Szerelem a levegőben 25. fejezet

25. fejezet

/Lilla/

-Anya!- rontottam be a házunkba, mire ő csak felemelkedett a kanapéról és rám nézett.- Mi van? Mi  a baj? Mi történt?-  hadartam miközben az arcát szuggeráltam.

- Kicsim.. Úgy sajnálom...- kezdte el akadozva mire totál bepörögtem.

- Mit? Mond már el anya!! Mit sajnálsz?

- Meg.. meghalt...- mondta miközben elfutotta a szemeit a könny, én meg lefagytam.

- De.. ki?

- Nagyapád... az apai...- nézett rám szomorúan, én meg sokkot kapva leültem a kanapéra.

- De.. hogy? Miért? MIÉRT?- fogtam fel teljesen a hírt s most már zokogva vertem az előttem lévő kis asztalt.

Hát már senkim sem maradt apa családjából? Az ő anyukáját nem is ismertem mert nagyi már az anyáék esküvője előtt meghalt.

Aztán anya letérdelt elém, s lefogta csapkodó kezeimet.

- Sssss, jól van Lilla, nyugi!- simogatta meg a fejemet mire szorosan magamhoz öleltem. Sóhajtottam egyet s mire kellő képen megnyugodtam rekedt hangon kérdeztem tovább.

- Mikor? És hogy? Mióta tudod?- ömlöttek belőlem a szavak.

- Judit hívott fel, tudod a szomszédja aki mindig segített neki. Reggel ment hozzá hogy megkérdezze mi kell neki a boltból, de nem tudott bemenni s ez gyanús lett neki, mivel nagyapád sose aludt el. kinyittatta a barátjával az ajtót és megtalálták bent az ágyban. Aztán mikor nem tudták felkelteni kihívták a mentőt de ők már csak a halál idejét tudták megmondani. Mondhatni elaludt... Örökre... Nekem délben szóltak erről. Amikor befejeztem a munkát elmentem a kicsiért, aztán beszéltem az egyik anyukával és most nála van Laura, csak téged vártalak hogy elmondhassam neked.

- Legalább szépen halt meg, ha lehet ilyet mondani- suttogtam magam elé, mire ő csak bólintott s átkarolt s belőlem újra feltört a zokogás.

Legalább két órán át ültünk ott egymást vigasztalva. Aztán anya mondta hogy el kéne mennünk a húgomért, majd ma a nagyiéknál alszik hogy ne ijedjen meg a nagy sírástól.

Csak fáradtan bólintottam, majd felmentem hogy megmosakodjak egy kicsit, míg anya Laurának pakolt össze egy kis holmit.

Benéztem a tükörbe, s egy sápadt, kisírt szemű, leginkább egy szellemhez hasonlító alak bámult vissza rám. Fintorogva megmosakodtam, majd újra megnéztem magamat, s határozottan jobb lett a végeredmény. Gyorsan megfésülködtem, majd dobtam egy SMS-t Dorkának hogy később felhívom.

Anyával beültünk a kocsiba s elmentünk a kicsiért. Kacagva, boldogan szált be az autóba, s mi is próbáltunk valamiféle mű mosolyt kreálni az arcunkra, bár szerintem leginkább vicsorgás volt.

Nagyanyáméktól tizenegy óra körül értünk haza, mert anya nekik is elmondta amit nekem, miközben én mellette ültem, meleg teát kortyolgatva, hogy megnyugodjak.

Eközben Laura vidáman játszott a nappaliban Cirmivel, nagyiék macskájával, s semmit nem vett észre belőle.

Aztán mikor végre elindultunk odafutott hozzánk s megölelt minket. Halvány mosollyal a fejünkön köszöntünk el tőle, s aztán amint beültünk a kocsiba, megint előtört belőlem a zokogás. A félórás utat végig bőgtem, de anya egy szót sem szólt. Hagyta hogy kisírjam a fájdalmamat.

Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy megálltunk. mikor kinéztem az ablakon láttam hogy az út szélén álltunk meg, s kérdőn fordultam anyához, mire csak visszanézett rám s ő is elkezdett sírni.

Egymást átölelve zokogtuk el fájdalmunkat, majd egy negyed óra múlva újra elindultunk amikor mindketten lenyugodtunk egy kissé.

Amikor hazaértünk kiszálltunk a kocsiból, s egymást átölelve bementünk a házba.

Felmentem a szobámba, s a telefonomat nézegettem. Aztán írtam egy üzit Dorkának hogy inkább másnap beszéljünk, mert már túl fáradt vagyok, mire csak annyit kaptam hogy "OK". ledobtam a telót az ágyamra majd átmentem anya szobájába, s bemásztam mellé.

