Szerelem a levegőben 52. fejezet

52. fejezet

/Patrik/

- Mindenkinek kellemes hétvégét!- pakolt össze ofő, és már indult ki, amikor eszébe jutott és visszafordult az ajtóból.- Ki tud valamit Lilláról?- nézett felénk hátra, de Dorka válaszolt.

-Szerda délelőtt beszélt vele először az anyukája, akkor kelt fel, és azt hiszem ma tették át egy többágyas terembe.

- Rendben, köszönöm!- bólintott a tanár majd kiment.

- Figyelj!- böktem meg Dorka hátát, mire kérdőn hátrafordult.- Meg lehet látogatni?- kérdeztem egy kicsit idegesen.

- Igen, már lehet, tegnap mondta az anyukája.

- Valamit mondjatok el nekem!- állt meg Gréta Dorina mellett gúnyosan.- Mit érdekel titeket az a kis liba?

- Már bocs, de tudod az a "kis liba" a legjobb barátnőm és most már a szembe szomszédom is!- háborodott fel rögtön Dorka, de mi sem hagytuk ezt szó nélkül, és nemsokára olyan hangzavar lett az egész terembe hogy csak egy összefüggő hangorkánt lehetett hallani.

A legjobb az egészben? Hogy mindenki Grétát szidta, kivéve persze Timit. De mi volt ő ahhoz a többi húsz emberhez képest, akik Lillát védték!

- Ó!- lépett be a terembe az ofő, mire mindenki elcsendesült és egy kicsit meglepetten néztünk az ajtóban ácsorgó zavart tanárra.- Nem gondoltam volna hogy itt lesztek még! Mindegy! Elfelejtettem mondani, hogy a jövőhéten egy új osztálytársat kaptok! Amerikából költöztek vissza, szülei magyarok, de ő nem nagyon tud a nyelvünkön, de nektek ez gondolom nem gond, hisz a legtöbben jó angolosok vagytok!- mosolygott ránk kedvesen, majd újra kiment a teremből.

- Akkor ma már be lehet menni hozzá?-kérdeztem visszatérve az eredeti témához, majd miután Dorka bólintott vállamra kaptam a táskámat.- Én bemegyek. Ti is jöttök?- néztem Dénesre meg a barátnőjére.

- Persze!- vágták rá, majd megbeszéltük, hogy Dorkának a nagyijának a háza előtt találkozunk és mindenki elindult.

- Sziasztok!- léptem be az  ajtónkon, majd választ sem várva felrohantam a szobámba.- Bius!- kiáltottam el magam, miközben folyamatosan gondolkoztam.

- mi az?- dugta be fekete fejét az ajtónyíláson és érdeklődve nézett rám.

- Bemegyek Lillához. Akarsz jönni?

- Mi..? Persze, én ne mennék? Mikor? Keresek valami bonbon! Várj meg mindjárt elkészülök!- suhant el az ajtómból.

- Na kész vagy már?- toporgott az ajtóban idegesen.

- Nyugi, jövök már!- csitítottam miközben felkaptam a dzsekimet.

- Juj, mit szólnál ahhoz ha elvinnénk anyáék kocsiját? - csillant fel a szeme, én meg elhúztam a számat.

- Pont most akarsz minibuszt vezetni?

- Aha!- bólogatott, majd visszarohant a házba.- Tessék!- jött ki kezében a csörgő kulccsal.- Na, gyerünk pattanj be!- vezényelt, és ő is beült.

- Hol forduljak le?- tekergette a fejét a kormány mögött, én meg a fejemet fogva röhögtem mellette.

- Az előző saroknál kellet volna!

- Ja, hát miért nem szóltál hamarabb! Most hogy menjek vissza?- kérdezte tőlem egy kicsit bosszúsan. Hát, egy kicsit be volt pörögve.

- Na ez az!- kiáltott fel diadalmasan miután rászóltam hogy álljon meg, mert megjöttünk.

- Igen, nagyon ügyes vagy!- veregettem meg röhögve a vállát, majd kiszálltunk a kocsiból.

- Na mi tartott ennyi ideig?- nevetett a képembe Dénes.

- Á! Bia miatt volt az egész.. Nem tudta merre kell jönni- mosolyogtam, majd felszisszentem mikor a nővérem belém csípett.- Ez fájt!- dörzsöltem meg a helyét miközben szemrehányóan néztem Biára.

- Bocs!- vont vállat, majd elkezdett Lilla anyukájával beszélgetni.

- Na ennyien lesztek csak? - néztek ketten körbe, mi meg hárman vadul bólogattunk.- Szuper! Akkor beszállááás!- kiáltotta el magát Bia, majd mindenkit beterelt a kocsiba.

Amikor megérkeztünk a kórházhoz, mindenki elcsendesült és érezni lehetett egy kis feszültséget is.

- Jó napot!- lépett Lilla anyukája az egyik alkalmazotthoz, aki a pult mögött ült.- Kocsis Lillához jöttünk!

- Kettes szoba!- mondta unottan, majd rólunk tudomást sem véve belemerült egy napilapba.

- Látom, jó a társaság!- morogta az orra alatt Dénes, mi pedig egyetértettünk vele.

