltem magam, hisz én is akartam, de valami megállított. Talán túl friss volt még az előző napi, nem tudom megmondani nektek. Aztán vasárnap összevesztem Dorinával. Mindent elmondtam neki, a majdnem csókot is, ő meg beidegesedett, és olyan dolgokat vágott a fejemhez amiket nem érdemeltem meg szerintem. Hétfőn se rá, se Patrikra nem néztem, az órákat kivéve végig Ákosékkal voltam. A nap végén, épp vártam a suli előtt Ákost, amikor kiléptek az ajtón hárman, Dénessel együtt. Valamit beszéltek egymás között, de én nem nagyon figyeltem rájuk. Dénes elindult felém, majd elkezdett nekem arról beszélni hogy mi volt a bulin, mi történt meg hogy nekem ki KELL békülnöm Patrikkal, mert így meg úgy. Én bedühödtem, és elkezdtem veszekedni vele, hogy miért nem bírnak békén hagyni, most boldog vagyok, ha Patrik meg kiszeretett volna békíteni akkor felkeres, felhív vagy valami módon kapcsolatot létesít köztünk. De nem, nem tett semmit, én meg továbbléptem, és hogy jó lenne ha nem Dénest meg Dorkát uszítaná rám. Dühömben tök homályosan láttam, majd amikor Dénes meg akarta fogni a karomat, de én hamarabb elfordultam és átfutottam az úton. De mivel nem néztem szét, sikerült magam elüttetni egy autóval. Annyira emlékszem még hogy egy villanást látok, fékcsikorgás, majd az érzés ahogy a levegőbe repülök és a földet érésnél elvesztettem az eszméletemet. A következő kép pedig a kórházi szoba, anya ül mellettem.- fejeztem be, a lányok meg pislogás nélkül meredtek rám.

- Hű!- szólalt meg Lili.

- De... Akkor most... Te szereted Ákost?- kérdezte Eszter vontatottan.- Mert most nem azért, de én úgy vettem észre hogy Patrikkal sokkal jobban ismeritek egymást, Ákost pedig csak egy hete. Azt is úgy hogy abból a felét a kórházban töltötted. És oké, hogy ő ismer, de te mennyire ismered őt, kérdés az!- fürkészte az arcomat, én meg zavaromban lesütöttem a szememet.

Igaza volt. Nem tudtam hogy mit akarok Ákostól, vagy hogy szeretem-e egyáltalán.

- Mindegy... Nem tudom, de kérlek ne kezdjétek el hogy én Patrikot érdemlem meg! Ez így most jó nekem!- kértem meg őket, majd megnyugodtam a bólogatásukat látva- Köszönöm!- suttogtam, majd hirtelen összerezzentünk, mivel Fanni telefonja elkezdett csörögni. 

- Igen?- kapta fel a lány, mi meg próbáltunk nem hangosan nevetni azon hogy mennyire megijedtünk a mobiltól.

Szerelem a levegőben 52. fejezet

52. fejezet

/Patrik/

- Mindenkinek kellemes hétvégét!- pakolt össze ofő, és már indult ki, amikor eszébe jutott és visszafordult az ajtóból.- Ki tud valamit Lilláról?- nézett felénk hátra, de Dorka válaszolt.

-Szerda délelőtt beszélt vele először az anyukája, akkor kelt fel, és azt hiszem ma tették át egy többágyas terembe.

- Rendben, köszönöm!- bólintott a tanár majd kiment.

- Figyelj!- böktem meg Dorka hátát, mire kérdőn hátrafordult.- Meg lehet látogatni?- kérdeztem egy kicsit idegesen.

- Igen, már lehet, tegnap mondta az anyukája.

- Valamit mondjatok el nekem!- állt meg Gréta Dorina mellett gúnyosan.- Mit érdekel titeket az a kis liba?

- Már bocs, de tudod az a "kis liba" a legjobb barátnőm és most már a szembe szomszédom is!- háborodott fel rögtön Dorka, de mi sem hagytuk ezt szó nélkül, és nemsokára olyan hangzavar lett az egész terembe hogy csak egy összefüggő hangorkánt lehetett hallani.

A legjobb az egészben? Hogy mindenki Grétát szidta, kivéve persze Timit. De mi volt ő ahhoz a többi húsz emberhez képest, akik Lillát védték!

