Szerelem a levegőben 35. fejezet

35. fejezet

/Lilla/

Reggel frissen, boldogan keltem fel. Vigyorogva suhantam le a konyhába, majd miután összeborzoltam a kicsi haját, nyomtam egy nagy cuppanósat anya arcára.

- Na mi lesz a kaja?- huppantam le a székre.

- Ő.. izé..- dadogott meglepetten majd megrázta a fejét és elmosolyodott ő is.- Semmi extra, csak egy kis tükörtojás- fordult vissza a tűzhelyhez és tovább sütötte a tojásokat.- Egyébként mi volt tegnap? Nem nagyon mondtál semmit, és még csak meg sem mutattad az ajándékokat, csak felrohantál a szobádba.

- Háát...- kezdtem vontatottan- Minden okés volt- aztán elkezdtem mesélni, és csak úgy dőlt belőlem a szó. Amikor odaértem hogy mi történt a ház előtt, hirtelen elharaptam a mondat végét, hisz nem akartam kikotyogni anyának a csókot, mert csak a gondolatára elöntött a melegség, s megremegett a gyomrom. De neki meg feltűnt a hirtelen elhallgatásom így improvizálnom kellet.- Szóval mikor kijöttél csak bocsánatot kértem a fagyis esetért- mosolyogtam rá félszegen és úgy tűnt bevette, és elfogadta a válaszomat. Lerakta elém a tányért a kajával, majd leült velem szembe és enni kezdtünk.

Vagyis csak én meg ő.

Mert Laura, aki vajas kenyeret evett, dobálózós kedvében volt, szóval sikerült a falra, magára és ránk kennie a vajat, aminek egyedül ő örült.

Mi kevésbé, de muszáj volt sóhajtozva lemosni mind a falat, mind a gyereket, majd a kezébe nyomtunk egy szelet kenyeret majszolni, majd leraktuk a nappaliba a tévé elé mesét nézni.

- Tudod ritkán van ilyen jó kedved már reggel hétkor. Főleg vasárnap... Csak nem történt mégis valami rendkívüli tegnap amit nem mondtál el?- nézett rá anya mosolyogva miután elmosogatott, s én meg almát rágva ültem az asztalnál.

- Nem, elmondtam mindent... - mosolyogtam vissza.- Csak egyszerűen jó kedvem van. Na jó én azt hiszem felmegyek, mert tanulni is kéne valamikor...- tápászkodtam fel az asztaltól.

Miután befejeztem, bekapcsoltam a laptopomat és elindítottam a zenelejátszót, s hagytam hogy a zene átjárjon.

Kellemes bizsergés töltött el a dallamokra, s megborzongtam, majd felpattantam és táncolni kezdtem.

- Kicsim!- jött be a szobámba anya, mire lehalkítottam a dübörgő zenét.- Örülök a jó kedvednek de ez már sok egy kicsit... Ha lehet halkabban, kérlek...

- Oké... Bocsi- mosolyodtam el szégyenlősen, majd fülhallgatón át hallgattam tovább a zenét.

Már délután négy felé járhatott az idő, mikor elkezdett rezegni a telefonom, és a kijelzőn Dénes neve volt kiírva.

- Sziaa!- kaptam fel kíváncsian.- Mizujs?

- Szia, semmi... Figyelj nem tod' hogy mi van Dorkával? Már egy órája hívogatom de nem veszi fel...

- Hát... Nem tudom itt nem járt... Jaj várj csöngettek...- mondtam miközben mentem le a lépcsőn, majd felröhögtem Dénes egyik poénján.

Ám a vigyor eltűnt rögtön amint kinyitottam az ajtót.

Ugyanis Dorina állt ott, kisírt szemekkel.

- Figyelj.. Azt hiszem én most leteszem... Itt van Dorka...- mondtam lassan a telefonba, majd választ sem várva letettem, s ijedten meredtem a barátnőmre.- Úristen, mi történt veled?- húztam be a házba, mire ismét kitört belőle a sírás.

- Anyáék.. El... El fognak válni...- zokogta, én meg csak tehetetlenül meredtem rám.

- Jó, nyugi... Figyelj... Izé... Anyát megkérdezem biztos itt aludhatsz nálunk.. Jó? Várj egy percet!- ültettem le a kanapéra, és elrohantam anyáért.

Miután gyorsan felvázoltam a helyzetet, rábólintott, majd felhívta Dorka anyukáját és értesítette a lánya felől.

- Beleegyezett ő is... Gondolta hogy hozzád fog rohanni mikor elmondták neki, és ő egy szó nélkül eltűnt. Majd később beadja az iskolás holmiját. Na menj, vigasztald meg a szegény barátnődet!- simított végig az arcomon, majd a kezembe nyomott egy százas papírzsepit, én meg visszasiettem a nappaliba.

Este a szobámban ültünk a földön, és Dorinát hallgattam, aki elmondta az egész történetet.

- Szóval... Az a lényeg hogy én apával maradok itt a régi házban, anya meg elköltözik...- szipogta, majd kifújta az orrát az utolsó zsepibe én meg csak tehetetlenül végigsimítottam a karján.

- Na jó, most már elég lesz, mindjárt tizenegy óra, holnap nektek iskola lesz! Most már menjetek aludni!- jött be a szobába anya szigorú ábrázattal, mi meg csak bólintottunk, s bemásztunk az ágyunkba.

Nekem nem igazán jött álom a szememre, s csöndben hallgattam Dorka halk zokogását, ma már legalább negyedszerre. Aztán egy idő után egyenletessé vált a szaggatott lélegzése, s én is el tudtam aludni ezek után.