- Szeretnél holnap suliba menni?- kérdezte suttogva miután szembefordult velem, s kisimított egy kósza tincset az arcomból.

- Nem!- ráztam meg a fejemet- Majd Dorinát délután felhívom jó?

- Persze, én meg majd reggel az osztályfőnöködet.- mosolygott rám, mire csak fáradtan bólintottam, s behunytam a szememet.

Valami tíz óra környékén ébredtem fel, brutálisan feldagadt szemekkel, s bedugult orral. Anyától csak egy üzenetet találtam, hogy Laurát elvitte reggel bölcsibe, oszifőnek szólt, hogy több mint valószínű a jövőhéten nem megyek, s kaja a hűtőben.

Nagy nehezen elvánszorogtam a fürdőbe, s letusoltam. Felkaptam egy hosszabb ruhát, s ásítozva lecsoszogtam a konyhába.

Félálomban még csináltam magamnak egy bögre tejeskávét, s azt szürcsölgetve keresgéltem a hűtőben.

Ahogy egyre jobban kezdtem magamhoz térni, egyből elöntött a gyász félreismerhetetlen érzése. Szipogva becsaptam a hűtő ajtaját, majd kikaptam egy doboz bonbont, meg egy tábla csokit a szekrényből.

Megittam a kávém végét elöblítettem a bögrémet s visszaindultam a szobámba. Útközben felkaptam egy százas csomag zsepit a lenti fürdőből.

Amikor beértem ledobtam mindent az ágyra, magamhoz vettem egy füzetet, tollat, a laptopomat, majd ezeket is leraktam  csokik mellé. Aztán fogtam a gitáromat s leültem vele az ágyamra.

Míg arra vártam hogy betöltsön a gép, elkezdtem játszani a hangszeren, de nem jutott semmi dal sem az eszembe.

Mivel ez a tervem befuccsolt, gondosan leraktam a földre a gitárt, s magam köré gyűjtöttem mindent ami az ágyamon volt. Kibontottam a bonbont, ölembe raktam a füzetet, majd egy kis idő után beírtam a Youtube keresőjébe az első dalcímet ami eszembe jutott.

Hagytam hogy magával ragadjon a dal, s közben megindult a ceruzám a lapon.

Egymás után írtam a vers sorokat, kiadva magamból mindent. Közben néha elhomályosult a látásom, de nem érdekelt.

Már harmadszorra indítottam el ugyanazt a számot ( Avril Lavigne- When you're gone)  mikor rápillantottam az órára. Körülöttem kitépet lapok feküdtek, szétdobált zsebkendők, s valahol alattuk a telefonom.

Ugyanis eszembe jutott hogy fel kéne hívnom Dorinát.

Nagy sóhajtozások közepette kitúrtam a legnagyobb kupac alól, leállítottam a zenét s hallgattam ahogy kicsörög. Legalább két csöngés hallatszott el mire Dorka felvette.

- Na mi van csajos? Csak nem beteg lettél? - kezdett el csacsogni rögtön, csak úgy sugárzott a hangjából a jókedv, nekem meg összeszorult a torkom és kitört belőlem a zokogás.

- Te jó ég!- rendült meg rögtön, s váltott komolyabb hangra.- Mi történt? Mond el nyugodtan...- unszolt mire én végre nagy nehezen el bírtam nyökögni neki, kisebb nagyobb sírással egybekötött megszakítássokkal.

- Jaj.... Sajnálom...- suttogta mire végre befejeztem, s úgy ahogy lenyugodtam.- Meg azt is hogy nem tudok jó barátnőhöz méltó módon átrohanni hozzád, mert nem otthon vagyok- bosszankodott magában, mire egy kis remegős nevetés hagyta el a számat.

- Miért hol vagy?- kérdeztem, és belenéztem a szobámba lógó tükrömbe mosolyogva, majd el is mentem előle mert eléggé szomorú képet mutatott.

- Jaj hát tudod Dénessel vagyok a parkban és úú, olyan aranyos meg minden érted?- áradozott mire nekem meg beugrott hogy tegnap voltak randizni.

- Akkor a tegnapi napotok nektek legalább jól telt...- mondtam neki lebiggyesztett szájjal.

Miért neked mi történt tegnap Patrikkal? - kérdezősködött ő is, mire elfeledve szomorúságomat mindent elmondtam neki. aztán mikor a végére értem, újra elfedett a gyász, s elköszöntem tőle, mondván hogy nem akarom zavarni.

Mikor leraktuk visszaültem az ágyamra s újra elindítottam a zenét. Aztán egy fél óra múlva hallottam hogy csöngetnek s szétsírt fejjel lementem ajtót nyitni.

Aztán ledöbbentem.

Mert Patrik állt az ajtóban.