Szerelem a levegőben 51. fejezet

Sziasztok! :D 

Bocsi a kicsi csúszásért, de pénteken egyszerűen nem volt erőm/kedvem írni, de kárpótlásért ott van a szerdai 50. feji :D 

Jó olvasást, puszii! Xxx

51. fejezet

/Lilla/

Dénes. Düh. Rohanás. Kiabálás. Egy piros villanás. Fékcsikorgás. Súlytalanság. Fájdalom. Mindent elnyelő sötétség.

Vakító fehérség tűnt a szemem elé, és hunyorogva pislogtam párat.

Amint végre újra láttam körbenéztem, már amennyire tudtam. Kissé kábultan meredtem a mellettem idegesítően csipogó gépre, mire felfogtam hogy kórházba vagyok. Jobbra fordítottam a fejemet, és megláttam anyát, aki az ágy mellet ült.

- Anya!- szólaltam meg rekedten, mire összerezzent és felemelte a fejét, mivel eddig a lepedőt nézte a kezem mellet amit görcsösen szorított.

- Kicsim!- suttogta, majd ellepték a könnyek a szemét, és sírni kezdett.- Soha többet ne csinálj ilyet! Érted? Soha! Nem bírnám ki azt, ha téged is elveszítenélek!- zokogott tovább, miközben a kezemet szorongatta továbbra is.

- Anyu, nyugi! Hallod? Nem történt semmi, jól vagyok!- kezdtem el nyugtatni, mire keserűen elnevette magát.

- Csak most ne mondj ilyet!

- Mi? Miért? - értetlenkedtem.- Csak a fejem fáj, nem is értem miért vagyok itt...

- A fejed tudod miért fáj? Mert megrepedt mikor a földre estél, és agyrázkódást szenvedtél. Ezért van bekötözve a fejed. Egyébként meg eltört a lábad, megrepedt egy-két bordád.

- Ó...- lepődtem meg, és megpróbáltam lehúzni a lábamról a takarót hogy megnézhessem.- Várj..! Melyik lábam?

- A jobb- válaszolta, majd felemelte a paplant, mivel pont azt a kezemet fogta.

- Hmm... érdekes... Várj.. ez fekvőgipsz?- kezdtem el gondolkodni, majd mikor biccentett lesápadtam.- Akkor kapok injekciót a hasamba?

- Igen... De muszáj tudod!- mondta, én meg összeszorított szájjal bólintottam. A véralvadásgátló szurit nem fogom megúszni.

- És mióta vagyok bent?

- Két napja- válaszolta, nekem meg lekerekedtek a szemeim.- Altattak, hogy ne érezd annyira a fájdalmat. De várj egy percet, megyek szólok a doktornak hogy felkeltél!- állt fel a székről és elindult kifele, én meg jobban körbenéztem

 Egyágyas szobában voltam, a falak fehérek, és steril szag.  Nehezen tudtam mozgatni a fejemet, és már kezdett sajogni is, de megnéztem a másik oldalon lévő tárgyakat is.

- Au!- szaladt ki a számon, amikor megláttam a kezembe fúródó tűt, ami az infúzióhoz vezetett.

Nézelődésemből anya és az orvos visszajövetele zökkentett ki.

- Kicsim, ő itt Balogh doktor úr!- állt meg az ágyam mellet.

- Örülök hogy végre felébredtél!- mosolygott rám kedvesen.- Van valami panaszod? Fejfájás, hányinger?

- Hát... Egy picit fáj a fejem.- motyogtam meglepetten, mire megértően bólintott.

- Rendben akkor szólok egy nővérnek hogy hozzon fájdalomcsillapítót. Még egy két napig ebben a szobában leszel, de utána átkerülsz majd a többágyas terembe. Rendben?- kérdezte továbbra is mosolyogva, mire csak biccentettem, és rögtön felszisszentem a belehasító fájdalomtól- Igen, ezekre a hirtelen mozdulatokra figyelj!- mondta, majd kilépett az ajtón.

- Lilla... Nem tudom hogy akarom-e tudni... De miért szaladtál a kocsi felé?- kérdezte anya egy jó ötpercnyi csend után.

- Mert...- kezdtem volna el, csak megakadtam.- Várj nem emlékszem!- mondtam kétségbeesve, majd jobban kezdtem gondolkozni, amikor halványan beugrott valami.- Talán... Dénessel veszekedtem. Igen, így volt! Azon hogy... hogy miért vagyok ilyen Patrikkal. Meg hogy én mit akarok Ákostól...- soroltam összeráncolt homlokkal ahogy minden szépen lassan az eszembe jutott.

- Hát... Nem tudom hogy mi van veletek- csóválta szomorúan a fejét a monológom végén.- De ígérd meg hogy soha, SOHA többet nem csinálsz ilyet!

- Ígérem!- mondtam őszintén, mire elmosolyodott és megölelt.

- Ó, elnézést!- nyitott be a nővérke egy injekciós tűvel, amit ferde szemekkel méregettem.

- Ugye nem belém akarja döfni azt?- kérdeztem kétkedő hangon, mire a lány csak elnevette magát.

- Lilla!- szidott le anya, de nem igazán érdekelt.

- Nem, nyugodj meg, az infúzióba fecskendezem. Van benne egy kicsi altató is- magyarázta, miközben elkezdte adagolni a cuccot.

- Mi...? Ne! Én nem akarok megint elaludni!- kezdtem ellenkezni, de már késő volt, és anya megint rám szólt, hogy ne ellenkezzek.- De ne már! Mos keltem fel!- értetlenkedtem tovább, miközben a nővér kiment a szobából.

- Nézd, a doktor mondta, és csak a saját érdekedben!- mondta anya, és furcsa módon elkezdtek halványodni a körvonalai.

- Ne máár!- nyafogtam tovább egyre nehezebben forgó nyelvvel.- Már hat is! Nem látlak!- pislogtam egyre sűrűbben, de már alig bírtam újra kinyitni.- Itt maradsz?- kérdeztem kicsit kétségbe esve és gyerekesen.

- Persze!- mondta megfogva a kezemet és szorított rajta egyet, engem meg újra elnyelt a sötétség.