Szerelem a levegőben 2. fejezet

 2.fejezet.

/Lilla/

-         Nyugi kicsim minden jó lesz, nem fog történni semmi sem- nyugtatgatott anya mikor kiszálltunk az új sulim előtt. Felnéztem az épületre, s egy kicsit megborzongtam, nem is tudom, hogy miért. Vettem egy nagy levegőt, s kiszálltam a kocsiból, majd elindultam Anya után. Ő rám mosolygott, majd biztatásképpen megszorította a kezemet, aztán beléptünk az iskolába. Míg az igazgatói irodát kerestük, hogy bejelentkezhessek, s mindent megtudjunk, amit kell, én elgondolkoztam a tavalyi évemen. 

Londonban laktunk egy évet, mert Apu odaköltözött a munkája miatt, s vitt minket is. Nagyon szerettem ott élni, oda járni suliba. Teljesen más az oktatási rendszer, bár mondjuk, ezért kell évet ismételnem. Kedveltem a pörgést, a Tower Bridge-t amire ráláttam az ablakomból. 

De ennek vége szakadt, amikor Apum, aki rendőrként dolgozott, meghalt egy balesetben. 

Anyával akkor rögtön összepakoltunk, fogtuk a húgomat, s visszaköltöztünk. Ám itt se volt jobb,  mivel a házunkat eladtuk, csak a nagyiékhoz tudtunk költözni, de ott már zsúfoltan voltunk. 

Így anya fogta a bankba tett pénzünket, s vett egy házat Budán. Szép meg minden, de nem igazi apu nélkül. 

Engem annyira megrázott az esemény hogy két hónapig pszichológushoz kellett járnom. Az ő javaslatára vett nekem anya egy gitárt, s beíratott egy tanfolyamra ahol meg tanultam játszani rajta. 

Hamarosan a zenébe öltem bele a fájdalmamat. 

Aztán rátaláltam a versírásra, ami kitöltötte bennem az űrt. Mindent le tudtam írni rímekbe szedve. 

Azóta már nincsenek depis napjaim. Ha azt érzem, hogy szomorú vagyok, akkor vagy a húgommal, Laurával, játszom, vagy előveszem a gitárt és játszom valamit.

-         Lilla merre jársz? Gyere vissza a földre!- suttogta Anya felém derülve. Amíg én gondolkoztam megérkeztünk az igazgatóihoz.

Bent, a bőrfotelben ült Borta Gergely igazgató úr. Nagyon kedvesen viselkedett velünk, elmondott mindent, amit tudnom kell, ismertette a házirendet, majd ide adta az órarendemet s megmondta, hogy melyik teremhez kell mennem.

Aztán bemutatott az osztályfőnökömnek. Károlyi Gézának hívják, egy viszonylag fiatal, a harmincas éveinek az elején járó férfi lehetett.

- Szervusz, én vagyok az osztályfőnököd, remélem, jól fogod magad érezni itt nálunk, s megszereted az új osztálytársaidat. De gyere, velem megmutatom az osztálytermet. - nézett rám mosolyogva, mire én csak bólintottam egyet, majd elköszöntem Anyutól, s utána indultam.

Felmentünk a második emeletre, majd végig a folyosón végül megállt a 7. számú ajtó előtt, ahonnan borzalmas hangoskodás hallatszott ki.

"Tipikus 8. osztály"- gondoltam magamba miközben az ofő benyitott majd intett a kezével, hogy maradjak ott.

- Gyerekek, csendet kérek! Az óra már megy- szólalt meg - Gyorsan mindenki üljön le a helyére, sok megbeszélni valónk van!- sürgette őket. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam, ahogy ott álltam a kihalt folyosón, s a többi osztályból kihallatszó csendes beszélgetést hallgattam. "Naná hogy a "rumlis" osztályba kerülök" gondoltam magamba, egy kis fintorral az arcomon.

- Na, akkor az első dolog az, hogy jön egy új osztálytársatok, fogadjátok szeretettel őt- mondta, amikor úgy tűnt, hogy mindenki elhelyezkedett,  nekem meg  megremegett a térdem az izgatott susogás hallatán, amit a csukott ajtón át is érzékeltem. Hát nem egy kicsit izgultam, hogy milyenek lesznek.

- A neve Kocsis Lilla, 15 éves, mert egy évet kint laktak Angliában - sorolta. "Ha mázlim van, nem kell bemutatkoznom, mindent elmond rólam." merengtem magamba.

Aztán hallottam, ahogy az ajtó felé közeledik, majd kinyitja azt s kinéz rám.

- Gyere be! Gyerekek, bemutatom Lillát. Kérlek, mutatkozz be. - mondta. Na, puff neki csak nem úszom meg.

