Szerelem a levegőben 50. fejezet

 50. fejii :3 És hol van még a vége :D remélem tetszeni fog :D

Jó olvasást ^^

50. fejezet

/Patrik/

- Tudod kivel ment el Lilla?- nézett fel rám Dénes a laptopból, mire odakaptam a fejemet és abbahagytam a gitározást.

- Nem...- válaszoltam tömören, de nem is értettem minek kérdi, mivel amint hazajöttem dobtam egy SMS-t azért, hogy jöjjön át, majd mindent elmondtam neki.

- Nem fogsz örülni...- húzta tovább az időt.

- Nem érdekel, mond már el!- csattantam fel idegesen, majd inkább melléültem hogy én is lássam.

- Ákos...- mondta ki csendesen, én meg csüggedten hátradőltem.

- Tudod mi a gáz?- kérdezte csukott szemmel.- Hogy én mutattam be őket egymásnak...

- Na ne már!- röhögött fel kínosan, de én csak biccentettem egyet, mire elcsendesült. -Akkor most...?

- Hát.. Nem tudom.. Úgy látszik Lilla lépett... Nekem is kéne. Tudod mit?- néztem rá, mire felém fordult.- Összejövök Grétával!- mosolyodtam el diadalmasan, mire Dénes szemberöhögött.

- Ennyire azért ne alacsonyodj le, haver!- veregette meg a vállamat, én meg elkomorodva egyetértettem vele.- Ha meg szeretnéd, akkor beszélek vele!

- Tényleg?!- meredtem rá.

- Ja! De azért az ölelgetést hagyjuk!- meredt rám, mivel felpattantam és, hát, konkrétan a fejembe látott.

- Jó tényleg igazad van. De köszönöm!- túrtam a hajamba röhögve, és egy kissé megnyugodva ültem vissza a helyemre.

Hétfőn egész nap ezzel fárasztottam Dénest, hogy mikor fog beszélni vele.

Ugyanis teljesen ki voltam akadva, mert Lilla rám se nézett, szünetekben is folyton Ákosékkal lógott. Dorinához is alig ment oda, ha jól láttam akkor csak az órák alatt váltottak egy- két szavat. Gréta bezzeg szinte egész nap a nyakamon csüngött, alig bírtam elmenekülni előle, így hát érthető volt, hogy szinte vibráltam a feszültségtől.

- Na menj már! Hallod? Addig míg Ákos ki nem jön!- böktem meg Dénest mikor kiléptünk a nap végén a suliajtón, és az útszélen megpillantottuk Lillát.

- Jó, nyugi! Megyek, nem kell fellökni ezért!- morogta bosszúsan az orra alatt, és elindult felé. Én visszamaradtam, majd megálltam az ajtótól nem messze. Dénes épp odaért Lillához, amikor éreztem hogy valaki mellém lép.

- Ha nem jön össze neki, akkor beszélsz te is vele?- néztem a táskájában turkáló Dorkára.

- Ja.. Hogy te nem tudod?- nézett fel rám fintorogva, mire kérdőn meredtem rá.- Tegnap összevesztem vele.

- Ó!- húztam el a számat.- Sajnálom.

- Nem kell... Egy idő után rájön hogy hülyeséget csinál!- kapta a vállára a táskáját, majd mindketten Dénesék felé néztünk.

- Nem, nem érdekel! Nem érdekel mit mondasz! Dorinával is éppen ezért vesztünk össze! Láttam amit láttam, nem tudsz meggyőzni az ellenkezőjéről!- hallottuk meg Lilla dühös kiabálását, majd megfordult, hogy elinduljon.- De tudod mit? Én most boldog vagyok!- nézett hátra szikrázó szemekkel, és mintha ezt nekem mondta volna. Ugyanis rám szegezte a tekintetét.

- Lilla, várj!- kiáltott utána Dénes, de hiába, a lány elkezdett rohanni, át az úton, majd mindenki, aki a suli előtt volt, döbbenten állt meg, és utána nézett. Aztán Dorina felsikoltott, páran elkezdtünk az út felé szaladni, miközben őrült módjára kiabáltunk neki hogy álljon meg.

Csak annyit értünk el, hogy Lilla oldalra nézett, és épp csak felfoghatta mi történik vele, amikor a kocsi nekiment. Repült egy jó fél métert hátra, és egy borzalmas csattanással ért földet.

- Úristen!- hallottam meg mellettem egy lány hangját, majd egyre többen kezdték el kiabálni hogy hívjanak mentőt, én meg odarohantam hozzá.

- Hozzá ne érj!- szólt rám a halálra vált sofőr, mikor letérdeltem az eszméletlennek tűnő Lilla mellé.- Ki tudja mi történt vele! Úristen ! Kérlek, ne legyen baja!- túrt a hajába remegő kezekkel a férfi, én meg kétségbeesetten néztem körbe.

Mire kijött a mentő már a tanárok is kint voltak az épületből és a sokkot kapott diákokat próbálták nyugtatni.

- Valaki szólt már az anyjának?- kérdezte az igazgató, mire a sápadt Dorina könnyes szemmel bólintott- Rendben!

- Ki jön be vele?- nézett szét a mentős, miután Lillát felpakolták a hordágyra.

- Én!- szólt az ofő, és beült a mentőbe a mozdulatlan lány mellé.

Sápadtan néztük ahogy a kocsi villogva elmegy a suli elől, majd mindenki egyszerre kezdett el beszélni.

- Ezt nem hiszem el!- suttogta maga elé Dénes.- Ez miattam volt! Megöltem Lillát!- nézett fel kétségbeesetten, mire csak némán megráztam a fejemet, Dorka pedig megszorította a karját.

- Nem... Ha ez valakinek a hibája volt, akkor az az enyém! Én kértelek meg mondhatni, hogy beszélj vele. - mondtam, mintegy vigasztalásképpen, majd mind a hárman elkezdtünk hazafelé sietni.