- Ó!- lépett be a terembe az ofő, mire mindenki elcsendesült és egy kicsit meglepetten néztünk az ajtóban ácsorgó zavart tanárra.- Nem gondoltam volna hogy itt lesztek még! Mindegy! Elfelejtettem mondani, hogy a jövőhéten egy új osztálytársat kaptok! Amerikából költöztek vissza, szülei magyarok, de ő nem nagyon tud a nyelvünkön, de nektek ez gondolom nem gond, hisz a legtöbben jó angolosok vagytok!- mosolygott ránk kedvesen, majd újra kiment a teremből.

- Akkor ma már be lehet menni hozzá?-kérdeztem visszatérve az eredeti témához, majd miután Dorka bólintott vállamra kaptam a táskámat.- Én bemegyek. Ti is jöttök?- néztem Dénesre meg a barátnőjére.

- Persze!- vágták rá, majd megbeszéltük, hogy Dorkának a nagyijának a háza előtt találkozunk és mindenki elindult.

- Sziasztok!- léptem be az  ajtónkon, majd választ sem várva felrohantam a szobámba.- Bius!- kiáltottam el magam, miközben folyamatosan gondolkoztam.

- mi az?- dugta be fekete fejét az ajtónyíláson és érdeklődve nézett rám.

- Bemegyek Lillához. Akarsz jönni?

- Mi..? Persze, én ne mennék? Mikor? Keresek valami bonbon! Várj meg mindjárt elkészülök!- suhant el az ajtómból.

- Na kész vagy már?- toporgott az ajtóban idegesen.

- Nyugi, jövök már!- csitítottam miközben felkaptam a dzsekimet.

- Juj, mit szólnál ahhoz ha elvinnénk anyáék kocsiját? - csillant fel a szeme, én meg elhúztam a számat.

- Pont most akarsz minibuszt vezetni?

- Aha!- bólogatott, majd visszarohant a házba.- Tessék!- jött ki kezében a csörgő kulccsal.- Na, gyerünk pattanj be!- vezényelt, és ő is beült.

- Hol forduljak le?- tekergette a fejét a kormány mögött, én meg a fejemet fogva röhögtem mellette.

- Az előző saroknál kellet volna!

- Ja, hát miért nem szóltál hamarabb! Most hogy menjek vissza?- kérdezte tőlem egy kicsit bosszúsan. Hát, egy kicsit be volt pörögve.

- Na ez az!- kiáltott fel diadalmasan miután rászóltam hogy álljon meg, mert megjöttünk.

- Igen, nagyon ügyes vagy!- veregettem meg röhögve a vállát, majd kiszálltunk a kocsiból.

- Na mi tartott ennyi ideig?- nevetett a képembe Dénes.

- Á! Bia miatt volt az egész.. Nem tudta merre kell jönni- mosolyogtam, majd felszisszentem mikor a nővérem belém csípett.- Ez fájt!- dörzsöltem meg a helyét miközben szemrehányóan néztem Biára.

- Bocs!- vont vállat, majd elkezdett Lilla anyukájával beszélgetni.

- Na ennyien lesztek csak? - néztek ketten körbe, mi meg hárman vadul bólogattunk.- Szuper! Akkor beszállááás!- kiáltotta el magát Bia, majd mindenkit beterelt a kocsiba.

Amikor megérkeztünk a kórházhoz, mindenki elcsendesült és érezni lehetett egy kis feszültséget is.

- Jó napot!- lépett Lilla anyukája az egyik alkalmazotthoz, aki a pult mögött ült.- Kocsis Lillához jöttünk!

- Kettes szoba!- mondta unottan, majd rólunk tudomást sem véve belemerült egy napilapba.

- Látom, jó a társaság!- morogta az orra alatt Dénes, mi pedig egyetértettünk vele.

- Kettes szoba, kettes szoba...- fürkészte az ajtókat Bia.- Ez az!- kiáltott fel, mire reflexből lepisszegtük.- Bocsi!- húzta el a száját, majd bekopogott és kinyitotta az ajtót.

Egy hatágyas terembe léptünk, három-három ágy volt a fal két oldalán. Átlagos kórházi ágyak voltak, fehér rácsos.

Lilla a jobboldalon , az ajtóhoz legközelebb esőben feküdt. Mellette egy szöszke, szemüveges lány volt, olyasmi korú mint mi. A másik három ágyban is feküdtek, de ők  fiatalabbak tűntek náluk.

- Sziasztok!- köszönt Lilla anyukája, majd odasietett a lányához.- Nézd kik jöttek!- mutatott felénk, mi meg félszegen ácsorogtunk továbbra is az ajtóban.

