2013. július 17., szerda

Szerelem a levegőben 24. fejezet

24. fejezet


/Patrik/

Csak néztem a becsapódott ajtót, s a feltartott kezemet ökölbe szorítottam, majd lehorgasztottam a fejemet, s megláttam Lilla itt hagyott matek cuccát. Felemeltem a könyvét és leraktam az asztalra, miközben megnéztem hogy lesz-e holnap matekunk. Mikor észrevettem hogy péntekre is be van írva egy óra, megkerestem a telefonomat, hogy felhívjam Lillát.
Legalább ötször hívtam, de az elején mindig kinyomta, aztán már be se volt kapcsolva a telefonja. Sóhajtva végig dőltem az ágyamon, és a plafont nézve gondolkoztam hogy vajon mit ronthattam el. Mivel úgy tűnt, hogy ő is meg akar csókolni, nem tudtam semmire se kilyukadni a hirtelen hangulat változásán. Aztán eszembe jutott valami, s leültem az asztalom elé és írtam neki egy levelet, azt belecsúsztattam a könyvében, majd kilógtam a házból. Tizenegy környékén járt már az idő, szóval figyelnem kellet, hogy a szüleim ne ébredjenek fel.
Pár perc múlva már élénken sétáltam a kivilágított utcákon Lilláék háza elé. A tervem csak annyi volt hogy berakom a könyvet a postaládába, és otthagyom.
Ám amint közelebb értem a házukhoz, egy kocsi hajtott fel a garázsukhoz és kiszállt belőle Lilla az anyukájával. Engem nem vettek észre, de én láttam hogy mind a kettőjüknek ki van sírva a szeme, s egymást átkarolva mentek be a házba.
Lenéztem a kezembe tartott könyvre, s úgy döntöttem hogy nem lenne illendő most zavarni őket, így hát visszafordultam és hazamentem.
Nem tudtam elaludni, alig vártam már hogy hajnalodjon. Ültem az ablakom előtt és a telefonommal szórakozgattam. Hétkor fogtam magam és megint megpróbáltam felhívni Lillát, sikertelenül. Még mindig ki volt kapcsolva. Felnéztem a Facebookra hogy ott hátha fenn van, de csak Dorinát láttam fenn.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szia! Bocs ha zavarok csak azt szeretném megkérdezni, hogy tudod-e mi van Lillával?
*üzenet elküldve*
*Dorina ír*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szióó, nem zavarsz, nem nem tudok semmit róla fel akartam hívni tegnap de ki van kapcsolva a mobilja :o De ugye nem történt vele semmi baj?? Ugye???
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fogalmam sincs, tőlem egy "bocs mennem kell" mondattal elrohant és azóta nem tudom elérni. Kérdezd már meg tőle kérlek a suliban hogy mi volt a baj.
*üzenet elküldve*
*Dorina ír*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Oké :) Akkor te még ma nem jössz ugye?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Köszi, ja ma még pénteken "hawaii" van ;D Na de én léptem csá!
*üzenet elküldve*
*Dorina ír*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szia! :)

Kikapcsoltam a laptopomat, majd ledobtam magam az ágyamra, és az ölembe vettem a gitáromat. Sokáig gondolkoztam hogy mit játsszak, majd mivel nem jutott eszembe semmi, rajzolni kezdtem.
Már a harmadik rajznál jártam amikor megszólalt a csengőhangom. Mindent eldobtam a kezemből és az ágyamra vetettem magam, mert hogy ott volt a telóm.
- Igen? - vettem fel kifulladva, és azon gondolkoztam hogy vajon ki lehet az, mivel nem néztem meg a nevet.
- Szia!- hallottam meg Dorina hangját.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ma már nem lesz, mert a másik blogomhoz is kellet írnom új fejit., mert ott eléggé el vagyok maradva :) Majd holnap megpróbálok rakni mind a két oldalra :)

      Törlés