Szerelem a levegőben 41. fejezet

41. fejezet

/Lilla/

- Hogy mit akarok tőled?- kérdezett vissza meglepetten, de sajnos eléggé jól állt neki ez is.

- Aha... Hogy megcsókolsz aztán nem beszélünk róla, nem indokoltad meg, meg... Egyébként is! Hogy tudtál csak úgy lesmárolni?- háborodtam fel egy kicsit.

- Hogy hogy tudtalak...? Már bocs de visszacsókoltál... Ergo nem igazán volt ellenedre- kerekedtek el a szemei.

"Basszus igaza van... Ezzel csőbe húztam magamat "

- Oké, az egy dolog volt... Na de MIÉRT?

- Hogy miért? Te jó ég a csókból nem tudtál rájönni? Olyan srácnak nézek én ki, aki minden elé kerülő csinos lányt lekap? Ne röhögtess már.- röhögött fel kínosan, mire az agyam vadul kattogni kezdett. Ezzel akkor most azt akarta mondani hogy csinos vagyok? Esetleg tetszem neki?

Neem, ez hülyeség biztos nem.... Az meg biztos hogy nem szeret.

Ugyan már, egy átlag csaj vagyok, ő meg úgy néz ki mint akinek a Gréta- Timi stílusú lányok tetszenek.

- Nem tudom!- legyintettem bosszúsan majd továbbindultam.

- Hé! Várj már! Hallod?- jött utánam, mivel dühösen trappoltam a dombnak felfele.- Hé!- kapta el a  kezemet, és maga felé fordított.

Zavartan néztem fel rá, ugyanis mind a két kezével megfogta az arcomat, és kényszerített hogy a szemébe nézzek.

- tudnod kell, hogy eddig egyetlen lány sem tetszett nekem... Egészen addig amíg te be nem léptél az ajtón. De nem tudok veled dűlőre jutni, mivel folyton kikosarazol, és nem merek feléd nyitni. Nem tudom hogy mivel tudnálak erre rávenni, de valamit tudnod kell.- magyarázta, én meg abban a pillanatban rájöttem hogy mit akar mondani, és megremegtek a térdeim.

" Ne! Kérlek, ne"- gondoltam kétségbe esetten, de közben a másik énem leordította hogy "Ugyan már! Hányszor vall neked szerelmet még egy ilyen fiú? Ne legyél már hülye!" és míg ők jól elveszekedtek egymással Patrik folytatta.

- Lehet hogy nyálasan fog hangzani, vagy mit tom' én, de nem érdekel! Mert miközben egyre jobban megismertelek, rájöttem hogy beléd estem. Totálisan!- és csak mondta mondta tovább, én meg lesokkolva álltam, meredten nézve a szemeibe, miközben a mutató ujjával cirógatta az arcomat ami elképesztően jó érzés volt.

- Szóval- fejezte be a magyarázást, és félénk mosollyal nézett le rám.- Remélem nem sokkoltalak le annyira mint ahogy látszik. Úgyhogy én most leléptem, magadra hagylak a gondolataiddal- mondta, majd tényleg megfordult, átment a túloldalra és elment!

 Szapora légvételek közben szedtem elő a mobilomat a zsebemből, és felhívtam Dorkát.

- Hogy mi?- visított bele a telefonba, miután elmondtam neki mi történt- Na neee!!! Úristeeen! Te jó éég!

- Befejezed? -kérdeztem mosolyogva, miközben kinyitottam a kapunkat.

- Mi? Ja persze!- nevetgélt zavartan- De jesszusom! És te mit mondtál?

- Nem tudtam semmit sem válaszolni, mivel úgy megijedtem hogy csak néztem, ő meg utána otthagyott! Aztán meg hívtalak egy öt perc után- magyaráztam miközben leszenvedtem magamról  kabátot, meg a cipőt.- De én most erre mit mondjak? Te jó ég!- rángattam le a nyakamról is a sálat, amibe kis híján megfulladtam.

- Hát... Neked is tetszik nem?

- De... meg eléggé szimpi- rágtam a szám szélét, és fél kézzel megsimogattam a macskát ami hozzátörleszkedett a lábamhoz, és elgondolkozva cirógattam törökülésben a cicát továbbra is. Hisz már az elején is zavarban voltam amikor nézett. Meg a többi dolog.Aztán belém hasított egy gondolat- Te jó ég!- meredtem magam elé.

- Mi az? Mi van? Lila válaszolj!

- Én szeretem Patrikot!- suttogtam magam elé, majd egy kis döbbent csend után Dorina olyat visított a telefonba hogy majdnem eldobtam magamtól ijedtemben.

- Úristeen!- kezdet el újra sipákolni, majd meghallottam mellőle Dénes hangját is.

- Dorka! Ne sikíts légyszi, főleg mellettem ne. Kiszakadt a dobhártyám!- mondta fájdalmas hangon, mire barátnőm csak nevetgélt majd nyomott egy puszit neki. Vagyis a hangokból ítélve.

- Szóval... Akkor mi a panaszod? -kérdezte vidám hangon, mire bosszúsan felsóhajtottam.

- Nem tudom.... Még gondolkozok rajta az este...

- Oké! Remélem jól döntesz majd !- mondta meleg hangon, majd elköszöntünk egymástól és én magamra maradtam a a kétségeim között.