- Sziasztok!- intett közönyösen.- Anya, többiek, ő itt Eszter- mutatott a mellette fekvő lányra.- Ők Bogi, Fanni és Lili. Lányok, ő az anyukám, Zsuzsa,  a szőke srác Dénes, mellette Dorina, a barátnője, utána Patrik, majd Patrik nővére Bianka.- sorolta fel unottan, nekem meg összeszorult egy kicsit a szívem. Nem mondta hogy a barátja vagyok, vagy hogy Dorka a legjobb barátnője. Semmi ilyet, csak felsorolta a nevünket. Köszöntünk a másik négy lánynak majd Bius odaállt Lilla mellé.

- Hogy vagy?- kérdezte mosolyogva.- Hoztunk egy kis "gyógyulj meg" bonbont- nyomta a kezébe a doboz csokit.

- Ó, köszönöm, egész jól bár sajog a lábam, meg néha a fejem.- mosolygott vissza halványan nővéremre, majd az arca ismét felvette a közönyös kifejezést.- Na és!- fordult felénk.- Mi újság van az iskolában?

- Semmi különös!- sietett megválaszolni Dorka a kérdést. Jövőhéten lesz egy új osztálytársunk, Amerikából költöztek ide vissza, de nem igazán tud magyarul.

- Értem!- fordult vissza az anyja felé, és vidáman elkezdett valami történetet mesélni arról, hogy milyen viccesek a nővérkék itt.

- Na jó, nekünk menni kell!- állt fel egy óra múlva Zsuzsa néni, és elkezdett öltözni. Mi is követtük a példáját, és keserédesen gondoltam vissza erre az órára. Keserű volt, mert Lilla egy szót nem szólt hozzám, sőt, magasról tett ránk. Édes, mert láttam hogy jól van, és nincs olyan nagy probléma a beilleszkedésével. Szó se róla, Lillásan viselkedik, hisz az osztályba is rögtön mindenki befogadta a szívébe.

- Sziasztok!- lépett ki mindenki a terem ajtaján, majd bezártuk magunk mögött.

- Na, örülök hogy jól van!- virult Bius, de nem tűnt fel neki szerintem, hogy mi hárman mennyire csendben voltunk végig.

- Mindegy menjünk!- legyintettem lemondóan, és megfordultam.

- Jaj, várjatok ott hagytam a táskámat!- csapott a homlokára Zsuzsa, és visszaszaladt a terembe.

- Nocsak, nocsak!- találtam szembe magamat a gúnyosan néző Ákosra.- Mi járatban erre?

- Meglátogattam a barátnőmet?- kérdeztem vissza.

- A barátnődet? Jó vicc!- röhögött fel.- És mi jót mondott neked?- kérdezte, én meg csak hallgatni tudtam.- Semmit? Mily meglepő... Talán azért, mert miattad történt minden?

- Mi bajod van?- kérdezte megütközve Dorina, és a többiek is megdöbbenve néztek az előttem álló fiúra.

- Nekem?- kérdezett vissza, de nem válaszolta meg.

- Ákos?!- állt meg mellette egy negyven körüli nő.

- Anya ők itt az évfolyamtársaim- mutatott végig rajtunk.- Csak.. elbeszélgettünk. Na viszlát!- intett nekünk, és kikerülve minket kinyitotta a szobaajtót.

- Jaj!- sikkantott fel egy kicsit Zsuzsa, mivel pont akkor akarta kinyitni az ajtót.

- Elnézést!- álltak félre Ákosék és kiengedték Lilla anyját, majd besétáltak.

- Mi a baj?- nézett végig rajtunk miután megállt mellettünk.

- Á!- legyintettünk mind a négyen, majd elindultunk.

- Ez most komoly?- meredt rám a kocsiban Bia miután hazaértünk.

- Mi?- néztem vissza fáradtan.

- Hogy... hogy miattad volt mindez. Meg hogy.. annak a srácnak van köze hozzá.

- Hát.. tudod...- túrtam a hajamba zavartan, majd egy sóhajjal elkezdtem mesélni.

- Hallod.. Ezzel nem sok mindent tudsz kezdeni.- csóválta a fejét lemondóan.- Csak annyit tudok én mondani, hogy hagyni kell észhez térni. Te pedig!- mutatott rám.- Ne nagyon zaklasd.

- Mi!?- meredtem rá, mire csak széttárta a  karjait amolyan "bocs" stílusban

- Na gyere, menjünk be!- szállt ki a kocsiból, én meg szomorúan követtem.