- Sziasztok, Lilla vagyok-kezdtem zavartan. Azért voltam az, mert egy iszonyat helyes srác, aki az utolsó sorban ült, engem nézett, de folyamatosan. - De gondolom, ezt ti is tudjátok. - mondtam összezavarodva. "Úristen miket beszélek én itt?? Még a legelején leégetem magamat az osztály előtt és azt fogják hinni, hogy totál lúzer vagyok. Csak az a srác ne nézne már!"

Vettem egy nagy levegőt s folytattam.

- Szeretek gitározni, verseket írni...- itt volt az a pont, hogy elvörösödtem. "Ezt meg minek mondtam??" gondoltam magamban dühösen. De nem volt semmi csak páran néztek unottan a többiek meg elfoglalták magukat. - van egy húgom Laura, aki kétéves, anyukámmal együtt élünk, most költöztünk az új házunkba, mert a régit eladtuk, amikor Londonba költöztünk. - hadartam, hogy egy szuszra ki tudjam mondani. Az Angol főváros hallatán a lányok szeme megcsillant.

- Miért csak egy évet voltatok kint?- kiabálta be egy fekete hajú lány a 3. sor középső padjából.

- Timi, jelentkezz, ha kérdezni akarsz, ne szakítsd félbe Lillát!- szólt rá ofő (ezek szerint) Timire, mire ő csak megvonogatta a vállát és kérdőn nézett rám.

- Hát elég nehéz mesélnem róla- kezdtem, majd vettem egy nagy levegőt. Ezt eddig senkinek nem mondtam el, csak az agyturkászomnak, meg anyával beszéltük meg.

- Azért mentünk ki, mert Apukám állást kapott az ottani rendőrségnél. Épp gyakorlatoztak egy csapat újonccal. A lövést gyakorolták, és neki kellet volna megmutatnia, hogy kell használni a fegyvert. Meghúzta a ravaszt, és elsült a fegyver. Csak nem előre, hanem hátra fele, és hát... Apum meghalt- halt el a hangom, ahogy elképzeltem újra magam előtt ezt a képet. Könnyek lepték el a szememet, de visszatartottam őket, s úgy gondoltam, hogy most már kibírom.

Az osztály döbbent csendben hallgattak s még ofőnek is elhomályosult a szeme.

- Lilla... Nem kell, ha nem akarod!- mondta halkan, úgy hogy csak én halljam meg. De akartam. Ha egyszer elmondom, az utána következő elmesélések során könnyebb lesz.

- Elvitték egy kórházba, de ott már nem tudtak segíteni rajta. A testét hazaküldték, mi meg jöttünk utána, hogy lerendezzük a temetést, és… hát kb. ennyi- mondtam lehajtott fejjel, hogy el tudjam takarni a könnyeimet, ha  nem lennék elég erős. De sikerült s végül felnéztem.

- Annyira sajnálom!- suttogta könnyes szemmel egy szöszke, barna szemű lány az első sorból, miközben a falnak támaszkodott. Óvatosan rá mosolyogtam, majd visszanéztem Károlyira, hogy most már ő is mondjon valamit.

- Nagyon köszönjük az.. öhm... érdekes bemutatkozást, s hogy megosztottad velünk a történetet az apukádról. Akkor most keresünk neked egy helyet- mondta.

Szétnéztem a terembe üres székeket keresve. Volt egy az utolsó sorban egy fiú mellett. Gondoltam, csak nem fog beültetni a "fiúsorba". A helyes fiú előtti szék is üres volt még, ott csak egy összefogott hajú lány ült, meg a sor másik végén, egy szeplős, nyurga fiú mellett.

Nem is tudtam melyiket akarjam elsőre. A lány aranyosnak, meg szimpatikusnak tűnt, de nem akartam az elé a srác elé ülni, aki annyira megbámult.

Viszont a vékony, fura fiú mellé se nagyon akartam. Aztán megszólalt az ofő.

-  Ott Dorina mellet jó helyed lesz, a Patrik előtti hely az - nézett rám mosolyogva, én meg lefagytam

Na, ne. Legalább a nevét megtudtam. Akkor lesz annyi szerencséje, hogy a hátamat nézheti végig a

tanév alatt.

Jó kislányhoz méltó módon, odaballagtam a számomra kijelölt padhoz, majd rámosolyogtam Dorinára, közben erősen figyeltem arra, hogy véletlenül se nézzek Patrikra.

Az óra hátralévő idejében előre próbáltam figyelni, nem pedig a mögöttem zajló vad suttogásra.

A csengőre mindenki felpattant s elindult kifelé. Én csendben pakolásztam, amikor Dóri (ő mondta, hogy hívjam így) megállt előttem.

-         Gyere, megmutatom az udvart!- mosolygott rám, én meg örömmel beleegyeztem, majd kiindultunk a teremből