- Kettes szoba, kettes szoba...- fürkészte az ajtókat Bia.- Ez az!- kiáltott fel, mire reflexből lepisszegtük.- Bocsi!- húzta el a száját, majd bekopogott és kinyitotta az ajtót.

Egy hatágyas terembe léptünk, három-három ágy volt a fal két oldalán. Átlagos kórházi ágyak voltak, fehér rácsos.

Lilla a jobboldalon , az ajtóhoz legközelebb esőben feküdt. Mellette egy szöszke, szemüveges lány volt, olyasmi korú mint mi. A másik három ágyban is feküdtek, de ők  fiatalabbak tűntek náluk.

- Sziasztok!- köszönt Lilla anyukája, majd odasietett a lányához.- Nézd kik jöttek!- mutatott felénk, mi meg félszegen ácsorogtunk továbbra is az ajtóban.

- Sziasztok!- intett közönyösen.- Anya, többiek, ő itt Eszter- mutatott a mellette fekvő lányra.- Ők Bogi, Fanni és Lili. Lányok, ő az anyukám, Zsuzsa,  a szőke srác Dénes, mellette Dorina, a barátnője, utána Patrik, majd Patrik nővére Bianka.- sorolta fel unottan, nekem meg összeszorult egy kicsit a szívem. Nem mondta hogy a barátja vagyok, vagy hogy Dorka a legjobb barátnője. Semmi ilyet, csak felsorolta a nevünket. Köszöntünk a másik négy lánynak majd Bius odaállt Lilla mellé.

- Hogy vagy?- kérdezte mosolyogva.- Hoztunk egy kis "gyógyulj meg" bonbont- nyomta a kezébe a doboz csokit.

- Ó, köszönöm, egész jól bár sajog a lábam, meg néha a fejem.- mosolygott vissza halványan nővéremre, majd az arca ismét felvette a közönyös kifejezést.- Na és!- fordult felénk.- Mi újság van az iskolában?

- Semmi különös!- sietett megválaszolni Dorka a kérdést. Jövőhéten lesz egy új osztálytársunk, Amerikából költöztek ide vissza, de nem igazán tud magyarul.

- Értem!- fordult vissza az anyja felé, és vidáman elkezdett valami történetet mesélni arról, hogy milyen viccesek a nővérkék itt.

- Na jó, nekünk menni kell!- állt fel egy óra múlva Zsuzsa néni, és elkezdett öltözni. Mi is követtük a példáját, és keserédesen gondoltam vissza erre az órára. Keserű volt, mert Lilla egy szót nem szólt hozzám, sőt, magasról tett ránk. Édes, mert láttam hogy jól van, és nincs olyan nagy probléma a beilleszkedésével. Szó se róla, Lillásan viselkedik, hisz az osztályba is rögtön mindenki befogadta a szívébe.

- Sziasztok!- lépett ki mindenki a terem ajtaján, majd bezártuk magunk mögött.

- Na, örülök hogy jól van!- virult Bius, de nem tűnt fel neki szerintem, hogy mi hárman mennyire csendben voltunk végig.

- Mindegy menjünk!- legyintettem lemondóan, és megfordultam.

- Jaj, várjatok ott hagytam a táskámat!- csapott a homlokára Zsuzsa, és visszaszaladt a terembe.

- Nocsak, nocsak!- találtam szembe magamat a gúnyosan néző Ákosra.- Mi járatban erre?

- Meglátogattam a barátnőmet?- kérdeztem vissza.

- A barátnődet? Jó vicc!- röhögött fel.- És mi jót mondott neked?- kérdezte, én meg csak hallgatni tudtam.- Semmit? Mily meglepő... Talán azért, mert miattad történt minden?

- Mi bajod van?- kérdezte megütközve Dorina, és a többiek is megdöbbenve néztek az előttem álló fiúra.

- Nekem?- kérdezett vissza, de nem válaszolta meg.

- Ákos?!- állt meg mellette egy negyven körüli nő.

- Anya ők itt az évfolyamtársaim- mutatott végig rajtunk.- Csak.. elbeszélgettünk. Na viszlát!- intett nekünk, és kikerülve minket kinyitotta a szobaajtót.

- Jaj!- sikkantott fel egy kicsit Zsuzsa, mivel pont akkor akarta kinyitni az ajtót.

- Elnézést!- álltak félre Ákosék és kiengedték Lilla anyját, majd besétáltak.

- Mi a baj?- nézett végig rajtunk miután megállt mellettünk.

- Á!- legyintettünk mind a négyen, majd elindultunk.

- Ez most komoly?- meredt rám a kocsiban Bia miután hazaértünk.

- Mi?- néztem vissza fáradtan.

- Hogy... hogy miattad volt mindez. Meg hogy.. annak a srácnak van köze hozzá.

- Hát.. tudod...- túrtam a hajamba zavartan, majd egy sóhajjal elkezdtem mesélni.

- Hallod.. Ezzel nem sok mindent tudsz kezdeni.- csóválta a fejét lemondóan.- Csak annyit tudok én mondani, hogy hagyni kell észhez térni. Te pedig!- mutatott rám.- Ne nagyon zaklasd.

- Mi!?- meredtem rá, mire csak széttárta a  karjait amolyan "bocs" stílusban

- Na gyere, menjünk be!- szállt ki a kocsiból, én meg szomorúan követtem.